Szabad szemmel: itt az ideje, hogy megreformálják ezt az őrületes korrupciós gépezetet

Publikálás dátuma
2019.11.07. 07:52

Nemzetközi sajtószemle, 2019. november 7.
New York Times „Közép-Európában az olyan demagógok mint Orbán Viktor elítélik az uniót, ám korrupt módon kihasználják az agrártámogatásokat”. Ezt vezércikkben állapítja meg a világ egyik vezető lapja, pár nappal azután, hogy tényfeltáró írásban leplezte le a mezőgazdasági szubvenciók körüli szervezett csalásokat az új tagállamokban. Különösen felháborítónak nevezi, hogy milyen nyíltan csinálja mindezt a magyar miniszterelnök, aki egyrészt az EU-t okolja mindenért, ha úgy képzeli, hogy megsértették a magyarok méltóságát, vagy beleavatkoznak azok ügyeibe, másfelől viszont milliárdokat markol fel Brüsszeltől, hogy kitömje a vazallusok zsebét és megtámogassa illiberális uralmát. De nincs egyedül, mert a térségben homályos ügyletek révén cinikus módon más kormányok is hasznot húznak a szervezet nagyvonalúságából, a zöldbárók új osztályát hízlalva ily módon. Talán még keményebb, hogy az unió tud minderről, de inkább becsukja a szemét és a fülét, nehogy ártson a kétes kötelékeknek, amik összetartják a tagállamoknak. Az egyik ilyen fő szabály, hogy amennyire csak lehet, enged a nemzeti vezetőknek, mert igyekszik elkerülni a vádat, mármint hogy megsérti a tagok függetlenségét, amit amúgy a populista vezérek nagy előszeretettel hangoztatnak az egész földrészen. Az agráralapok azonban az új tagországokban – kellő felügyelet híján – gyakran a politikai bennfentesek céljait szolgálják, hogy azok gazdagságot halmozzanak fel és megszilárdítsák hatalmukat. Így Magyarországon is, ahol Orbán elintézte, hogy szövetségesei és családtagjai állami földeket vásároljanak fel, majd utána zsebre tegyék az utánuk járó EU-s támogatásokat, miközben a politikus nyilvánosan Brüsszelt ostorozza, mert az szerinte el akarja venni ezeket az alapokat, és a pénzen migránsokat kíván behozni Európába. Sok oka van annak, hogy a volt szocialista országokban termékeny talajra talált a haveri kapitalizmus. A régióban már a rendszerváltás előtt divat volt becsapni az államot. Azon felül az olyanok, mint Orbán, azt is kiaknázták, hogy ezek a társadalmak úgy érzik: a Nyugat gyámkodik felettük, ugyanakkor átnéz rajtuk, miközben idegen és dekadens hozzáállást igyekszik rájuk kényszeríteni. Ily módon azután a populisták könnyen úgy állíthatják be, hogy az EU is diktál, ahogy az a kommunizmus idején szokás volt, miközben ezek az erők természetesnek veszik a brüsszeli forrásokat. Csakhogy, amikor az EU nem hajlandó szembenézni a nyugati adófizetők pénze körüli visszaélésekkel, akkor szükségtelen, gyámkodó és a saját érdekei ellen dolgozó engedményeket tesz. Korrupt vezetőket fizet meg, hogy az európai táborban tartsa őket, még akkor is, ha azok élénken szembemennek a közös migrációs politikával, a jogállammal és a korrupció felszámolásának programjával. Az uniónak az olyan reformereket kellene segítenie, mint Ángyán József, ám ehelyett módszeresen elzárkózik attól, hogy átalakítsák a támogatási rendszert. Az illetékesek eltitkolták az újságtól a kért adatokat. Majd úgy reagáltak a megjelent leleplezésekre, hogy ők nem járhatnak el az egyes kormányok helyett, de azt megteszik, amire szól a jogosítványuk. Lehetséges, hogy így van, ám ettől még a biztosok és az EP-képviselők felvethetnék, miként is osztják el a közalapokat, továbbá hozhatnának olyan szabályokat, amelyek megakadályoznák a legrosszabb visszaéléseket. Brüsszelnek nem kellene benne lennie olyan buliban, amely olyan politikusoknak nyújt támaszt, akik szántszándékkal megsértik a közösségi támogatások céljait.
Die Presse Az újság az uniós korrupció motorjának minősíti az agrártámogatásokat, mivel az a nyugati adófizetők pénzéből oligarchák és korrupt politikus vagyonát hízlalja, illetve a nagy mezőgazdasági vállalkozások céljait szolgálja. Ez persze közismert, csak az nem, hogy milyen méretűek a csalások, különösen Keleten. A levont adókból pl. Orbán és Babis családja és baráti köre gyarapodik. Brüsszel azonban nem izgatja magát a jelenség miatt, mert teljesen legálisan nyúlják le a szubvenciókat, hiszen a kifizetések alapja a földek tulajdonjoga. Keleten a termőterületek privatizálásával sajátságos módon a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező oligarchák, illetve azok politikai gyámjai kerültek helyzetbe. Elsősorban Magyarországon, Bulgáriában és Szlovákiában. A New York Times kutatásai szerint a földeket főként a Fidesz csókosai szerezték meg. Vagyis az elosztás során a pénz a kiadózóktól az oligarchákhoz, enyveskezű politikusokhoz kerül. Természetesen tisztán látják a helyzetet az EU agrárszakértői, csak éppen nyugati kormányoknak sincs sok kedvük a rendszer átalakításához, mert még a német kabinet sem szeretne ujjat húzni a nagy mezőgazdasági cégekkel az egykori NDK-ban. Itt az ideje, hogy alapvetően megreformálják ezt az őrületes korrupciós gépezetet. Az uniós kiadások 40 %-áról van szó, és itt végre meg kellene követelni, hogy ésszerűen költsék el a pénzt. Nem pedig azért, hogy multimilliomosok csak még jobban éljenek.
