Jean-Paul Dubois kapta a Goncourt-díjat

Publikálás dátuma
2019.11.04. 18:11

Fotó: ALAIN JOCARD / AFP
Jean-Paul Dubois „Az emberek nem egyformán élnek a földön” című munkájáért ítélte a zsűri az idei Goncourt-díjat, amelyet a világ öt legrangosabb irodalmi elismerése között tartanak számon. A favoritnak nem őt, hanem Amélie Nothombot tartották, aki igazi bestseller szerző hazájában. A szakma azonban úgy vélte, Dubois szolgált rá legjobban az elismerésre, már csak óriási tapasztalata és kiterjedt munkássága okán is. Eddig összesen 15 regénye jelent meg. A pályáját újságíróként kezdő Dubois a kortárs francia irodalom legnépszerűbb szerzői közé tartozik, egyúttal az egyik legrejtélyesebb is. Számos interjú készült vele, magáról azonban vajmi keveset árul el. Ami ars poeticáját illeti, egy 2005-ben megjelent interjúban kifejtette, „írni azt jelenti, hogy politikát csinál az ember”. Nem pártpolitikára gondolt, hanem arra, hogy az írónak meg kell örökítenie: az egyik ember elnyomja a másikat, és igazságtalanság jellemzi a társadalmakat. Műveiben gyakori téma ateizmusa. „Egy vallásmentes világról álmodom” - fejtette ki . Akadnak más gyakorta visszatérő motívumai, mint a szerelem, az autók, illetve a halál, amit műveiben kivételes brutalitással örökít meg.
Témák
Goncourt-díj

Meghalt Marie Laforet

Publikálás dátuma
2019.11.04. 12:14
Marie Laforet
Fotó: JOEL ROBINE / AFP
A francia-svájci színésznő-énekesnő nyolcvan éves korában, a Genfhez közeli Genolier-ben hunyt el.
Nyolcvan éves korában meghalt Marie Laforet francia-svájci színésznő-énekesnő - írja a Swissinfo.ch. A család vasárnapi közlése szerint az „aranyszemű lányként” becézett művész szombaton halt meg a Genfhez közeli Genolier-ben, ahol 1978 óta élt. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra. A francia és svájci állampolgársággal is rendelkező Laforet, eredeti nevén Maitena Marie Brigitte Doumenach, 1939. október 5-én született a franciaországi Soulac-sur-Mer-ben. Énekesként vált híressé 1963-ban megjelent első kislemezével, a Les Vendanges de l'amourral, amelyet több másik sláger is követett, úgy mint az Ivan, Boris et moi, a The Beatles előtt tisztelgő Il a neigé sur Yesterday és a Viens sur la montagne. A francia és spanyol nyelven éneklő Laforet dalaihoz az amerikai és európai népzenéből merített inspirációt. Színésznőként René Clément, Georges Lautner, Henri Verneuil és Pierre Granier-Deferre rendezőkkel dolgozott együtt. Egyik leghíresebb filmje az 1961-es La fille aux yeux d'or (Az aranyszemű lány) volt, amelyet későbbi férje, Jean-Gabriel Albicocco rendezett. Pályafutása során 35 filmben szerepelt és több mint 35 millió albumot adott el világszerte. „A karrierem csapongó, de az életem az elejétől a végéig teljes volt” – mondta egyszer Laforet, aki ötször házasodott és dolgozott színházi színésznőként, íróként, műkereskedőként és árverési kikiáltóként is. 
Szerző
Témák
Marie Laforet

Trendi a szavak forradalma

Publikálás dátuma
2019.11.04. 11:30

Fotó: REDBULLCONTRNTPOOL / AFP
Versfeldolgozásokat és új verseket akarja hallgatni több mint tízezer ember Budapesten. A jövő márciusi Red Bull Pilvakerre már az összes jegy elfogyott. Szabó Simon rendező beszélt a Népszavának arról, hogy van-e titkuk és hogy lesz-e második előadás.
Mi az a rap? - tette fel a kérdést Heller Ágnes Dopemannek egy Népszabadságba készülő páros interjú készítésekor. Az akkor 83 éves, mindenre nyitott filozófus őszintén érdeklődött az Amerikából származó műfajról és kíváncsisága egyre csak nőtt, ahogy meghallotta a rapper válaszát: „A rap az utolsó forradalmi zenei műfaj, amely társadalmi üzenetet fogalmaz meg az alsóbb rétegekből, és olvasztótégely, amely más műfajokat formált a saját képére.” Azt persze nem tudjuk, hogyha ma élne, Petőfi rappelne-e, Ady hogyan viszonyulna a hiphophoz, és József Attila a slammerek egyike lenne-e, de az biztos, hogy több mint tízezren nem érzik szentségsértésnek, ha kedvenc szerző-előadójuk saját sorokat tesz hozzá a klasszikusokhoz, és szeretik nagy magyar költők verseinek hozzájuk közel álló műfajú változatait. Olyannyira, hogy az 1848-as forradalom előtt nagy magyar költők verseivel és azok inspirálta művekkel tisztelgő, 2020. március 15-i Red Bull Pilvakerre már október 31-én elfogytak a jegyek. A Szavak forradalma hiphop művészek, rapzenészek és színészek közös produkciója, először 2012-ben rendezték meg az Erkel Színházban. Évről-évre egyre népszerűbbé vált, 2018-ban koncepcióváltásra hivatkozva elmaradt, de tavaly már a teltházas Budapest Sportarénában örült neki a közönség. - A Pilvaker legnagyobb titka, hogy egy nemzeti ünnephez kapcsolódó óriási popkulturális rendezvény, amilyen nincs még egy az országban – felelte a Népszava kérdésére Szabó Simon, rendező, aki nem találkozott a szentségtörés vádjával, amiért klasszikus művekhez készülnek új változatok. - Nem a Himnuszba vagy a Bibliába nyúlunk bele, az emberek elég nyitottak. Feldolgozásokként kell felfogni ezeket, ráadásul sokan csak a Pilvaker miatt ismernek meg Kosztolányi-, Ady-, vagy József Attila verseket – fogalmaz. - Az elhangzó művek nagy része már alapként ott a Pilvaker reperotárján, ehhez választ a stáb néhány újat, és születnek új dalok. A színpadkép, látványötlet, a vizuális koncepció már kész, a műsor még alakul ilyenkor – mesél arról, hogy bő négy hónappal előbb hogyan áll a produkció. A többi között Marsalkó Dávid és Járai Márk, Fluor Tomi, Papp Szabi, Kollányi Zsuzsi, Singh Viki, Deego, a Random Trip csapata, a Sub Bass Monster és Kautzky Armand színész koncertnek irodalom, irodalomnak koncert produkciójára már jegyüzérek árulják két-háromszoros áron a belépőket, amelyeket apróhirdetési oldalakon keresztül is meg lehet venni. Szabó Simon ezzel kapcsolatban egyrészt úgy reagált, hogy a jövőben mindenképp el kell gondolkodni a több előadás lehetőségén. Másrészt viszont: - Fontos, hogy március 15. március 15-én van. Második előadást 2020-ra nem tervezünk, de a főpróbára nem eladott jegyekkel, hanem meghívottként talán el tudnak még jönni néhányan. Akik lemaradtak, azok azzal vigasztalódhatnak, hogy a teljes produkció már másnap látható a YouTube-on.   Beharangozó, a Petőfi Sándor Egy estém otthon című verse inspirálta dal videója: