Sok kicsi sok Fideszre megy - vagy mégsem (szavazás)

Publikálás dátuma
2019.11.05. 15:22

Fotó: Népszava
A jelek szerint a politikai csatatér átkerül a nagyvárosokból a falvakba, nem csoda, hogy a vidéket hermetikusan le akarja falazni a kormánypárt.
Zalabér és Teskánd adja a választók több mint felét, azaz a falvak döntik el, ki kerül kormányra, és a kistelepüléseken igencsak beágyazott a Fidesz – nem véletlenül köszönte a választások estéjén a részvételt a falvak Magyarországának Orbán Viktor. És az sem véletlen mutatott rá Bíró-Nagy András az Új Egyenlőség poadcastjában, hogy a kormány a voksolás után deklarálta, megemeli a falufejlesztésre szánt forrásokat, mivel a kormánypárt megértette, hogy a „kicsiken” múlik, megőrzi-e hatalmát. Úgyhogy a Fidesz mindent megtesz, hogy hermetikusan elzárja a falvakat az ellenzéktől, azaz egyaránt kiszorítsa a kormánykritikus médiát, és ellehetetlenítse a demokratikus pártok helyi jelenlétét. Ám az ellenzék mégsem tehet mást, a kisebb településekre kell fókuszálnia, vagy esélye sincs 2022-ben. Már másfél évtizede világos volt, hogy a baloldal kiszorulóban van a falvakból, következésképp nem a NER idején kezdődtek a bajok, utalt a korábbi kormányok felelősségére Lakner Zoltán. A politológus szerint vidéken a hatalomszociológia is másképp működik, érvényre lehet juttatni azokat a személyes elnyomásokat, amik a nagyvárosokban nem működnek: például a közmunka egyfajta kegyosztó-fenyítő eszközzé vált, illetve egyértelmű nyerseséggel vásárolnak a helyi erős emberek voksokat.
A helyes megfejtést az Új Egyenlőség poadcastjában hallgathatja meg szerdán, a két politológus interpretációjában.
Szerző

Fejlesztőközpontot alakítanak ki autista gyerekeknek a Heim Pál kórházban

Publikálás dátuma
2019.11.05. 14:43

Fotó: IGOR STEVANOVIC / SCIENCE PHOTO / AFP
Három-nyolc év közötti, autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyerekek korai fejlesztését, terápiáját dolgozzák majd ki az Autista Mintaházban, amelynek létrehozását az adventi Süti Shop akcióval lehet segíteni.
Autista gyerekeket és családjukat segítő fejlesztő- és módszertani központot alakítanak ki a Heim Pál kórház egyik épületében. Az új intézmény létrehozását a Mol Nyrt., fesztiválozó fiatalok közreműködésével, tízmillió forinttal támogatta - ismertették kedden Budapesten. Az Út a Mosolyért Alapítvány vezetői a koncepcióismertető sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy a jövőben Együtt az Autistákért Alapítvány néven működnek majd, gyűjtik a támogatásokat.
Szijjártó-Nagy Szilvia, az alapítvány elnöke közölte: az Autista Mintaház elnevezésű fejlesztő- és módszertani központ a XIII. kerületben, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gyermek téri épületében kap majd helyet. Fontos, hogy az autizmussal élők minél hamarabb hozzájussanak a fejlesztésekhez, a családok el tudják fogadni helyzetüket, valamint az is, hogy a társadalom megértse, mit jelent az autizmus és miként tudnak segíteni autista embertársaikon. Hozzátette: ehhez szükség van a programok bővítésére és arra, hogy elérhetők is legyenek a családok számára.
Szollár Domonkos, a Mol kommunikációs igazgatója nyári támogató programjukat felidézve elmondta, a Mol az #együttazautistákért hashtaggel a közösségi médiában posztoló fiatalok egy-egy képe után 500-500 forint támogatást adott az alapítvány céljára.
Nagy Anikó, a Heim Pál gyermekgyógyász főigazgatója azt közölte, az új intézményben elsősorban három-nyolc év közötti gyerekeket várják, akiket autizmus spektrumzavarral diagnosztizáltak; az ő korai fejlesztésüket, terápiájukat dolgozzák ki egy komplex, sok szakemberből álló csapattal.
Nyakas Laura, az alapítvány kuratóriumának tagja elmondta, hogy az alapítvány idén is elindítja Süti Shop elnevezésű kampányát, amelyet december 14-én és 15-én tartanak meg a Szent István Bazilika előtti adventi vásárban. A jótékonysági sütivásáron hazai hírességektől, köztük sportolóktól, művészektől lehet majd megvásárolni a különleges édességeket, az eladott süteményekből befolyt összeget pedig szintén az épület átalakítására fordítják majd.
Szerző

Nincs már nyomozás Pikóék ügyében

Publikálás dátuma
2019.11.05. 13:41

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Elutasították a volt józsefvárosi jegyző panaszát amiatt, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.
„Tegnap délután érkezett egy hivatalos levél, amelyben az áll, hogy elutasították a józsefvárosi jegyző panaszát amiatt, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a kampánystábom elleni rágalomhadjáratban kreált ún. »adatrögzítési botrány« miatt” – közölte Pikó András a Facebook-oldalán. Mint arról beszámoltunk, szeptember elején egy névtelen Magyar Nemzet cikk nyomán a rendőrség házkutatást tartott Pikó András kampánycsapatánál. A cikk azzal vádolta meg az ellenzéki jelölt stábját, hogy „üzemszerűen” rögzítik számítógépre az ajánlóíveken szereplő személyek adatait. Ennek alátámasztására mindössze egy fotót mutatott meg a Magyar Nemzet, amin az látható, hogy a kampányközpontban dolgozók némelyikénél laptop van nyitva. A rendőrség később bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a nyomozást Pikó és kampánycsapata ellen.
Szerző