Washington Post A szerkesztőségi vélemény bevallja, téves volt annak idején azt hinni, hogy 1989-cel a szabadság új hajnala jött el. De hát Fukuyama is azt hitte a Berlini fal leomlása, illetve a Szovjetunió megszűnte után, hogy itt a történelem vége. Általános volt a vélemény, hogy a jövő immár mindenütt szabad lesz. Jelenleg a világ sokkal jobban áll, mint a hidegháború sötét éveiben, de a szabadságot ma nagyobb támadások érik, mint ahogy azt 3 évtizede feltételezni lehetett. Kína nem halad a demokrácia felé, Oroszország visszatért a tekintélyelvűséghez. Új demokráciák jöttek ugyan létre, de közülük pl. a magyarok, lengyelek, szerbek visszacsúsznak. Jönnek fel az autoriter populisták. Itt valójában arról van szó, hogy új, életképes alternatíva alakult ki a szabadpiaci demokráciával szemben. Kína gazdaságilag egyfolytában növekszik, miközben az oroszokhoz hasonlóan alkalmazza a politikai elnyomás és a vállalkozások szabadságának modelljét. Az orosz rendszer ugyanolyan despota, mint a szovjet időkben, csak most sokkal több a fogyasztási cikkek összmennyisége. És nincs jele annak, hogy Kínában a gazdasági gyarapodással párhuzamosan nőne a szabadság tere. Viszont más diktatúrák is átvették a módszert, amivel Peking körmönfontan figyeli a saját lakosságát. A legriasztóbb azonban az, hogy a szabadság ostrom alatt áll annak hazájában, az USA-ban is. Ki gondolta volna 30 éve, hogy olyan elnök irányítja, aki emberi szemétnek, a nép ellenségének minősíti bírálóit, akadályozza az igazságszolgáltatást, nagy ívben tesz a törvényhozásra, támadja a sajtót, lehetővé teszi a külföldi beavatkozást a választás folyamatába, nyílt korrupciós ügyekbe bonyolódik, ketrecekbe zárat gyerekeket, a fehér felsőbbrendűséget hangoztatja és diktátoroknak hízeleg? Ráadásul a felmérések szerint legközelebb simán nyerhet, noha kikezdi a demokratikus normákat. Vagy éppen azért? A tanulság az, hogy nem szabad készpénznek venni a demokráciát, harcolni kell a szabadságért, bár semmi garancia nincs arra, hogy az elnyomás elleni szakadatlan küzdelem a végén happy enddel jár.
FT A kommentár úgy ítéli meg, hogy a tekintélyelvű rendszerek megerősödése előtt-utóbb véget vet a nyugat fölényének a világban, azaz lebomlik a rend, amely a szabályokra épült a 2. világháború után, és már nem is fog visszatérni. Az írás, amely az autokrácia nyugati, demokratikus unokatestvérének nevezi a jobboldali populizmust, érthetőnek tartja az aggályokat, hogy végzetes hanyatlás felé tart a liberális értékrend és a jogállam. Ezzel együtt nem sima az olyan államok, mint Kína és Oroszország, illetve az amerikai, olasz és más nyugati vezetők útja. Sorsuk vegyes és ez azt mutatja, hogy egyelőre korai leírni a globális irányítás kilátásait, habár azt kétségtelen, hogy szétesőben van a háború után világrend. Az elemzés hivatkozik a Freedom House-ra, amely arra jutott legutóbbi éves jelentésében, hogy a szabadság immár 13 éve folyamatosan esik vissza. A washingtoni World Justice Project nevű civil szervezet pedig az állapította meg, hogy jelentősen meggyengültek a fékek és ellensúlyok a többi közt Kínában, Egyiptomban, Magyarországon, a Fülöp-szigeteken és Törökországban, mégpedig a jog elferdítésével. Ezzel együtt az autokraták és a jobboldali populisták sok helyütt fokozódó ellenállásba ütköztek. Ezt bizonyítja Salvini népszerűségének hanyatlása. És vélhetően Trump is most éli át elnöksége legnehezebb időszakát az ukrán ügy miatt. És akkor még ott vannak a hong kongi tiltakozások, de 8 év alatt Moszkvában sem volt akkora tüntetés, mint az idén, miután a hatalom korlátozta az ellenzéki jelöltek indulási jogát. Putyin népszerűsége általában véve is esik, mert egyre többen elégedetlenek az életszínvonalukkal, a nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt, a környezeti károk láttán és a rendőrség, illetve a biztonsági szolgálatok basáskodó fellépése folytán. Európában azonban sokkal kevésbé tűrik el a hatósági önkényt, amit bizonyítanak Szlovákiában a kettős újságíró-gyilkosság fejleményei. Ha a jobboldali populizmus nem tud jobban benyomulni a nyugati politikai rendszerekbe, tekintve az irreális ígéreteket, illetve a zűrzavart, amit ezek az erők kormányon kiváltottak, vélhetően lelassul a háború utáni rend szétverésének folyamata. Különösen érvényes ez az Egyesült Államokra, ha megbukik Trump. Utána ugyanis a Fehér Ház a mostaninál sokkal kevésbé lesz ellenséges a nemzetközi szervezetekkel szemben. A belső kihívások az olyan államokban, mint Oroszország és Törökország csak ráerősíthetnek az irányzatra. Viszont a másik oldalon ott van Kína felemelkedése és a globális gazdasági hatalom eltolódása az ázsiai-csendes-óceáni térség felé. A Nyugatnak nem azzal kell szembesülnie, hogy győz majd a tekintélyelvűség, hanem hogy 500 év után véget ér a nyugati fensőbbség.
