Életének olyan intim helyzeteit, érzéseit taglalja, amelyeket mások talán még saját maguk előtt is szégyellnek. Ön viszont közreadta. Honnan a bátorság?
Szélsőségesen vitatott dolgokba megyek bele, ilyen vagyok. Nagy részben valóban önéletrajzi a kötet, illetve olyan szituációkat bont ki, amelyek az én életemhez kötődnek, de azért ezek fikciós történetek. Reményeim szerint úgy megírva, hogy irodalommá és másoknak is átélhetővé válik. És persze meghagytam azt a szabadságot, hogy az olvasó másra, akár saját magára is vonatkoztathassa. Az eddigi visszajelzések szerint sokan ismertek a saját életükre, amit igazából sajnálok, mert egyes novellákban szörnyű dolgok történnek. Többféle, a női sorsba belekódolt, tabudöntögető témát feszegetek: eutanázia, a halálközeliség nehézségei a család számára, nőnek születés és nővé válás különbsége, női szerepekkel való azonosulás, nemi erőszak.
Mennyi köze van az írásoknak a #metoo kampányhoz?
Nem áll távol tőle, de a #metoo csak az áldozatokról szól, a novelláim ennél összetettebb problémákat vetnek fel. A főszereplőt többször megerőszakolják – aminek szintén van konkrét alapja, ahogy a legtöbb nő sajnos átél ilyet –, de foglalkozom az elkerülés lehetséges módjaival és az önsorsrontással is. Az erőszak gyakran nem úgy néz ki, hogy kést tartanak a torkunkhoz, hanem úgy, hogy beleszokunk egy passzív szerepbe, és így csúszunk bele ilyen helyzetekbe, s vesznek erőszakot rajtunk. Nincs erőnk, magabiztosságunk, hogy azt mondjuk: nem akarom, hagyjál békén! Az erőszakkal foglalkozó szövegeknek az is a célja, hogy megmutassa, mi mit teszünk magunkkal, hogyan romboljuk a saját sorsunkat úgy, hogy sokszor észre sem vesszük.
És honnan jött az ötlet, hogy minderről szépirodalmat írjon?
Eredetileg felkérésre születtek női sorsokról szóló írásaim, amik megjelentek például Forgács Zsuzsa Szomjas Oázis című antológiájában és más folyóiratokban. Volt egy majdnem kész önéletrajzi könyvem, abban is szerepeltek ilyen tematikájú írások, de azt kidobtam, nem éreztem elég jónak. Aztán tavaly októberben elérkezettnek láttam az időt, összeszedtem a kézirataimat, vettem egy nagy levegőt és elküldtem Nagy Boglárkának, a Jelenkor szerkesztőjének. Pozitív volt a válasza. Írtam még hozzá nagyjából 6-7 novellát, így lett egy posztmodern életrajz, ami egy (vagy több) nő lehetséges életeit, élethelyzeteit mutatja be.
A sokféle nehézség, tragédia, útkeresés után mikor kötött békét magával, mikor szerette meg magát nőként?
A gyerek születése változtatott meg mindent. Biológiailag egy gyermekem van, de két másik gyereket is nevelgetek. Az anya-gyerek viszony a legtisztább és legcsodálatosabb viszony, és én ilyenből gyönyörűeket kaptam, amik minden rosszért – abból is volt jó sok – kárpótolnak. Ez tett engem nővé. Nem vagyok nagy puszilgatós, ölelgetős típus, de az nekem természetes és nagyon jólesik, hogy a 26 éves fiam időnként még ma is megfogja a kezemet az utcán.
A novellákból úgy tűnik: az anyaságon kívül nem sok jó van abban, ha az ember nő.
Különböző női sorsok vannak. Én depressziós vagyok, ezt vállalom, anyukám is az volt, és szerintem az ő anyukája is. Erről is nyíltan kell beszélni. Volt öngyilkossági kísérletem is, vállalom, de normális ember vagyok, anya vagyok és egyetemen tanítok. Ez azért nem magánügy, mert segíthet másoknak. Rengeteget számít, hogy valaki arccal, névvel vállalja ezeket a dolgokat. Ha olyan privilégiumaim vannak, hogy könyvem jelenhet meg, cikket írnak rólam, akkor tartozom annyival, hogy elmondjam a sorstársaimnak: nem vagytok egyedül és meg lehet küzdeni a problémákkal. 19 éve működik egy online lelkisegély-szolgálatom, a honlapon (bura.hu), kiadványokon, történeteken kívül konkrét segítségnyújtás is zajlik.
Nem teszi kiszolgáltatottá magát a diákjai, kollégái előtt azzal, hogy a könyvből ezt az oldalát is megismerhetik?
Ez egy nagyon nyers, erős mondatokból álló, bevállalós könyv, vállalom az összes következményét. Eddig még nem ért hátrány miatta. Rengeteg diák jön oda hozzám, hogy segítségre szorul, és teljesen ismeretlenek is rám írtak, hogy gyomronvágásszerű élmény volt számukra a könyv. A háromból két gyerekem olvasta és tetszett nekik. Attól szorongok picit, hogy az irodalmi közeg hogyan fogadja. Örülnék, ha nem önvallomásként, hanem irodalmi szövegként állná meg a helyét. Azt tudom, hogy Nádas Péter kért egy példányt belőle, nagyon kíváncsi lennék a véleményére.
Máshogy ír szépirodalmat, mint mondjuk tanulmányt vagy publicisztikát?
Az ágyban fekszem, fejemre rakok egy párnát, és így, szinte teljes izolációban megszületik az első mondat és a mondandóm körvonala, utána leülök a géphez és viszonylag gyorsan megírom a szöveget, bármilyen műfajról van szó. Tervezek egy következő novellafüzért is a magyarországi romák helyzetéről, valós alappal, de szintén fikcionalizálva. Van egy roma család, akiket több mint 10 éve patronálok, rengeteget tanultam tőlük arról például, hogy milyen romaként, 8 általánost végezve élni a keleti határszélen. Már gondolkozom az első mondaton, fejemen a párnával.
