„Közép-Európában az olyan demagógok mint Orbán Viktor elítélik az uniót, ám korrupt módon kihasználják az agrártámogatásokat”. Ezt vezércikkben állapítja meg a világ egyik vezető lapja, pár nappal azután, hogy tényfeltáró írásban leplezte le a mezőgazdasági szubvenciók körüli szervezett csalásokat az új tagállamokban. Különösen felháborítónak nevezi, hogy milyen nyíltan csinálja mindezt a magyar miniszterelnök, aki egyrészt az EU-t okolja mindenért, ha úgy képzeli, hogy megsértették a magyarok méltóságát, vagy beleavatkoznak azok ügyeibe, másfelől viszont milliárdokat markol fel Brüsszeltől, hogy kitömje a vazallusok zsebét és megtámogassa illiberális uralmát. De nincs egyedül, mert a térségben homályos ügyletek révén cinikus módon más kormányok is hasznot húznak a szervezet nagyvonalúságából, a zöldbárók új osztályát hízlalva ily módon.
Talán még keményebb, hogy az unió tud minderről, de inkább becsukja a szemét és a fülét, nehogy ártson a kétes kötelékeknek, amik összetartják a tagállamoknak. Az egyik ilyen fő szabály, hogy amennyire csak lehet, enged a nemzeti vezetőknek, mert igyekszik elkerülni a vádat, mármint hogy megsérti a tagok függetlenségét, amit amúgy a populista vezérek nagy előszeretettel hangoztatnak az egész földrészen. Az agráralapok azonban az új tagországokban – kellő felügyelet híján – gyakran a politikai bennfentesek céljait szolgálják, hogy azok gazdagságot halmozzanak fel és megszilárdítsák hatalmukat. Így Magyarországon is, ahol Orbán elintézte, hogy szövetségesei és családtagjai állami földeket vásároljanak fel, majd utána zsebre tegyék az utánuk járó EU-s támogatásokat, miközben a politikus nyilvánosan Brüsszelt ostorozza, mert az szerinte el akarja venni ezeket az alapokat, és a pénzen migránsokat kíván behozni Európába.
Sok oka van annak, hogy a volt szocialista országokban termékeny talajra talált a haveri kapitalizmus. A régióban már a rendszerváltás előtt divat volt becsapni az államot. Azon felül az olyanok, mint Orbán, azt is kiaknázták, hogy ezek a társadalmak úgy érzik: a Nyugat gyámkodik felettük, ugyanakkor átnéz rajtuk, miközben idegen és dekadens hozzáállást igyekszik rájuk kényszeríteni. Ily módon azután a populisták könnyen úgy állíthatják be, hogy az EU is diktál, ahogy az a kommunizmus idején szokás volt, miközben ezek az erők természetesnek veszik a brüsszeli forrásokat.
Csakhogy, amikor az EU nem hajlandó szembenézni a nyugati adófizetők pénze körüli visszaélésekkel, akkor szükségtelen, gyámkodó és a saját érdekei ellen dolgozó engedményeket tesz. Korrupt vezetőket fizet meg, hogy az európai táborban tartsa őket, még akkor is, ha azok élénken szembemennek a közös migrációs politikával, a jogállammal és a korrupció felszámolásának programjával.
Az uniónak az olyan reformereket kellene segítenie, mint Ángyán József, ám ehelyett módszeresen elzárkózik attól, hogy átalakítsák a támogatási rendszert. Az illetékesek eltitkolták az újságtól a kért adatokat. Majd úgy reagáltak a megjelent leleplezésekre, hogy ők nem járhatnak el az egyes kormányok helyett, de azt megteszik, amire szól a jogosítványuk. Lehetséges, hogy így van, ám ettől még a biztosok és az EP-képviselők felvethetnék, miként is osztják el a közalapokat, továbbá hozhatnának olyan szabályokat, amelyek megakadályoznák a legrosszabb visszaéléseket. Brüsszelnek nem kellene benne lennie olyan buliban, amely olyan politikusoknak nyújt támaszt, akik szántszándékkal megsértik a közösségi támogatások céljait.
Az újság az uniós korrupció motorjának minősíti az agrártámogatásokat, mivel az a nyugati adófizetők pénzéből oligarchák és korrupt politikus vagyonát hízlalja, illetve a nagy mezőgazdasági vállalkozások céljait szolgálja. Ez persze közismert, csak az nem, hogy milyen méretűek a csalások, különösen Keleten. A levont adókból pl. Orbán és Babis családja és baráti köre gyarapodik. Brüsszel azonban nem izgatja magát a jelenség miatt, mert teljesen legálisan nyúlják le a szubvenciókat, hiszen a kifizetések alapja a földek tulajdonjoga.
