időjárás;előrejelzés;

2019-11-09 16:49:24

Vasárnap eláll az eső, és hideg sem lesz

A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul.

A hét közepén várthoz képest fél nappal korábban érkezik a következő nagyobb csapadék, de ennek örülhetünk, mert így az ország nagy részén vasárnap késő délelőttre már el is áll az eső. Lehűlés pedig még nincs láthatáron – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Az előrejelzés szerint vasárnap eleinte erősen felhős idő valószínű, majd napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Kezdetben még több, majd egyre kevesebb helyen lehet eső, zápor, keleten, északkeleten egy-egy zivatar, legkésőbb északkeleten szűnik meg a csapadék. A Dunántúlon az északnyugati, máshol a délnyugati, déli szél megélénkül, néhol meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között várható, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul.