Tanulni kell a fasizmusból

A cenzúra és az öncenzúra problematikája is szóba került a Goethe Intézet vitáján, ahol német és magyar alkotók mondták el véleményüket a színház és a politika viszonyáról.

A színház mindig a hatalommal foglalkozik, lázad, kritikát fogalmaz meg – mondta Falk Richter német dramaturg, rendező. Majd hozzátette: gondoljunk csak a jelentős német drámaírókra, személyiségekre, Schillerre, Büchnerre, Brechtre, vagy Heiner Müllerre, mindannyian a saját egzisztenciájukat, sőt életüket kockáztatva ütköztek a hatalommal, a színház ilyen szempontból mindig is, már az ókortól kezdve egyfajta politikai tér szerepét töltötte be.

A Goethe Intézetben kedd este telt ház előtt zajlott az a vita, amely kissé távolságtartóan „A színház a polarizált időkben” címet viselte. Arra próbált választ keresni, hogy miként kell reagálnia a színháznak a ketté szakítottságra.

„ Mi nem versenghetünk egy Madonna-koncert, vagy egy futball világbajnokság népszerűségével, nekünk egyszerűen fórumot kell biztosítani a társadalom számára” - mondta Falk Richter. Ő például Berlinben a Maxim Gorkij Színház rendezőjeként fontosnak tartja, hogy ellépjenek a sztereotípiáktól, ezért megszólítják a migrációs hátterűeket, a fiatalokat, az idősebbeket, azokat akik az azonos neműekhez vonzódnak, vagy akik frissen Berlinbe érkeztek. „A színház olyan hely, ahol individuumként tekinthetünk mindenkire, ezért nyitottan és bátran kell megnyilvánulni” - tette hozzá.

Szóba került az is, hogy a hatalom ma miként viszonyul a színházhoz.

Bagossy László rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházi Intézetének vezetője úgy fogalmazott, hogy ő személy szerint a az utóbbi években konkrét cenzúrával nem találkozott, sőt öncenzúrára sem kényszerült, de úgy érzékeli, hogy nálunk újra működésbe léptek az öncenzúra mechanizmusai.

Wilfried Schulz, a düsseldorfi színház vezetője ehhez annyit fűzött hozzá, hogy az elmúlt időszakban ahol ő megfordult, nem volt szükség öncenzúrára. Találkozott ugyan nagyon burkolt beavatkozásokkal, például, hogy bizonyos indokokkal, megvontak, vagy átcsoportosítottak bizonyos támogatásokat, de konkrét üldözésre, vagy tiltásra nem akadt példa. „Úgy látszik tanultunk a fasizmusból, mert a német alkotmányban kiemelt szinten szerepel, hogy meg kell védeni a művészi szabadságot. Az elmúlt években a színházat felügyelő tanács egy tagja sem írt nekem levelet, nem akart beleszólni a repertoárba vagy más döntésbe sem. Egy párt van Németországban mégpedig az Alternatíva Németországért (AfD), amelyik felborítaná a jelenleg kialakult politikai konszenzust, de ők szerencsére kisebbségben vannak – hangsúlyozta.

Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója úgy reagált a témára, hogy színházvezetőként eddig ő sem találkozott cenzúrával és öncenzúrával sem, de utóbbi egy létező dolog, amely óriási pusztítást eredményezhet. „Nem lehetünk büszkék arra, ami a rendszerváltás után történt, és ebben benne vagyunk vastagon mi magunk is. Egyszerűen felelősek vagyunk azért, amit teszünk. Nekünk rázni kell azt a bizonyos csengőt, kérdés, hogy miként tesszük. Egy időben újra előjött az a bizonyos összekacsintás az anomáliákra, azt gondolom, hogy ez ma már korszerűtlen. Magas színvonalú művészi teljesítményre van szükség, érzékenyítésre. Az erkölcsi minőség megjelenik a színpadon, ezért meg kell őrizni magunkat” - fogalmazott.

Keszég László rendező, a Magyar Színházi Társaság elnöke azt mondta, hogy rendezőként nem érzékelt eddig cenzúrát. „Arra viszont volt példa, hogy ocsmány módon megtámadtak, sőt ki is rúgtak”. A szervezet vezetőjeként úgy vélte: „mi vagyunk a rossz oldal, mások lúzernek tartanak minket, vagyis nem vagyunk szexik. Ha mégis megroppantjuk valakinek a dobhártyáját, arra drasztikus válasz érkezik. Egyetlen eszközünk van mégis, az pedig a nyilvánosság.”