Matolcsy, korunk látnoka

Matolcsy György történelmet ír. Igaz, korántsem arról van szó, hogy a második ciklusát töltő jegybankelnök eddigi működése hagyott akkora nyomot a tőkepiacon, amelynek helye lenne korunk gazdaságtörténetében. Eltekintve persze azoktól a vaskos kötetektől, amelyeket a közpénz felhasználásával működő Pallas Athéné alapítványok finanszíroztak, és a Corvinus Egyetemen a szerző befolyásától vezéreltetve használnak a jobb sorsra érdemes közgazdászhallgatók.  
Nem, itt a valódi történelemről van szó. A múlt és a jövő olyan korszakfelosztásáról, amelyről bizonyára még a legfelkészültebb történészek sem hallottak. A szerzői jogokat pedig aligha vitatja el bárki is az MNB elnökétől. Ha valaki átaludta volna az 1500-as évektől máig terjedő időszakról szóló történelemórákat, az sose bánja! Hiszen a magyar jegybankelnöknek a budapesti Eurázsia Fórumon elmondott nyitóbeszéde nyomán egy pillanat alatt pótolhatja ebbéli hiányosságait. 
A Matolcsy-tézis alaptétele, hogy lassan lezárjuk az atlanti korszak 500 évét, és belépünk az eurázsiai korba, amely ugyancsak több száz évig fog tartani. Szeretném megismételni, hogy ami most következik, csorbítatlanul Matolcsy György szellemi terméke, beleértve a logikai bukfenceket is. Az új korszak a kínai Egy Övezet Egy Út kezdeményezés 2013-as bejelentésével kezdődött, de már azt megelőzően is voltak erre mutató jelek. Meglepő módon ilyen volt az európai "egyesülés" is. (Úgy tűnik, az Európai Unió megnevezés a jövőben az MNB-elnök környezetében kerülendő, s csak remélni merjük, hogy így járt a lejárató célzatú brüsszelezés is.) Még az euró bevezetése (mármint más országokban) is főként azt szolgálta, hogy elősegítse az Eurázsiai kontinens egységének egyre szorosabbá válását. (Felettébb kíváncsi vagyok, hogy hasonlóképpen gondolkodnak-e erről példának okáért Kínában, Japánban, Pakisztánban vagy mondjuk Iránban is?) De mielőtt az európai közös pénz megalkotói és felhasználásának folyamatos csiszolói elbíznák magukat, jó tudni: az euró az új periódusban el fog tűnni, s átadja majd a helyét az új közös eurázsiai pénznek. Ennek elnevezésére lenne is egy javaslatunk: turán, amely kapocs lehet Ázsia és Európa (Magyarország) között. Annyit már sejt Matolcsy György, hogy ez a fizetőeszköz digitális lesz, és "az aranynak és az elektromos áramnak is része lesz benne." 
Ha az MNB elnökének jóslatai beválnak, akkor e század végéig be is vezethetik az új pénzt. Demográfiai okokból sajnos az új korszak mai krónikásai ennek már aligha lehetnek tanúi. De búslakodásra semmi okunk nincs, mert korunk nagy látnoka bejelentette: "közgazdasági szempontból a hiányok korszakának vége, és a bőség korszakának kezdete jellemzi a mostani periódust." (Csak bizonytalanul jegyezzük meg, hogy tán még a klímakatasztrófa jót is tesz ennek a XXI. századi Eldorádónak.)
Nem vitatjuk: kis országban is lehet nagyot álmodni. Vajon szkepticizmusról vagy józanságról tanúskodik-e, hogy mégis azt gondoljuk: az új világrend dolgában sajnos nekünk nem osztanak lapot?
Szerző
Bonta Miklós

Orbán, a jó zsaru

Ó, milyen régi trükk! A „jó zsaru” barátságos, segítőkész, a „rossz zsaru” harapós és támadó. De ugyanazt akarják: megtörni az ellenállásod.
Most Orbán a jó zsaru. Nem idegeníthet el azonnal három és félmillió embert, az ellenzéki vezetésű települések lakóit. Pláne, hogy itt él a legnagyobb számban az a polgárosult középréteg, akikre egykor hatalmát remélte alapozni. Most éppen ez a „polgári Magyarország” masírozott ki a táborából. Lépteik dübörgése felverte az ország csendjét. Ekkora tömegét a dezertőröknek már nem fenyegetheti büntetéssel, pedig a választás előtt ezt helyezte kilátásba. 