Süddeutsche Zeitung Napjainkban a demokrácia világméretű válságot él át – hangsúlyozza a lap számára készült elemzésében Francis Fukuyama. A politológus, aki a demokratikus fejlődéssel és a jogállammal foglalkozó tanszéket vezeti a Stanfordi Egyetemen, kiemeli, hogy a tekintélyelvű rezsimeknek sikerült megszilárdítaniuk hatalmukat a többi közt Kínában, Oroszországban és Szaúd-Arábiában és most öntudatosan igyekeznek megerősíteni befolyásukat a nemzetközi porondon. Sok tekintélyuralmi rendszer a saját határain túl is próbálja megfélemlíteni az ellenfeleit. Lásd a Khasoggi-gyilkosságot. Főleg Oroszország lett kleptokrácia. A populizmus felemelkedésével jól megfigyelhető az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, miként használják fel megbízatásukat politikusok, hogy aláássák a demokratikus játékszabályokat, a liberális társadalom pilléreit: a jogállamot, a hatalmi ágak szétválasztását, a bíróságok függetlenségét és a szabad sajtót. Ebben Európán belül Magyarország jár az élen, ideértve a civil társadalom visszaszorítását, amint azt a CEU kiebrudalása tanúsítja. A civilek ugyanis felelősségre tudnák vonni a kormányt. Hatalmas nyomás nehezedik a nyílt, toleráns társadalomra. És ebben a demokraták visszaszorultak. De azért érdemes levonni a tanulságot a fasizmus elleni küzdelemből, mármint hogy az emberek nem akarnak zsarnok rezsimekben élni, szabadon szeretnének gondolkozni, írni, cselekedni. Az utóbbi időben sokfelé fellázadtak a diktatúrák és a tolvaj rendszerek ellen, Ukrajnában, Örményországban, Venezuelában és legújabban Hong Kongban. Támogatni kell ezeket a mozgalmakat, annál is inkább, mert a másik oldalon a velük szemben álló kormányok élvezik más, tekintélyelvű hatalmak segítségét.  
Frankfurter Rundschau Kelet-Európában 30 évvel a békés forradalom után haragot, elkeseredést és a bosszúvágyat tapasztalni, emeli ki az elemzés, amely nagyban támaszkodik a bolgár Ivan Krasztev tanulmányára. Így arra, hogy Gorbacsovval ellentétben Putyin cseppet sem naiv. Daccal teli, revizionista államot irányít, célja, hogy szétrombolja az EU-t. Zseniálisan becsatornázza a régióban felhalmozódott felháborodást és bosszúszomjat. Az oroszok soraiban traumatikus nyomokat hagyott hátra a szovjet birodalom szétesése, illetve a jelcini idők anarchiája. Ebből következett a Krím megszállása. De a megdöbbentő az, hogy hasonló érzelmeket tapasztalni a visegrádi államokban is, ahol a Berlini fal leomlásának évfordulóján egyáltalán nem csak örömöt tapasztalni a szabadság győzelme láttán. Sokkal inkább erősödik az ellenérzés Európával szemben. Orbán és Kaczynski azzal házal a nyilvános rendezvényeken, hogy az elit kizsákmányolja az egyszerű népet, azt becsapták 1989 kapcsán. Teljes képtelenség, de minél inkább jól megy a magyaroknak, lengyeleknek és cseheknek, annál inkább fokozódik a kiábrándultság a nyugati fordulat miatt. Krasztev egyik magyarázatként a migrációt hozza fel. Hiszen sokan kivándoroltak, ami felveti a félelmet a nemzet jövője kapcsán. Ebben a helyzetben azután pánikot keltett a 2015-ös menekülthullám. Orbán akkor a történelem egyik legnagyobb népvándorlására figyelmeztetett, majd szögesdrótból vasfüggönyt húzott fel a déli határon.