Keleten a termőterületek privatizálásával sajátságos módon a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező oligarchák, illetve azok politikai gyámjai kerültek helyzetbe. Elsősorban Magyarországon, Bulgáriában és Szlovákiában. A New York Times kutatásai szerint a földeket főként a Fidesz csókosai szerezték meg. Vagyis az elosztás során a pénz a kiadózóktól az oligarchákhoz, enyveskezű politikusokhoz kerül. Természetesen tisztán látják a helyzetet az EU agrárszakértői, csak éppen nyugati kormányoknak sincs sok kedvük a rendszer átalakításához, mert még a német kabinet sem szeretne ujjat húzni a nagy mezőgazdasági cégekkel az egykori NDK-ban.
Itt az ideje, hogy alapvetően megreformálják ezt az őrületes korrupciós gépezetet. Az uniós kiadások 40 %-áról van szó, és itt végre meg kellene követelni, hogy ésszerűen költsék el a pénzt. Nem pedig azért, hogy multimilliomosok csak még jobban éljenek.
A szerkesztőségi vélemény bevallja, téves volt annak idején azt hinni, hogy 1989-cel a szabadság új hajnala jött el. De hát Fukuyama is azt hitte a Berlini fal leomlása, illetve a Szovjetunió megszűnte után, hogy itt a történelem vége. Általános volt a vélemény, hogy a jövő immár mindenütt szabad lesz. Jelenleg a világ sokkal jobban áll, mint a hidegháború sötét éveiben, de a szabadságot ma nagyobb támadások érik, mint ahogy azt 3 évtizede feltételezni lehetett. Kína nem halad a demokrácia felé, Oroszország visszatért a tekintélyelvűséghez. Új demokráciák jöttek ugyan létre, de közülük pl. a magyarok, lengyelek, szerbek visszacsúsznak. Jönnek fel az autoriter populisták.
Itt valójában arról van szó, hogy új, életképes alternatíva alakult ki a szabadpiaci demokráciával szemben. Kína gazdaságilag egyfolytában növekszik, miközben az oroszokhoz hasonlóan alkalmazza a politikai elnyomás és a vállalkozások szabadságának modelljét. Az orosz rendszer ugyanolyan despota, mint a szovjet időkben, csak most sokkal több a fogyasztási cikkek összmennyisége. És nincs jele annak, hogy Kínában a gazdasági gyarapodással párhuzamosan nőne a szabadság tere. Viszont más diktatúrák is átvették a módszert, amivel Peking körmönfontan figyeli a saját lakosságát.
A legriasztóbb azonban az, hogy a szabadság ostrom alatt áll annak hazájában, az USA-ban is. Ki gondolta volna 30 éve, hogy olyan elnök irányítja, aki emberi szemétnek, a nép ellenségének minősíti bírálóit, akadályozza az igazságszolgáltatást, nagy ívben tesz a törvényhozásra, támadja a sajtót, lehetővé teszi a külföldi beavatkozást a választás folyamatába, nyílt korrupciós ügyekbe bonyolódik, ketrecekbe zárat gyerekeket, a fehér felsőbbrendűséget hangoztatja és diktátoroknak hízeleg? Ráadásul a felmérések szerint legközelebb simán nyerhet, noha kikezdi a demokratikus normákat. Vagy éppen azért?
A tanulság az, hogy nem szabad készpénznek venni a demokráciát, harcolni kell a szabadságért, bár semmi garancia nincs arra, hogy az elnyomás elleni szakadatlan küzdelem a végén happy enddel jár.
A kommentár úgy ítéli meg, hogy a tekintélyelvű rendszerek megerősödése előtt-utóbb véget vet a nyugat fölényének a világban, azaz lebomlik a rend, amely a szabályokra épült a 2. világháború után, és már nem is fog visszatérni. Az írás, amely az autokrácia nyugati, demokratikus unokatestvérének nevezi a jobboldali populizmust, érthetőnek tartja az aggályokat, hogy végzetes hanyatlás felé tart a liberális értékrend és a jogállam. Ezzel együtt nem sima az olyan államok, mint Kína és Oroszország, illetve az amerikai, olasz és más nyugati vezetők útja. Sorsuk vegyes és ez azt mutatja, hogy egyelőre korai leírni a globális irányítás kilátásait, habár azt kétségtelen, hogy szétesőben van a háború után világrend.