Előzetesen úgy számolhattak, ha lesz is egy-két renitens város, velük szemben elegendő lesz a „3 K” taktikája: kivéreztetni, kompromittálni, kivásárolni. Utóbbi kettő most is alkalmazható. Kivásárlással ott próbálkoznak majd, ahol az ellenzéknek csak egy-két fős többsége van. A kompromittálás haditervét a Hírtévé Sajtóklubjában bejelentették: mostantól ők lesznek a szabad városok ellenzéki oknyomozó sajtója. Szétszálaznak minden szerződést, keresik a részrehajlást vagy az összefonódást, rájuk borítanak minden gyanúba keverhető ügyet. Amit egyébként nagyon helyesen tesznek: ez a média feladata. Milyen kár, hogy ezt a missziót a fideszes városgazdáknál már nincs energiájuk betölteni! Ők sajnálják ezt a legjobban, de hát nem tehetnek róla: addigra valahogy lemerül bennük az akku.
Nemcsak a lejárató szándék: politikánk becsülete követeli meg, hogy – ha már Pokorninak nem sikerült - nálunk aztán tényleg vágják le annak a kezét, aki a közösbe nyúl. Már az első napokban megkeserítették a szánk ízét zavaros helyzetek, meggondolatlan hülyeségek. Remélhetőleg nem többek ennél, de máris alkalmat adhatnak arra is, hogy megbomoljon a létfontosságú bizalom a partnerpártok között. Nagy a kísértés, hogy ki-ki a másikhoz képest akarja tisztaságát bizonyítani. Minél hamarább kell olyan koordinációs fórum, amely szükség esetén közösen csinál rendet, morális és politikai normákat állít és őriz, egyeztet. 
Ugyanakkor leghatásosabb fegyverét: a kivéreztetést a kormány nem alkalmazhatja, a fél országgal szemben mégsem lehet. Pedig igény volna rá. A műemlék karmelita kolostorra új erkélyt építettek, hogy a miniszterelnök onnan nézhessen le a fővárosra mint saját birtokára: „Földet, folyót, legelni jót, hegy-völgyet benne lelsz”. A stadionokról nem is beszélve. És most tessék. „Épp most vesztettük el!” - panaszolta a városban gyönyörködő Putyinnak. Az övé, az övék volt, jogos tulajdon, és most elragadták. Vissza kell szerezni. De a „3 K” közül az elsőn módosítani kell: a „kivéreztetés” helyett egyelőre jöjjön a „kettős játék”. A jó és a rossz zsarué.
A jó zsaru a nyájas miniszterelnök: a Tarlóssal között megállapodás természetesen érvényes, Gulyás csacsiságokat hordott össze az ellenkezőjéről. Fiatalka még, biztosan félreértett valamit. Ha a Fővárosi Közgyűlés nem akar egy beruházást, akkor az nem lesz. Nagy az ország: Mészárosékat lehet máshol kárpótolni. A vő is tanulhat egy kis türelmet, úgyis túl feltűnően csinálta. Közben a rossz zsaru a Magyar Nemzetben rádörög Karácsonyra: „Remélem, azt azért már tudja, hogy a Liget-projektről 2013 óta törvény rendelkezik… az építési engedélyt a kormány irányítása alatt álló kormányhivatal adja ki. Azok megváltoztatására a Fővárosi Közgyűlésnek nincs joga.” Putyinnal a metróról egyezkednek Budapest feje fölött, a friss Magyar Közlönyben pedig megjelenik egy újabb elköteleződés, most az Európai Liga majdani futballdöntőjére. A kézilabda EB-re (kb. 150 milliárd), az atlétikai világbajnokságra (minimum 120 milliárdos stadion), az újabb vizes VB-re megvolt már korábban. Ejnye, ezek a rossz zsaruk.
Orbán jó zsaruként biztosítja a budapestieket, hogy a kormány együttműködik a nemzet fővárosával. A rossz zsaruk közben bevezetik az új terminust az ellenzék megnevezésére: ők a „Lenin-fiúk” utódai. Tényleg, ez a Karácsony szakasztott Szamuely, nekem már régen feltűnt. Amennyivel magasabb, csak annál több gonoszság fért belé. Bayer Zsolt kezdi, ő szokta: a Lenin-fiúk reinkarnációi „falkában erősek, mint a hiéna és a tetű”. Nyilván ezért lett egyszerre annyi ellenzéki polgármester. A házelnök ráerősít: „a Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben”. Megint „az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben” kell védekezni. A nők sem ússzák meg. Egy fantáziadús újságírónő szerint Cseh Katalin „neokomcsi halálbarbi”, mert szólni mert a Momentum irodáinak lerohanása ellen. Ami csakis a rossz zsaruk műve.