Die Zeit Ivan Krasztev maga is szólásra jelentkezett a Berlini fal lebontásának évfordulóján és az emelte ki, hogy mostanság szellemi vasfüggöny ereszkedik le Európában. Keleti populisták a nyugat rémképével igyekeznek megállítani a lakosság elvándorlását. Az 54 éves elemző, a szófiai Liberális Stratégiai Központ igazgatója kiemeli, hogy az új tagállamok úgy érzik: a másik oldal nem érti őket meg, és ez különösen vonatkozik Németországra. Üdvözlik ugyan a német befektetéseket, és a magyarok meg a többiek szívesen települnek át német földre, ám a populisták folyamatosan támadják Berlint. A Merkel-kabinet úgy látja, hogy a „szerelem” a migráció ellentétes megítélése folytán ért véget. Ez igaz, mégis van itt egy félreértés, mivel a populisták nem a 3. világból érkező bevándorlóktól, hanem attól félnek, hogy saját lakosságukból túl sokan távoznak nyugatra. Vagyis hogy a németek agresszívan elszipkázzák a fiatalokat, így a Keletből sivatag lesz. Éppen Németország vonzereje ad szárnyakat a németellenes hangulatnak. Ebben az értelemben igenis terheli felelősség Berlint a populizmus fellendüléséért. Ily módon a kancellárnak igenis aggódnia kellene a földrészen és a saját országán keresztülhúzódó kelet-nyugati árok miatt. A Kelet fontos munkaerő utánpótlási forrás a régi tagállamok számára. Ez a származási országokban pánikot vált ki a nemzethalál víziója miatt. És ebben van is igazság, ha az egyre csökkenő születésszámokat vesszük. Azon kívül a lakosság mind jobban elöregszik, és így könnyen aratnak a demagógok. A paradoxon ott van, hogy a keletiek az új vívmányok közül leginkább az utazás és a munkavállalás szabadságát tartják nagyra, de éppen az erre épülő elvándorlástól félnek leginkább. A magyarok 49 %-a támogatná, hogy törvény mondja ki: tilos hosszabb távra elhagyni az országot. A térségben a legtöbb kormány nacionalista politikával reagál a demográfiai pánikra. Az etnikai-nacionalista retorika veszi át a Berlini fal szerepét. Ebben az ábrázolásban a Nyugat Afrika és a Közel-Kelet előszobájaként jelenik meg, míg Magyarországot, illetve Lengyelországot az európai identitás és hagyományok utolsó erődjeként állítják be. Szellemi vasfüggöny jön ily módon létre. Persze a kiábrándulás folytán érzett aggályok egyáltalán nem megalapozatlanok. Hiszen a tehetség és szorgalom távozik ezekből az országokból. Azon kívül az is benne van, hogy ha odamegy a munkaerő, akkor nem jön ide, pl. a német beruházás. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy leginkább a liberális pártok hívei vándorolnak ki, mert rájöttek, hogy úgysem tudják megváltoztatni saját, korrupt kormányukat. Ilyen körülmények között jó, hogy Berlin a jogállam megőrzésére szólítja fel a keleti partnereket, de ettől ott még nem fordul meg a populista irányzat. Arra is megoldást kell találni, hogy pl. ne maradjanak orvosok nélkül ezek az országok.
Bloomberg A gépkocsieladások lassulása és az Egyesült Államok által kilátásban helyezett védővámok visszavetik a gazdasági növekedést Kelet-Európában, ahol kulcsszerepet tölt be az autógyártás. Az EBRD szerint a fejlemény 0,1 %-kot vesz el a térségben az idén és jövőre várható fejlődési ütemből. A jelentés megállapítja, hogy ezekre az országokra, közülük is elsősorban Szlovákiára, erősen hat a német visszaesés. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank azt jósolja, hogy a növekedés ez évben 3,7 %-ra, 2020-ban pedig 3,2 %-ra megy vissza, mivel a régió igen csak sérülékeny, ha Nyugaton bármiféle baj beüt. Azonban a munkaerőhiány felnyomja a béreket, valamint a belső fogyasztást, miközben lazák a hitelfeltételek. Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában és Romániában a foglalkoztatottak 3-5 %-a dolgozik a járműiparban, így mind a négy állam azonmód megérzi, ha a világban már nem keresik annyira a gépkocsikat, illetve ha az USA valóban bevezeti a protekcionista intézkedéseket.
FAZ Csak idő kérdése, hogy a nyugati gazdasági visszaesés következményei mikor érik el Közép- és Kelet-Európát. Erre a következtetésre jut a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet legújabb jelentése. Eszerint az biztos, hogy főként a V4-ek, Románia, Észak-Macedónia, valamint Szerbia nem ússza meg a dolgot, mert ők szorosan kötődnek a német iparhoz, főleg az autógyártás miatt. Ettől az idén még kétszer olyan gyorsan nőnek, mint a Nyugat, de a csúcsponton már túlvannak és az ütem egyre hanyatlik. Sújtja őket továbbá a Brexit, valamint az is, hogy kevesebb pénzt kapnak Brüsszelből.
