Előfizetés

Pokorni leveteti nagyapja nevét a XII. kerületi turul-szoborról, mert kiderült: nyilas gyilkos volt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.11.10. 12:40

Fotó: Népszava
Mivel feltehetően nem egyedi esetről van szó, most egy szakmai bizottság nézi át a turul-szobron szereplő neveket, és a vitatott emlékmű sorsára is javaslatot tesz majd.
Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester az új kerületi képviselő-testület alakuló ülésén kezdeményezte, hogy vegyék le a saját nagyapja nevét a kerületi turul-szoborról, írja az önkormányzat honlapja nyomán Index. Az ok, hogy
a közelmúltban egyértelműen kiderült, hogy Pokorni József tevékenyen részt vett a nyilas tömeggyilkosságokban, szemtanúk szerint több zsidót maga lőtt agyon és csak azért nem lett háborús bűnös, mert még az ostrom alatt meghalt.

A Hegyvidéki Önkormányzat különben az alakuló ülésről szóló beszámolóban említi Pokorni kezdeményezését. A polgármester Rab Lászlónak egy a Mozgó Világban megjelent dolgozatára hivatkozik, és hozzátesz azt is: 
soha nem kérte, hogy az emlékműre kerüljön a nagyapja neve.

Rab László tanulmánya szerint feltehetőleg nem egyedi esetről van szó, írják továbbá. Emiatt Pokorni Zoltán felkérte Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, Kovács Tamás történészt, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, valamint Ungváry Krisztián történészt, tekintsék át az emlékmű névsorát. A szakmai bizottság feladata lesz annak megállapítása, hogy a névsorban szereplő személyek közül kik azok, akik a második világháború alatt nagy valószínűséggel háborús bűntettet követtek el. Emellett javaslatot várnak a történészektől az emlékművel, annak szimbólumával kapcsolatos ellentmondások feloldására a méltó megemlékezés érdekében.

