Hosszú menetelés

Az ellenzék, s benne az MSZP növelte polgármestereinek és képviselőinek számát Budapesten, a nagyobb és a kisebb városokban az önkormányzati választásokon, ahol képes volt az együttműködésre. Karácsony Gergely megválasztása - aki eredetileg az MSZP és a Párbeszéd jelöltje volt – lehetőséget ad arra, hogy az MSZP együttműködjön a fővárosi ügyekben a DK-val és a Momentummal, és közösen „kormányozzanak”, támogatva a főpolgármestert.

Minden azon múlik a városokban is, hogy akik közösen állítottak jelölteket, képesek legyenek közösen “kormányozni”. A megyei listás eredmények ugyanakkor a Fidesz további fölényét mutatják „vidéken”, ami az összefogás hiányának következménye (3 megyében volt csak közös lista, hiába kezdeményezte azt az MSZP mindenhol). Országosan az ellenzék nem növelte támogatottságát, de azzal, hogy felborította a Fidesz centrális pozícióját, lélektani győzelmet aratott, aminek számos politikai következménye van. Az ellenzék új pozíciót vehet fel, és erőforrásokhoz jut, megtört a látszat Orbán politikai uralmának homogenitásáról.

Az MSZP is magához tért, amit nemcsak az jelez, hogy közös ellenzéki jelöltként számos polgármestert delegál, hanem az is, hogy sok egyéni képviselőjelöltje szerzett mandátumot. Lengyelországban ugyanazon a vasárnapon hasonló történet játszódott le, a baloldal visszakerült a szejmbe, sőt 12 százalékkal harmadik erő lett! Politikai siker az MSZP részleges megerősödése, ami lehetőséget ad arra, hogy átgondolja saját politikai jövőjét. Az MSZP vezetői most tették a dolgukat, támogatták a megyei listás kampányokat, és aktívan jelen voltak a városi kampányokban, nem követtek el olyan hibákat, mint az EU kampány során. Bebizonyosodott, hogy a média nem mindenható, hogy politikai munkával lehet győzni. Helyes döntés volt az együttműködésre törekvés, s az is, hogy nem erről szólt a kampány. A minket érintő botrányok következtetéseit azonban le kell vonni, még ha az konfrontációval jár is. Nem lehet még zárt körben sem félreérthetően fogalmazni, nem lehet elmenni vitatott magatartású társaink ügyei mellett.

A múlt tisztázása, a helytállás bizonyítása, a hibák elismerése nélkül azonban nem tudunk tovább lépni. Joggal állapította meg Tóth Bertalan, hogy a Magyar Szocialista Párt történelmi küldetése volt az államszocializmusból a liberális demokráciába és a piacgazdaság körülményei közé való átmenet támogatása, s ezt a történelmi feladatát teljesítette. A közkeletű vádakkal szemben azonban az MSZP kormányon nem a neoliberális gazdaságpolitikai irányvonalat követte, nem igaz, hogy érzéketlen lett volna a szegénység kínjai iránt. 1994-ben a rendszerváltás összes nehézsége rázúdult az MSZP-re és koalíciós partnerére, az SZDSZ-re. Mégis, történelmi tettet hajtottunk végre: megmentettük Magyarországot a gazdasági összeomlástól és annak tragikus társadalmi következményeitől, átvittük a túlsó, a nyugati partra, és úgy tűnt, hogy révbe értünk. Akkor és később is, amikor kormányzati felelősséget viselt az MSZP, mindig egyensúlyt kívánt teremteni a rendszerváltás kényszerű piacépítő lépései és a szegényebbeket és a középosztályt védő intézkedések között.

Azonban nem azért van ma autokrácia és kleptokrácia, mert 1990 és 2010 között hibáztak a kormányok, hanem mert a 2010-ben kormányra került Fidesz szembefordult a szabadság és az igazságosság értékeivel. Ezért ők a felelősek, nem más! Még csak nem is a 2006 és a 2009 közötti kormányzás hibái, tévedései, a 2008-as válság miatt alakulhatott ki a mai autoriter rendszer. A Fidesz cselekedhetett volna másképpen is, semmi nem akadályozta őket ebben!

Az MSZP újra a rendszerváltás feladata előtt áll, s egyben választania kell: merre tovább, melyik úton? Folytassa tovább politikai tevékenységét változatlan szervezeti keretek között? Kezdeményezzen más, önmagukat baloldalinak valló politikai pártokkal, körökkel új együttműködést, pártszövetséget? Olvadjon fel egy széles választási szövetségben, amelyben a demokratikus ellenzéki pártok közösen politizálnak? Ezekre a kérdésekre az MSZP tagságának, a támogatóinknak közösen kell válaszolniuk a következő hónapokban. Bárhogy döntünk is, az biztos, hogy az MSZP-nek most az a történelmi feladata, hogy kezdeményezze a rendszerváltást: a NER eltörlését, a liberális demokrácia helyreállítását, a piacgazdaság igazságosabbá tételét, a Társadalmi Együttműködés Rendszerének létrehozását.

Mindehhez új Köztársaságra, új alkotmányra, független sajtóra és igazságszolgáltatásra van szükség. Elemi érdeke ez minden munkából élő embernek, a jelenlegi „veszteseknek és nyerteseknek” egyaránt. De ennél többre van szükség: az esélyteremtő újraelosztás rendszere garantálhatja csak a szabad és igazságos társadalmat, mert a tőke és a munka érdekellentétének szerepe az új világunkban is fennmarad. Az „emberarcú” kapitalizmusban azonban a dolgozók megélnek a munkájukból, a nőknek ugyanakkora fizetés jár, mint a férfiaknak, az idősek tisztességes nyugdíjat kapnak, a fiataloknak pedig nem kell elhagyniuk hazájukat, ha boldogulni szeretnének. Ehhez munkavállalói érdekképviseletre, állami szabályozásra és sokszínű tulajdonformákra van szükség. A MSZP-nek ezekért a célokért érdemes politizálnia.

A magyar társadalom azonban megosztott nézeteit, gondolkodását tekintve, így tehát akkor van kormányzásra lehetőségük a modern, a világra nyitott politikai erőknek, ha az MSZP mint baloldali párt összefog a liberális és modernista pártokkal. A választási szövetség azonban csak akkor lesz versenyképes, ha nem csak Budapesten és a nagyobb városokban van érdemi támogatottsága. A harmadik Magyarországon (a húszezer fő alatti településeken) leginkább az MSZP-nek van esélye a támogatottságát növelni. Amennyiben az MSZP képes a 2018-as támogatottságának visszaszerzésére Budapesten, a nagyobb városokban, és érdemben képes növelni a támogatottságát a harmadik Magyarországon, miközben mások is megerősödnek, akkor már 2022-ben is van esély a korszakváltásra.