Politico Heves vita várható az uniós nagykövetek mai, brüsszeli egyeztetésén, de mindig ez a helyzet, ha a jogállam van a napirenden. Az EU soros elnökségét ellátó finnek már sok mindent tisztáztak a leendő Bizottság ellenőrző feladatköre kapcsán, de három diplomáciai forrás szerint továbbra is erőteljesen ellenszegülnek a szokások gyanús figurák, azaz Magyarország és Lengyelország. Azt a szerepet nehezményezik, amit a Bizottság főként az eddigi alelnök, Timmermans miatt játszott a jogállami eljárásban. Nem szeretnék, ha ugyanez megismétlődne Ursula von der Leyen alatt is. Épp ezért azon vannak, hogy Brüsszel a jövőben vonja be a tagállamokat, amikor jelentést készít a demokratikus normák betartásáról, majd jó előre tegye közzé a dokumentumot, hogy a kormányok véleményezhessék azt.
Spiegel Elvileg a jövő hónap elsejével hivatalba léphet az új Bizottság, de még jócskán tornyosulnak akadályok Ursula von der Leyen csapatának útjában, pl. a magyar biztos jelölt miatt. Főként a zöldek ellenzik ugyanis, hogy Orbán embere kapja meg a bővítési posztot. Inkább azt szeretnék, ha a közlekedési tárca jutna Várhelyi Olivérnek és érveiket nem is lehet kapásból elvetni. Hiszen nehezen lehet csak megindokolni, miért éppen a magyar kormányfő emberének kellene gyámolítania a felvételre váró nyugat-balkáni államokat a jogállamiság útján.
Time/Bloomberg A nagy nyomás hatására lemondott a győri polgármester, nem egészen egy hónappal azután, hogy újraválasztották, noha kiderült: orgiában vett részt. A kormánypártból már pár hete kilépett. Az ellenzék lecsapott a botrányra a kampány során, úgy vélte, hogy az ügy pontosan illusztrálja a kilencéves orbáni uralom erkölcsi züllését. A hajón készült videóról általános a vélemény, hogy az segített az egyesült Fidesz-ellenes erők javára billenteni a mérleget. Ideértve Budapestet is. Egyben több mint egy évtizede a legsúlyosabb választási kudarcot eredményezte a magyar kormányfő számára.
Szerző

A szaúdi rezsimnek kémkedtek a Twitter munkatársai, vádemelés lett az ügyből

Publikálás dátuma
2019.11.07. 07:17

Fotó: ALASTAIR PIKE / AFP
Nem ez lenne az első eset, hogy Szalmán király és Mohamed bin Szalmán trónörökös agresszív lépéssel hallgattatja el a kritikus hangokat.
Vádat emeltek szerdán San Franciscóban a Twitter két munkatársa ellen, akik személyes adatokat gyűjtöttek a szaúdi kormány számára a közösségi médium több ezer, a rijádi rezsimet bíráló felhasználójáról. A San Franciscó-i kerületi bíróság szerint a
szaúdi kormányzat tisztségviselői "összehangolt erőfeszítésekkel" érték el, hogy továbbítsák nekik több ezer felhasználó személyes adatait, köztük e-mail-címüket és számítógépük IP-címét, amivel már könnyen beazonosítható tartózkodási helyük is.

Olyan felhasználókról van szó, akik közismert bírálói a szaúdi rendszernek, vagy csak a királyságot bíráló bejegyzéseket tettek közzé. Az AP amerikai hírügynökség értesülései szerint a megrendelésre dolgozó adathalászok áldozatai között van egy több mint egymillió követővel rendelkező közismert szaúdi rendszerkritikus személyiség és egy neves újságíró is, akiknek nevét nem tették közzé - sem azt, hogy meggyilkolták-e őt Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, 2018 őszén.
Nyilvánosságra hozták viszont a két Twitter-alkalmazott nevét: Ahmad Abouammo amerikai és Ali Alzabarah szaúdi állampolgárról van szó. Mindketten értékes tárgyakat - köztük karórákat - és titkos bankszámlákra elhelyezett dollár-tízezreket kaptak rijádi megbízóiktól. A vádirat szerint a szaúdi királyság ügynökeként tevékenykedtek, anélkül, hogy - a törvénynek megfelelően - külföldi állam megbízottjaként bejegyeztették volna magukat az amerikai igazságügyi minisztériumnál.
Vádat emeltek egy meg nem nevezett harmadik férfi ellen is, aki a közösségi médiában tevékenykedő marketingcéget irányított, és a szaúdi királyi család számára dolgozott.
Ezekhez az adatokhoz ezentúl "csakis kiképzett és szigorúan ellenőrzött munkatársak kis létszámú csoportja" férhet hozzá

- hangsúlyozta a kaliforniai cég közleménye. A Twitter tudatta, hogy együttműködött a szövetségi bűnüldöző szervekkel az ügy felgöngyölítésében, egyben közölte, hogy megszigorította a hozzáférést a felhasználók érzékeny adataihoz. 
Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetsége az amerikai sajtó megkeresésére nem kommentálta az információkat.
