Putyin Budapesten;

2019-10-30 12:38:58

Az utca hangja Putyinról: „undorító!” -„törpék vagyunk”

Sokan szóba sem állnak az újságíróval, olyan kényes témában, mint Putyin látogatása.

Nem könnyű megszólaltatni az utca emberét, ha politikáról, pláne az oroszokról van szó és még inkább, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy konkrétan mi a véleményük arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök immáron sokadik alkalommal jön Magyarországra.

Rögtönzött közvélemény-kutatásunk során húsz, találomra megszólított emberből legalább tizenöt sietve rávágta, hogy nincs véleménye, nem érdekli az egész.

Egy fiatal lány csak annyit mond, hogy „gáz”, amúgy meg hozzátette, hogy nem érdekli a politika. De volt olyan, aki a kérdés elhangzása után szó nélkül sarkon fordult.

A legcifrább eset egy almát majszoló középkorú férfi volt, aki a kérdés után azonnal „sajtóigazolványt” kért. (Sajnos a munkahelyi igazolását tudósítónk otthon felejtette, amúgy hivatalos sajtóigazolvány a rendszerváltozás óta nem létezik Magyarországon.) Majd közölte, hogy lehetünk bárhonnan - közben a kezével gesztikulálva kereste a megfelelő kifejezést.

- CIA – próbálunk segíteni neki, de csak legyint. De lehetünk bárhonnan és akarhatunk bármit tőle, innentől figyelni fogja, mit művelünk az utcán.

Végül egy nyugdíjas hölgy megáll a kérdésünkre és némi tanakodás után kibukik belőle a véleménye: szerinte undorító az egész, így az is, hogy ide látogat egy ilyen diktátor. Ő a rendszerváltozás előtt is utálta azt, ahogy az ország dörgölőzött a Szovjetunióhoz. Szerinte mostanra viszont sokkal rosszabb lett, olyan értelemben, hogy akkor legalább oka volt az oroszokkal való kényszerbarátságnak, míg ma semmi sem kötelezne minket arra, hogy Putyin ide járogasson. „Végtelenül álszent ez az egész” - mondja, hozzátéve, hogy ő Orbán egész rendszerét gyűlöli. „Ha fiatalabb lennék elmennék innen” - tette hozzá.

Az Andrássy út közelében egy nyugdíjas informatikai mérnökkel is elbeszélgetünk, aki viszont érezhetően a kormánypárt támogatója, mindenesetre a véleménye a tökéletes ellentéte a hölgyének. Szerinte „törpék vagyunk” az olyan nagyhatalmakhoz képest, mint például Oroszország, így nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne fogadjuk Vlagyimir Putyint. Hozzáteszi: fiatalon ő is utálta az orosz megszállást. Azonban szerinte ma nincs erről szó, ahogy attól sem tart, hogy az ilyen látogatások nyomán egyben valamiféle függőségi viszony alakulhasson ki Oroszország és Magyarország között, szerinte annak az ideje lejárt, hogy itt Európában az oroszok megpróbálhassanak bármit is elfoglalni. Ugyanakkor szerinte nagyon is lehetséges, hogy jó üzleteket kössünk az oroszokkal. Így emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltozás előtt is óriási felvásárlónk volt Szovjet-Oroszország, így mentek oda innen a mezőgazdasági termékek – a szabolcsi almát említi példaként – és szerinte ezeket a kapcsolatokat nagyon is érdemes újraépíteni, ami szerinte sikeresen halad, „Michelin csillagos éttermeink vannak, a cégeink jönnek fel” - érzékelteti, hogy szerinte a keleti nyitás politikája szerinte hogyan húzza magával a magyar gazdaság egészét.