Az elemzés hivatkozik a Freedom House-ra, amely arra jutott legutóbbi éves jelentésében, hogy a szabadság immár 13 éve folyamatosan esik vissza. A washingtoni World Justice Project nevű civil szervezet pedig az állapította meg, hogy jelentősen meggyengültek a fékek és ellensúlyok a többi közt Kínában, Egyiptomban, Magyarországon, a Fülöp-szigeteken és Törökországban, mégpedig a jog elferdítésével. Ezzel együtt az autokraták és a jobboldali populisták sok helyütt fokozódó ellenállásba ütköztek. Ezt bizonyítja Salvini népszerűségének hanyatlása. És vélhetően Trump is most éli át elnöksége legnehezebb időszakát az ukrán ügy miatt. És akkor még ott vannak a hong kongi tiltakozások, de 8 év alatt Moszkvában sem volt akkora tüntetés, mint az idén, miután a hatalom korlátozta az ellenzéki jelöltek indulási jogát.
Putyin népszerűsége általában véve is esik, mert egyre többen elégedetlenek az életszínvonalukkal, a nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt, a környezeti károk láttán és a rendőrség, illetve a biztonsági szolgálatok basáskodó fellépése folytán. Európában azonban sokkal kevésbé tűrik el a hatósági önkényt, amit bizonyítanak Szlovákiában a kettős újságíró-gyilkosság fejleményei.
Ha a jobboldali populizmus nem tud jobban benyomulni a nyugati politikai rendszerekbe, tekintve az irreális ígéreteket, illetve a zűrzavart, amit ezek az erők kormányon kiváltottak, vélhetően lelassul a háború utáni rend szétverésének folyamata. Különösen érvényes ez az Egyesült Államokra, ha megbukik Trump. Utána ugyanis a Fehér Ház a mostaninál sokkal kevésbé lesz ellenséges a nemzetközi szervezetekkel szemben. A belső kihívások az olyan államokban, mint Oroszország és Törökország csak ráerősíthetnek az irányzatra. Viszont a másik oldalon ott van Kína felemelkedése és a globális gazdasági hatalom eltolódása az ázsiai-csendes-óceáni térség felé. A Nyugatnak nem azzal kell szembesülnie, hogy győz majd a tekintélyelvűség, hanem hogy 500 év után véget ér a nyugati fensőbbség.
Napjainkban a demokrácia világméretű válságot él át – hangsúlyozza a lap számára készült elemzésében Francis Fukuyama. A politológus, aki a demokratikus fejlődéssel és a jogállammal foglalkozó tanszéket vezeti a Stanfordi Egyetemen, kiemeli, hogy a tekintélyelvű rezsimeknek sikerült megszilárdítaniuk hatalmukat a többi közt Kínában, Oroszországban és Szaúd-Arábiában és most öntudatosan igyekeznek megerősíteni befolyásukat a nemzetközi porondon. Sok tekintélyuralmi rendszer a saját határain túl is próbálja megfélemlíteni az ellenfeleit. Lásd a Khasoggi-gyilkosságot. Főleg Oroszország lett kleptokrácia.
A populizmus felemelkedésével jól megfigyelhető az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, miként használják fel megbízatásukat politikusok, hogy aláássák a demokratikus játékszabályokat, a liberális társadalom pilléreit: a jogállamot, a hatalmi ágak szétválasztását, a bíróságok függetlenségét és a szabad sajtót. Ebben Európán belül Magyarország jár az élen, ideértve a civil társadalom visszaszorítását, amint azt a CEU kiebrudalása tanúsítja. A civilek ugyanis felelősségre tudnák vonni a kormányt.
Hatalmas nyomás nehezedik a nyílt, toleráns társadalomra. És ebben a demokraták visszaszorultak. De azért érdemes levonni a tanulságot a fasizmus elleni küzdelemből, mármint hogy az emberek nem akarnak zsarnok rezsimekben élni, szabadon szeretnének gondolkozni, írni, cselekedni. Az utóbbi időben sokfelé fellázadtak a diktatúrák és a tolvaj rendszerek ellen, Ukrajnában, Örményországban, Venezuelában és legújabban Hong Kongban. Támogatni kell ezeket a mozgalmakat, annál is inkább, mert a másik oldalon a velük szemben álló kormányok élvezik más, tekintélyelvű hatalmak segítségét.