Amerikai kommentátorok az üggyel kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy Szalmán király és 34 éves fia, Mohamed bin Szalmán trónörökös többször is agresszív lépéseket tett a rendszert bírálók börtönbe zárására, elhallgattatására vagy akár kivégzésére is. Ez történt a szintén rendszerkritikus Dzsamál Hasogdzsi újságíróval, akivel 2018 őszén Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán végeztek a trónörököshöz közelálló emberek. A Hasogdzsi-gyilkosság miatt végül Mohamed bin Szalmánnak is ki kellett mondania, hogy övé a végső felelősség, azt azonban tagadta, hogy ő rendelte volna el Hasogdzsi brutális kivégzését.
A Vanity Fair című folyóirat nemrég részletes oknyomozó riportban tárta fel a politikai ellenfelek vagy vélt ellenfelek elhallgattatására alkalmazott szaúdi módszereket. A riportból kiderült: az internetes portálok, közösségi médiumok megfigyelésének rendszerét Szaúd al-Kahtáni, a trónörökös bizalmasa és egyik legszorosabb munkatársa dolgozta ki és működteti. Al-Kahtáni nevéhez fűződik a rendszert bírálókról vezetett feketelista létrehozása is.

Barátok közt Erdogan

Publikálás dátuma
2019.11.07. 07:00

Fotó: AFP
A magyar kormány jó kapcsolata Törökországgal és személyesen a török elnökkel túlmutat a gazdasági érdekeken.
Ismét Budapestre érkezik ma Recep Tayyip Erdogan török elnök a hangzatos nevű „magyar-török felső szintű stratégiai tanács” újabb ülésére. Az üzletemberek népes delegációját megmozgató egyeztetés célja, hogy élénkítsék a két ország kereskedelmét, közelebb kerüljenek az évekkel ezelőtt megfogalmazott 5 milliárd dolláros forgalomhoz. Ettől egyelőre messze állunk, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 538,4 milliárd forint kivitel mellé 297,7 milliárd forintos behozatal társult, azaz még a 3 milliárd dollárt sem értük el. Az elmúlt években a kétoldalú kereskedelem lassan, de folyamatosan bővült, bár 2018-ban a kivitel némileg visszaesett. A török-magyar kapcsolatok azonban jócskán túlmutatnak a gazdasági lehetőségeken. Orbán Viktor és Erdogan meglehetősen gyakorta találkoznak: nincs egy hónapja sem, hogy a Türk Tanács bakui ülésén egyeztettek, bő egy éve a török elnök Gül Baba felújított türbéjének átadására volt hivatalos, tavaly júliusban a magyar kormányfő egyedüli uniós vezetőként vett részt Erdogan beiktatásán, előző évben Ankarában ölelgették egymást szívélyesen. Régóta tervben van az is, hogy a török államfő egy hosszabb látogatás során Szulejmán szultán Szigetvár mellett megtalált sírját is felkeresi, ám erre eddig nem sikerült időt szakítania. A két ország külügyminisztere is személyes jó viszonyt ápol, Szijjártó Péter az elsők között telefonált és ajánlotta fel segítségét Mevlüt Cavusoglunak a 2016-os puccskísérlet idején. A magyar kormány a nemzetközi konfliktusokban is rendre kiáll a törökök védelmében. Az Európai Parlamentben a kormánypárti képviselők akár a néppárti frakciófegyelmet felrúgva sem szoktak Törökországot elítélő határozatot megszavazni, vagy legalábbis tartózkodnak. Az uniós csatlakozásukat tekintve Szijjártó Péter általában gyakorlatias álláspontot képviselve „őszinte beszédet” követel. Barátságos diplomáciai gesztusként értékelhető, hogy 2014-ben az Észak-Ciprusi Török Köztársaság is képviseleti irodát nyithatott Budapesten. Nemrégiben pedig nagy port kavart, hogy egy ideig Magyarország érdekeire hivatkozva az észak-szíriai török offenzívát elítélő közös uniós állásfoglalást sem voltunk hajlandók elfogadni. A sűrű találkozók ellenére konkrét, égető ügyekből nem sok lehet az asztalon. Mindig téma az energiabiztonság, de a Török Áramlaton a derűlátó tervek szerint is csak 2021-től érkezhetne gáz hazánkba. Emellett a török sajtó már eldöntött tényként kezeli, hogy a török Nurol Makina által gyártott Ejder Yalcin páncélozott harci járműveket vásárolunk, melyek többek között már a budaörsi Honvédelem Napján is bemutatkoztak. A HVG információi alapján a 3,5 milliárd forint értékű beszerzést nem közvetlenül az állammal, hanem egy Mészáros Lőrinc üzlettársához köthető magyar-török vegyesvállalaton keresztül bonyolítanák le. A török-magyar kapcsolatok kapcsán a sajtóban gyakran bukkan még fel Adnan Polat neve, mint aki egyaránt jó viszonyt ápol Orbán Viktorral és Erdogannal is. Az oknyomozó cikkekből az egyértelműen kiderül, hogy a török üzletember rendkívül aktív vállalkozó: ő nyerte el például az azóta bezárt törökországi kereskedőházak üzemeltetésének jogait, számos ingatlanüzletben érdekelt, legújabban