Karácsony Gergely;Orbán Viktor;Fővárosi Közgyűlés;

Orbán tesztelni fogja Karácsony felkészültségét

Karácsony Gergely városvezetői felkészültségét tesztelhetik a mai kormányülésen – erre számítanak a Fideszben, de a főpolgármester stábjában is a Népszava információi szerint.

– Nem lesz sem vita, sem oldalvágás, sem veszekedés. Kulturált, sőt joviális lesz a hangnem. Ha másért nem, azért, mert mégis csak egy kormányülés lesz – fogalmazott a találkozó egyik résztvevőjének közvetlen munkatársa.

Mint ismert, a választások után Orbán Viktor rögtön jelezte, hogy konstruktív viszonyra törekszik az ellenzéki városvezetéssel és el is hívta a mai kormányülésre Karácsony Gergelyt, aki együttműködésre számít a kabinettel, nem háborúskodásra. Forrásaink emiatt sem számítanak arra, hogy holnap nyílt konfliktus támadjon közöttük. Ettől függetlenül aligha lesz sétagalopp Karácsony Gergely számára a látogatás a Karmelita Kolostorban. Többen is arra számítanak kormányoldalon és a főpolgármester stábjában is, hogy amolyan „vizsgaszituációvá” válhat az ülés: Orbán megpróbálja tesztelni partnere városvezetői felkészültségét. – Ha „felkérdezős” lesz a kormányülés, akkor arra számíthatunk, hogy Orbán Viktor a lehető legrészletesebben igyekszik majd kiszedni mindent Karácsony Gergelyből a terveiről és azok megalapozottságáról. Az ilyen szituációkat kifejezetten kedveli a miniszterelnök – mondta egy kormánypárti forrásunk.

Egy másik informátorunk, aki korábban Demszky Gábor és Orbán Viktor több találkozóján is részt vett, szintén erre számít a „történelmi tapasztalatok” alapján. – Demszkyvel is partnerként beszélt Orbán, de minden apróságra képes volt lecsapni, ha azt kellett demonstrálnia, hogy a főpolgármester nem elég felkészült, és ez többször meg is történt – mondta. Egy volt fideszes városvezető viszont arra számít, a formális kormányülés után négyszemközti találkozóra is sort kerít majd a miniszterelnök, és az igazán lényeges dolgok ott dőlhetnek majd el, ha ez létrejön. – Most már az az érdekes helyzet van, hogy Orbán Viktor és Karácsony Gergely érdekei sok szempontból egybevágnak: a miniszterelnök 2022-ben, a főpolgármester 2024-ben akar újra nyerni. Ebben pedig egyiküket sem segítené, ha háborús állapot állna be közöttük. El tudom képzelni, hogy kötnek egy gentlemen s agreementet egymás között – mondta.

A kormányülésen szinte biztosan téma lesz a Liget-projekt, amely tegnap a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén is napirendre került. A  Városliget túlzó beépítését megtiltó előterjesztést, nem csak a főváros új vezetését adó pártok képviselői szavazták meg. A csak két ellenszavazattal jóváhagyott javaslat alapján Karácsony Gergely a szerdai kormányülésen azt az álláspontot képviselheti, hogy csak a már folyamatban lévő építkezéseket fejezzék be a közpark területén, de semmi új létesítmény ne épülhessen. Azokon a helyeken, ahová a kormány további múzeumokat tervezett, kizárólag a zöldfelületet lehessen növelni. A főpolgármester felhatalmazást kapott arra: tárgyaljon a kormánnyal arról, hogy a friss tiltás alapján kiszoruló múzeumokat máshol építsék meg, bár a szöveges javaslat csak a Nemzeti Galériát nevezi meg. Ferencváros új polgármestere, az ellenzéki Baranyi Krisztina azonnal felajánlotta kerületének elhanyagolt rozsdaövezetét az új Nemzeti Galéria megépítésére.