Hogy akkor rá kell csapni a jó zsarura is az ajtót? Ugyan. Éppen ezt szeretné. Megmutatni, hogy az ellenzék gonosz és tárgyalóképtelen, azt se tudja, mit akar. Az ország fele, Budapest kétötöde a Fideszre szavazott. A közvagyont lerabló elittel nem, de velük valóban béke kell. Ők hisznek a vezérükben. Meg kell kapniuk az esélyt, hogy megismerjék a valódi szándékokat. Csak velük együtt lehet - ha lehet - kikényszeríteni Orbánékból egy tényleges együttműködés-félét. Hogy kénytelenek legyenek eldobni a jó és a rossz zsaru álarcát. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Készülj a háborúra

Együttműködünk, mondja Orbán Viktor, együttműködünk, mondja Rogán Antal, ja ő nem mondja, őt eldugták valahova, de az együttműködésről beszél Baán László Liget-projekt felelős, vagy Fürjes Balázs, a budapesti beruházások gazdája. Mindenki játssza a szerepét – ahogy Kálmán László nyelvész mondja: Orbán Viktor harminc éve -, és csak ritkán esnek ki belőle. A miniszterelnök szinte soha, legfeljebb ha egy táblát akar kirángatni a politikai ellenfél kezéből, afféle futballista csínytevésként. (Kocsis Máté viszont elég rosszul hozza a szerepet, a betanult szöveg mellé gyorsan odailleszti a fenyegetőzést is…) 
Ezzel együtt is felismerhető: ez az új szlogen, az új hívó szó, együttműködünk, partnerek vagyunk, semmit nem teszünk a budapestiek akarata ellenére. Még akár a már megkezdett építkezéseket is le lehet állítani, de persze hozzáteszik: gondolják meg, hogy akarnak-e torzókat hagyni maguk után. (Érdekes, ez a gondolat nem fogalmazódott meg a fideszesekben, amikor – még az első kormányzásuk idején – leállították az Erzsébet-téri Nemzeti Színház építését, jókora gödröt hagyva a helyén.) 
De valóban így van-e? A kormányfő együttműködést hirdetett a választások éjszakáján – Gulyás Gergely ugyan már nem emlékszik rá, de a kampányban épp az ellenkezőjét mondták -, és azóta is partnerségről beszél. Vagyis nem a sokkhatás hozott ki belőle gesztusokat. Hogy emiatt, vagy az eredendő természete okán, mindenesetre Karácsony Gergely is folyamatosan gesztusokat gyakorol, békét hirdetve a budapesti politikában. Díszpolgárrá kívánja emelni Tarlós Istvánt – gyorsan kapott is egy pofont Kocsis Mátétól: még hogy Demszkyvel együtt?! -, kiemelt végkielégítést adna elődjének, csak az eredményre koncentrál, ezért nem érdekli, ha nem Orbán lesz a tárgyalópartnere; szóval valóban új stílust akar meghonosítani. Feltehetően úgy érzi: az embereknek már elegük van a háborúzásból, gesztusokra és tényleges együttműködésre van szükség. 
Vigyázz, Gergő, mondják erre sokan a környezetében, csapdába csalnak, az orbáni engedékenység nem szól másról, mint annak előkészítéséről, hogy bebizonyítsák: alkalmatlan vagy a feladatra. És nem csak te, mindenki más is az ellenzéki oldalon. Látni kell, érezni, hogy a miniszterelnök vadászösztöne nem változik, ő igazi ragadozó, csak most kivár, taktikázik, nála gyengébbekkel ijesztgeti a kiszemelt áldozatát. Résen kell lenni, ismerni a személyiséget, és ennek megfelelően értékelni az elhangzottakat. 
Igen ám, de ha így van is: az-e a helyes, ha rácsapunk a kinyújtott kézre, és elutasítunk minden békülékeny szót? Nyilván nem. De akkor hogyan reagáljon az új főpolgármester, ha például az élsportolókat lázítják fel, mint például most Hosszú Katinkát? Mert ugye nem hisszük el, hogy a többszörös olimpiai bajnok úszónő hirtelen felindulásból lett az atlétikai világbajnokság védelmezője? A majdani csillebérci sportkomplexum, íme, nincs ingyen. 
A kérdésre válaszként nincs bölcsebb mondatom Julius Caesarénál: ha békét akarsz, készülj a háborúra.
Szerző
Németh Péter