pedig a napelem szektorban terjeszkedik. Közben személyes jó kapcsolat fűzi a miniszterelnökhöz és családjához, nézett már együtt focimeccset Orbán Viktorral, kapták lencsevégre Orbán Ráhellel, és egy ideig közösen üzletelt Tiborcz Istvánnal. Hogy Polatot a török elnökhöz milyen viszony fűzi, azt már nehezebb megítélni. Karrierje már azelőtt felfelé ívelt, hogy Erdogan hatalomra került volna. Ugyan magyar viszonylatban komoly pénzembernek számít, ám Törökországban nem „nagy kutya”, nevét legtöbben onnan ismerik, hogy egy ideig az isztambuli Galatasaray labdarúgó csapat elnöke volt (miközben Erdogan a rivális Fenerbache szurkolója). Ritkán említik, de politikai babérokra is tört, 1999-ben – tehát Erdogan után – Isztambul főpolgármesteri posztjáért is indult az akkor még jelentéktelenebb Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben, 13,9 százalékot besöpörve. A CHP mára a legerősebb ellenzéki alakulattá nőtte ki magát, meglepetésre jelöltjük nyerte idén az isztambuli választást. Végül Polat a síita alavita vallási közösség tagja, miközben Erdogan szunnita muszlim. A két ország viszonyát a gülenisták sem fertőzték meg. Bár intézményeik továbbra is működnek Magyarországon, apró közösségük inkább háttérbe húzódik. Nyomul viszont a török állam: 2013-ban nyitotta meg saját épületében kapuit a Yunus Emre Kulturális Intézet, számos projektben, köztük Gül Baba türbéjének felújításában is részt vesz a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) nevű segélyszervezet, megjelent a kormánybarát emigrációban élő törököket tömörítő Nemzetközi Demokrata Szövetség. Nemrégiben kiderült, török állami iskolát is nyitnának Budapesten. A sajtóban megjelent negatív külföldi példák ellenére erről egyelőre keveset tudni. Az iskolát alapvetően a gülenisták ellensúlyozására találták ki, egyfajta „puha erőként”. Információink szerint azonban egyelőre még az sem eldöntött, hogy milyen nyelveken oktassanak majd az intézményben.
Egeresi Zoltán - A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet Törökország-kutatója
Fotó: Facebook

Még nem diktátor, csak autoriter

- Diktátor-e Recep Tayyip Erdogan? - Az országok politikai berendezkedése felrajzolható egy tengelyre, amelynek egyik végpontján a liberális demokrácia, a másikon a totális diktatúra áll. Ezt talán úgy lehetne visszaadni, hogy az egyik oldalon például a skandináv államok vannak, a másikon pedig Észak-Korea. Ezen a skálán Törökország még mindig közelebb áll a skandináv modellhez, mint Észak-Koreához, vagy egyes, az ellenzéki hangokat könyörtelenül elfojtó közel-keleti államokhoz. Törökországban van működő ellenzék, amely nemrég összefogva győzött Isztambulban. Múlt héten, amikor Isztambulban jártam, a nemzeti ünnep alkalmával a városban nagy betűkkel volt kiplakátozva, hogy „Éljen a köztársaság, éljen a demokrácia!” De ha közelebbről megnézzük, ez egy autoriter rendszer, amelyben egyértelműen érvényesül a kormánypárt súlya: így a gazdaságban, a médiában. Erre szokták használni, az „illiberális demokrácia”, vagy „irányított demokrácia” kifejezéseket. Összességében túlzó Recep Tayyip Erdogan elnököt diktátornak nevezni, bár az kétségtelen, hogy rendszere autoriter jellegű. Viszont azt is látni kell, hogy az elmúlt száz évben a modern Törökországnak mindig is voltak demokratikus problémái. A többpártrendszert 1950-ben vezették be, s azóta volt négy sikeres puccs, (1960-ban, 71-ben, 80-ban, 97-ben), számos pártot betiltott az Alkotmánybíróság – így például számos iszlamista pártot, amelyekben Erdogan is politizált, s aki egyébként több hónapot is börtönben töltött, mert elszavalt egy iszlamista verset. Mindez történt nem sokkal az uniós tagjelöltségi státusz megszerzése előtt. Az Európai Unió a 2000-es évek elején a demokrácia egyik legfőbb akadályát látta a hadseregben, és megregulázásában Erdogant teljes mellszélességgel támogatta. Miniszterelnökségének első két ciklusa alatt jellemzően javultak az ország demokratikus állapotát vagy a sajtószabadságot értékelő mutatók. A romlás három tényezőre vezethető vissza: egyrészt a harcra a kemalista adminisztrációval és a hadsereggel, másrészt a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni harc felújítására, főleg 2015-től, végül a belháborúra a gülenistákkal, melynek csúcspontja a 2016-os puccskísérlet volt. Ezek szó szerint háborús helyzetet teremtettek, melyek letartóztatásokhoz, személycserékhez, és az elnöki rendszer bevezetéséhez vezettek. Magával az elnöki