választás;Komló;

2019-11-10 12:29:30

Komló újra választ, de a visszalépett jelölt nem bízik a nagybácsiban

A korábban kormánypárti vezetésű Komlón a megismételt választás tétje az, hogy az ellenzék megszerzi-e a kétharmados többséget és a polgármesteri posztot.

Két férfi beszélgetett vasárnap reggel nyolckor Komlón, a kenderföldi lakótelepen, a Fekete Láng Egyesület irodájának bejáratánál. Egyikük a roma szervezet vezetője, az errefelé csak Gogen néven emlegetett Orsós Ferenc, a 39 éves férfi a kenderföldi körzet Lungo Drom által támogatott, kormánypárti képviselőjelöltje. Beszélgetőtársa Hegedüs Norbert, aki október 13-án még függetlenként induló ellenfele volt Orsósnak, ám a múlt héten visszalépett, és arra kérte támogatóit, hogy az újbóli választáson ez ellenzékre szavazzanak.

Kenderföldön a bíróság azért ismételtette meg a választást, mert tucatnyi kormánypárti aktivista szervezetten vitte voksolni a helybélieket. A kísérők gyakran a szavazófülkébe is beléptek, és a függöny mögött megmondták, kit kell beikszelni. Ráadásul a Fekete Láng a kampány utolsó heteiben élelmiszeradományokat osztogatott a Rákosi-korban épült lakótelep szegénysorba élő roma lakóinak, így felmerült a gyanú, hogy a csomagokkal próbálták megvenni az embereket.

Orsós Ferenc azt állította, hogy szó sem volt a szavazók megvásárlásáról, adtak, mert segíteni akartak. Hegedüs Norbert gúnyosan mosolygott ezen. A két férfi – bár más térfélen áll - kedélyesen elidőzött egymással. 

 

Nem haragudhatok rá, hisz nagybátyám – mondta Hegedüs, majd így folytatta: de most mennem kell, mert elzavart. Nem engedi, hogy itt nézelődjek. Majd a túloldalról.

Vagyis Hegedüs azért posztolt a Fekete Láng bejáratánál, hogy nézze, kap-e valaki ajándékot a szavazás napján a nagybátyjától. Reggel nyolcig erre nem volt példa. De nemcsak Hegedüs figyelte a roma szervezet irodája körüli mozgást, hanem az ellenzéki pártokat integráló Komló Összeköt Egyesület több aktivistája. A kenderföldi „újrajátszás” azért ígérkezett feszültségterhesnek, mert Komlón ugyan az ellenzék már legyőzte a várost 9 éven át vezető kormánypárti csapatot, ám a fideszes polgármester, Polics József épp ebben a körzetben nyert annyira fölényesen, hogy megőrizte pozícióját az ellenzéki Ferenczy Tamással szemben. Polics itt 145 voksot vert rá ellenfelére, csakhogy Kenderföld nélkül Ferenczy állt nyerésre: ha vasárnap kevesebb mint 27 szavazattal kap ki, akkor ő győz, és az ellenzék kétharmados többséget szerez a komlói képviselő-testületben. Erre az ellenzék esélyt érzett, hisz a Fekete Láng eddig az Élelmiszerbank Egyesülettől kapta a csomagokat, ám a szervezet – visszaélések gyanúja miatt – ezt beszüntette. Polics József és Orsós Ferenc azonban nem adta föl, sőt, minden nap járta a körzetet, és bekopogott szinte valamennyi lakásba. Igaz, Ferenczy Tamás is ezt tette, amiképp a körzet ellenzéki jelöltje, Hidegkuti Szabolcs is.

Vasárnap reggel, akárcsak négy hete a kormánypárti szavazó-organizátorok házhoz mentek, arról viszont nem hallottunk, hogy „védenceikkel” a függöny mögé is bementek volna.

Már háromnegyed hatkor becsöngetett hozzánk a Csincsi, az az ő emberük, és nógatott, hogy menjek szavazni – fakadt ki egy 60 éves asszony. – Elmentem, de nem szavaztam rájuk, elegem van a Fideszből. Policcsal nincs bajom, csak a párt lopásai dühítenek. De Kenderföldön akkor is nyernek, itt nagyon erősek.

Nem nyernek! – vágott közbe az asszony férje, aki a 2001-ben bezárt bányából ment nyugdíjba. – Itt is vége a Fidesznek.

Az asszony legyint férje szavára, hogy itt a csomagok megtették a hatásukat, meg a telep állástalan lakói közül évekig sokan jutottak közmunkához, és ez elég is lesz a volt polgármester győzelméhez.

Az általam faggatott kenderföldiek közül sokan voltak hasonló véleményen. 

Ugyan, kérem, nem volt itt semmiféle csalás – mondta sértődötten egy asszony, aki bevallottan kormánypárti szavazó. – Az ellenzék két szavazóbizottsági delegáltja túllihegte ezt a dolgot. Miattuk van ez az egész.

Később kiderült, hogy az előbb idézett asszony volt a szavazóköri bizottság elnöke, s az ismételt voksolásra a grémium minden tagját újra cserélték.

Itt mindig csaltak – sóhajtott egy bottal araszoló, szőke asszony, aki korábban gazdasági szakemberként dolgozott a szénbányánál. – Volt már, hogy ott állt a bolt előtt egy mikrobusz, és pénzt adtak a szavazóknak. Láttam. Én nem a Fideszre szavaztam, de sokan igen, csak mert kaptak valamit. Főleg élelmiszert. És ez mindig így lesz: amíg szegénység van, addig az emberek megvehetők.