Kelet-Európában 30 évvel a békés forradalom után haragot, elkeseredést és a bosszúvágyat tapasztalni, emeli ki az elemzés, amely nagyban támaszkodik a bolgár Ivan Krasztev tanulmányára. Így arra, hogy Gorbacsovval ellentétben Putyin cseppet sem naiv. Daccal teli, revizionista államot irányít, célja, hogy szétrombolja az EU-t. Zseniálisan becsatornázza a régióban felhalmozódott felháborodást és bosszúszomjat. Az oroszok soraiban traumatikus nyomokat hagyott hátra a szovjet birodalom szétesése, illetve a jelcini idők anarchiája. Ebből következett a Krím megszállása.
De a megdöbbentő az, hogy hasonló érzelmeket tapasztalni a visegrádi államokban is, ahol a Berlini fal leomlásának évfordulóján egyáltalán nem csak örömöt tapasztalni a szabadság győzelme láttán. Sokkal inkább erősödik az ellenérzés Európával szemben. Orbán és Kaczynski azzal házal a nyilvános rendezvényeken, hogy az elit kizsákmányolja az egyszerű népet, azt becsapták 1989 kapcsán. Teljes képtelenség, de minél inkább jól megy a magyaroknak, lengyeleknek és cseheknek, annál inkább fokozódik a kiábrándultság a nyugati fordulat miatt. Krasztev egyik magyarázatként a migrációt hozza fel. Hiszen sokan kivándoroltak, ami felveti a félelmet a nemzet jövője kapcsán. Ebben a helyzetben azután pánikot keltett a 2015-ös menekülthullám. Orbán akkor a történelem egyik legnagyobb népvándorlására figyelmeztetett, majd szögesdrótból vasfüggönyt húzott fel a déli határon.
Ivan Krasztev maga is szólásra jelentkezett a Berlini fal lebontásának évfordulóján és az emelte ki, hogy mostanság szellemi vasfüggöny ereszkedik le Európában. Keleti populisták a nyugat rémképével igyekeznek megállítani a lakosság elvándorlását. Az 54 éves elemző, a szófiai Liberális Stratégiai Központ igazgatója kiemeli, hogy az új tagállamok úgy érzik: a másik oldal nem érti őket meg, és ez különösen vonatkozik Németországra. Üdvözlik ugyan a német befektetéseket, és a magyarok meg a többiek szívesen települnek át német földre, ám a populisták folyamatosan támadják Berlint.
A Merkel-kabinet úgy látja, hogy a „szerelem” a migráció ellentétes megítélése folytán ért véget. Ez igaz, mégis van itt egy félreértés, mivel a populisták nem a 3. világból érkező bevándorlóktól, hanem attól félnek, hogy saját lakosságukból túl sokan távoznak nyugatra. Vagyis hogy a németek agresszívan elszipkázzák a fiatalokat, így a Keletből sivatag lesz. Éppen Németország vonzereje ad szárnyakat a németellenes hangulatnak. Ebben az értelemben igenis terheli felelősség Berlint a populizmus fellendüléséért. Ily módon a kancellárnak igenis aggódnia kellene a földrészen és a saját országán keresztülhúzódó kelet-nyugati árok miatt.
A Kelet fontos munkaerő utánpótlási forrás a régi tagállamok számára. Ez a származási országokban pánikot vált ki a nemzethalál víziója miatt. És ebben van is igazság, ha az egyre csökkenő születésszámokat vesszük. Azon kívül a lakosság mind jobban elöregszik, és így könnyen aratnak a demagógok. A paradoxon ott van, hogy a keletiek az új vívmányok közül leginkább az utazás és a munkavállalás szabadságát tartják nagyra, de éppen az erre épülő elvándorlástól félnek leginkább. A magyarok 49 %-a támogatná, hogy törvény mondja ki: tilos hosszabb távra elhagyni az országot.
A térségben a legtöbb kormány nacionalista politikával reagál a demográfiai pánikra. Az etnikai-nacionalista retorika veszi át a Berlini fal szerepét. Ebben az ábrázolásban a Nyugat Afrika és a Közel-Kelet előszobájaként jelenik meg, míg Magyarországot, illetve Lengyelországot az európai identitás és hagyományok utolsó erődjeként állítják be. Szellemi vasfüggöny jön ily módon létre. Persze a kiábrándulás folytán érzett aggályok egyáltalán nem megalapozatlanok. Hiszen a tehetség és szorgalom távozik ezekből az országokból. Azon kívül az is benne van, hogy ha odamegy a munkaerő, akkor nem jön ide, pl. a német beruházás.
Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy leginkább a liberális pártok hívei vándorolnak ki, mert rájöttek, hogy úgysem tudják megváltoztatni saját, korrupt kormányukat. Ilyen körülmények között jó, hogy Berlin a jogállam megőrzésére szólítja fel a keleti partnereket, de ettől ott még nem fordul meg a populista irányzat. Arra is megoldást kell találni, hogy pl. ne maradjanak orvosok nélkül ezek az országok.
A gépkocsieladások lassulása és az Egyesült Államok által kilátásban helyezett védővámok visszavetik a gazdasági növekedést Kelet-Európában, ahol kulcsszerepet tölt be az autógyártás. Az EBRD szerint a fejlemény 0,1 %-kot vesz el a térségben az idén és jövőre várható fejlődési ütemből. A jelentés megállapítja, hogy ezekre az országokra, közülük is elsősorban Szlovákiára, erősen hat a német visszaesés. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank azt jósolja, hogy a növekedés ez évben 3,7 %-ra, 2020-ban pedig 3,2 %-ra megy vissza, mivel a régió igen csak sérülékeny, ha Nyugaton bármiféle baj beüt. Azonban a munkaerőhiány felnyomja a béreket, valamint a belső fogyasztást, miközben lazák a hitelfeltételek. Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában és Romániában a foglalkoztatottak 3-5 %-a dolgozik a járműiparban, így mind a négy állam azonmód megérzi, ha a világban már nem keresik annyira a gépkocsikat, illetve ha az USA valóban bevezeti a protekcionista intézkedéseket.
FAZ
Csak idő kérdése, hogy a nyugati gazdasági visszaesés következményei mikor érik el Közép- és Kelet-Európát. Erre a következtetésre jut a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet legújabb jelentése. Eszerint az biztos, hogy főként a V4-ek, Románia, Észak-Macedónia, valamint Szerbia nem ússza meg a dolgot, mert ők szorosan kötődnek a német iparhoz, főleg az autógyártás miatt. Ettől az idén még kétszer olyan gyorsan nőnek, mint a Nyugat, de a csúcsponton már túlvannak és az ütem egyre hanyatlik. Sújtja őket továbbá a Brexit, valamint az is, hogy kevesebb pénzt kapnak Brüsszelből.
Heves vita várható az uniós nagykövetek mai, brüsszeli egyeztetésén, de mindig ez a helyzet, ha a jogállam van a napirenden. Az EU soros elnökségét ellátó finnek már sok mindent tisztáztak a leendő Bizottság ellenőrző feladatköre kapcsán, de három diplomáciai forrás szerint továbbra is erőteljesen ellenszegülnek a szokások gyanús figurák, azaz Magyarország és Lengyelország. Azt a szerepet nehezményezik, amit a Bizottság főként az eddigi alelnök, Timmermans miatt játszott a jogállami eljárásban. Nem szeretnék, ha ugyanez megismétlődne Ursula von der Leyen alatt is. Épp ezért azon vannak, hogy Brüsszel a jövőben vonja be a tagállamokat, amikor jelentést készít a demokratikus normák betartásáról, majd jó előre tegye közzé a dokumentumot, hogy a kormányok véleményezhessék azt.
Elvileg a jövő hónap elsejével hivatalba léphet az új Bizottság, de még jócskán tornyosulnak akadályok Ursula von der Leyen csapatának útjában, pl. a magyar biztos jelölt miatt. Főként a zöldek ellenzik ugyanis, hogy Orbán embere kapja meg a bővítési posztot. Inkább azt szeretnék, ha a közlekedési tárca jutna Várhelyi Olivérnek és érveiket nem is lehet kapásból elvetni. Hiszen nehezen lehet csak megindokolni, miért éppen a magyar kormányfő emberének kellene gyámolítania a felvételre váró nyugat-balkáni államokat a jogállamiság útján.
A nagy nyomás hatására lemondott a győri polgármester, nem egészen egy hónappal azután, hogy újraválasztották, noha kiderült: orgiában vett részt. A kormánypártból már pár hete kilépett. Az ellenzék lecsapott a botrányra a kampány során, úgy vélte, hogy az ügy pontosan illusztrálja a kilencéves orbáni uralom erkölcsi züllését. A hajón készült videóról általános a vélemény, hogy az segített az egyesült Fidesz-ellenes erők javára billenteni a mérleget. Ideértve Budapestet is. Egyben több mint egy évtizede a legsúlyosabb választási kudarcot eredményezte a magyar kormányfő számára.