rendszerrel sem lenne gond, hisz az nem szokatlan a Nyugaton sem, elég csak az Egyesült Államokra gondolni. A gond inkább a hatalom koncentrációjával van. -Jogosan kérdőjeleződött meg Törökország elkötelezettsége a NATO és az Európai Unió felé? -A sokszor a hazai szavazóknak szóló nyilatkozatháborún túl a török elit pontosan tudja, hogy ezek a szövetségi rendszerek nélkülözhetetlenek. A jelenlegi közel-keleti helyzetben az ország a NATO nélkül sokkal kiszolgáltatottabb lenne. Vajon mi történt volna Törökországgal az orosz repülőgép lelövése után, ha nem áll mögötte a világ legütőképesebb katonai szövetsége? Nem szabad túlértékelni a jelenlegi orosz-török közeledést sem: ez egy geopolitikai szükségszerűség, de nem jelent stratégiai váltást. Egyszerűen Szíriában úgy alakultak a hatalmi viszonyok, hogy az oroszokkal kell megállapodni. Törökországban egyáltalán nem téma a kilépés a NATO-ból. Ami az EU-t illeti, azt mára belátták, hogy a csatlakozás politikai akadályok miatt egyelőre nem reális. A lakosság többsége támogatja a tagságot, de nem bízik benne, nincs napirenden a téma, tapasztalható egyfajta fáradtság. Közelebbi és reálisabb cél lehet viszont a vámunió kibővítése. Törökország 1996 óta van vámunióban az EU-val, ami a legfontosabb gazdasági kapocs az ország számára: a külkereskedelmének fele uniós államokkal zajlik. Ez a több mint 20 éve aláírt szerződés már több szempontból meghaladottá vált, s a törökök szeretnék mélyíteni. -Mennyire elszigetelődött Nyugaton a török elnök? -Néhány országgal kétségkívül rossz a viszony, de geopolitikai és gazdasági súlya miatt megkerülhetetlen marad. Amikor kellett, Angela Merkel elutazott Isztambulba, hogy Erdogannal tárgyaljon, illetve Brüsszelben is nagyon szívélyesen fogadták a török miniszterelnököt, amikor ment tárgyalni a menekültekkel kapcsolatban. Törökország G20 tag, így Erdogan mindenképpen rendszeresen találkozik a világ vezetőivel. Be van tervezve egy látogatás Washingtonba is. Az előző brit kormányfővel, Theresa May-jel rendszeresen találkoztak, különösen a közelgő Brexit miatt. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben a törökök nyíltabban beleállnak néhány konfliktusba, Nyugaton nagyon rossz Erdogan sajtója, ráadásul a jelentős török diaszpóra miatt Németországban, Hollandiában vagy Ausztriában nagyon átpolitizálódott Törökország, s sok esetben a török belpolitikai folyamatok átcsapnak német vagy holland belpolitikai folyamatokba. - Mi indokolja, hogy ilyen sűrűn találkozzon Orbán Viktor és Erdogan? - A magyar külpolitika három erőközpontot határoz meg körülöttünk: Berlint, Moszkvát és Ankarát. Ebben a relációban alapvetően jó a török viszony. Ráadásul a magyar kormány még 2010-es évek elején hirdette meg a keleti nyitást, melynek keretében próbál jó kapcsolatokat kiépíteni a keleti országokkal. Ennek célja egyrészt gazdasági befektetések, másrészt politikai haszon szerzése. A törökök valóban meghatározó tényezők a Közel-Keleten, a Balkánon, és megkerülhetetlenek a menekültkérdésben. Az EU-nak szintén érdeke, hogy a sok konfliktus ellenére maradjanak jól működő kapcsolatok. Beszédes, hogy bár az Európai Parlament már többször felszólította az Európai Bizottságot, hogy állítsa le a csatlakozási tárgyalásokat, mégsem történik az ügyben semmi. Török szempontból pedig nyilvánvalóan értékes, hogy az EU-ban maguk mögött tudhatnak egy szövetségest. -Megérte megvétózni az észak-szíriai török offenzívát elítélő uniós határozatot? - Inkább egy gesztusról volt szó, mint valódi, hatékony politikai lépésről. A történteknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Különösen, mivel az EU valójában semmit nem tett a kérdésben. Törökországban viszont „felrobbant az internet”, sokan Magyarországot ünnepelték. Összességében ügyes diplomáciai húzás volt a török szimpátia elnyerésére. Más kérdés, hogy ezzel aligha szereztünk új támogatókat az Unióban. -Mi lesz a barátsággal, ha a török elnök beváltja a fenyegetését és tényleg „ránk ereszti a migránsokat”? -Valószínűleg a jövőben is elhangzik még párszor, hogy „Európára eresztik a migránsokat”, de ez aligha fog megtörténni. A törökök tartják magukat az ígéretükhöz, még azt is megakadályozták az elmúlt években,hogy szárazföldön nagy tömegben érkezzenek menekültek. Nagyon jó alkupozíciót jelent ez nekik, hogy több pénzt vagy politikai engedményeket kapjanak. A migráció viszont csak olyan „kártya”, amit csak egyszer játszhatnak ki. - László Dávid
Szerző
Frissítve: 2019.11.07. 12:41