Komló újra választ, de a visszalépett jelölt nem bízik a nagybácsiban

Ungár Tamás
Publikálás dátuma
2019.11.10. 12:29

Fotó: Röhrig Dániel / www.nepszava.hu
A korábban kormánypárti vezetésű Komlón a megismételt választás tétje az, hogy az ellenzék megszerzi-e a kétharmados többséget és a polgármesteri posztot.
Két férfi beszélgetett vasárnap reggel nyolckor Komlón, a kenderföldi lakótelepen, a Fekete Láng Egyesület irodájának bejáratánál. Egyikük a roma szervezet vezetője, az errefelé csak Gogen néven emlegetett Orsós Ferenc, a 39 éves férfi a kenderföldi körzet Lungo Drom által támogatott, kormánypárti képviselőjelöltje. Beszélgetőtársa Hegedüs Norbert, aki október 13-án még függetlenként induló ellenfele volt Orsósnak, ám a múlt héten visszalépett, és arra kérte támogatóit, hogy az újbóli választáson ez ellenzékre szavazzanak. Kenderföldön a bíróság azért ismételtette meg a választást, mert tucatnyi kormánypárti aktivista szervezetten vitte voksolni a helybélieket. A kísérők gyakran a szavazófülkébe is beléptek, és a függöny mögött megmondták, kit kell beikszelni. Ráadásul a Fekete Láng a kampány utolsó heteiben élelmiszeradományokat osztogatott a Rákosi-korban épült lakótelep szegénysorba élő roma lakóinak, így felmerült a gyanú, hogy a csomagokkal próbálták megvenni az embereket. Orsós Ferenc azt állította, hogy szó sem volt a szavazók megvásárlásáról, adtak, mert segíteni akartak. Hegedüs Norbert gúnyosan mosolygott ezen. A két férfi – bár más térfélen áll - kedélyesen elidőzött egymással.    Nem haragudhatok rá, hisz nagybátyám – mondta Hegedüs, majd így folytatta: de most mennem kell, mert elzavart. Nem engedi, hogy itt nézelődjek. Majd a túloldalról. Vagyis Hegedüs azért posztolt a Fekete Láng bejáratánál, hogy nézze, kap-e valaki ajándékot a szavazás napján a nagybátyjától. Reggel nyolcig erre nem volt példa. De nemcsak Hegedüs figyelte a roma szervezet irodája körüli mozgást, hanem az ellenzéki pártokat integráló Komló Összeköt Egyesület több aktivistája. A kenderföldi „újrajátszás” azért ígérkezett feszültségterhesnek, mert Komlón ugyan az ellenzék már legyőzte a várost 9 éven át vezető kormánypárti csapatot, ám a fideszes polgármester, Polics József épp ebben a körzetben nyert annyira fölényesen, hogy megőrizte pozícióját az ellenzéki Ferenczy Tamással szemben. Polics itt 145 voksot vert rá ellenfelére, csakhogy Kenderföld nélkül Ferenczy állt nyerésre: ha vasárnap kevesebb mint 27 szavazattal kap ki, akkor ő győz, és az ellenzék kétharmados többséget szerez a komlói képviselő-testületben. Erre az ellenzék esélyt érzett, hisz a Fekete Láng eddig az Élelmiszerbank Egyesülettől kapta a csomagokat, ám a szervezet – visszaélések gyanúja miatt – ezt beszüntette. Polics József és Orsós Ferenc azonban nem adta föl, sőt, minden nap járta a körzetet, és bekopogott szinte valamennyi lakásba. Igaz, Ferenczy Tamás is ezt tette, amiképp a körzet ellenzéki jelöltje, Hidegkuti Szabolcs is.
Vasárnap reggel, akárcsak négy hete a kormánypárti szavazó-organizátorok házhoz mentek, arról viszont nem hallottunk, hogy „védenceikkel” a függöny mögé is bementek volna. Már háromnegyed hatkor becsöngetett hozzánk a Csincsi, az az ő emberük, és nógatott, hogy menjek szavazni – fakadt ki egy 60 éves asszony. – Elmentem, de nem szavaztam rájuk, elegem van a Fideszből. Policcsal nincs bajom, csak a párt lopásai dühítenek. De Kenderföldön akkor is nyernek, itt nagyon erősek. Nem nyernek! – vágott közbe az asszony férje, aki a 2001-ben bezárt bányából ment nyugdíjba. – Itt is vége a Fidesznek. Az asszony legyint férje szavára, hogy itt a csomagok megtették a hatásukat, meg a telep állástalan lakói közül évekig sokan jutottak közmunkához, és ez elég is lesz a volt polgármester győzelméhez. Az általam faggatott kenderföldiek közül sokan voltak hasonló véleményen.  Ugyan, kérem, nem volt itt semmiféle csalás – mondta sértődötten egy asszony, aki bevallottan kormánypárti szavazó. – Az ellenzék két szavazóbizottsági delegáltja túllihegte ezt a dolgot. Miattuk van ez az egész. Később kiderült, hogy az előbb idézett asszony volt a szavazóköri bizottság elnöke, s az ismételt voksolásra a grémium minden tagját újra cserélték. Itt mindig csaltak – sóhajtott egy bottal araszoló, szőke asszony, aki korábban gazdasági szakemberként dolgozott a szénbányánál. – Volt már, hogy ott állt a bolt előtt egy mikrobusz, és pénzt adtak a szavazóknak. Láttam. Én nem a Fideszre szavaztam, de sokan igen, csak mert kaptak valamit. Főleg élelmiszert. És ez mindig így lesz: amíg szegénység van, addig az emberek megvehetők.

Czeglédyvel két szerződést is kötött Niedermüller, mindkettő nyilvános

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.11.10. 12:11
Czeglédy Csaba
Fotó: Népszava
Összesen 2 millió forintért dolgozhat két hónapon keresztül az "elszánt és tapasztalt", valamint vád alá helyezett jogász irodája a DK-s önkormányzatnak.
"Az átláthatóság jegyében nyilvánossá tesszük Czeglédy Csaba szerződését" - olvasható az erzsébetvárosi DK-s polgármester, Niedermüller Péter által aláírt vasárnapi közlemény. Egy nappal korábban derült ki, hogy a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával szerződött az önkormányzat folyó szerződéseinek átvilágítására és sajtóperes ügyekre Erzsébetváros új vezetése. A szerződésekből kiderül,
az ügyvédi iroda két, megbízást kapott, a november 1-től december 31-ig terjedő két hónapos időszakra, melyek díjazása egyenként összesen 1 millió forint.

Egyszer személyiségi jogi és sajtó-helyreigazítási eljárásokban látja majd el a kerület jogi képviseletét, valamint a kerületi média sajtójogi segítése. A másik megbízás tárgya pedig a szombaton említett átvilágítás.
A szintén Czeglédy vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében idén februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben. A DK szerint koncepciós perekről van szó, és mit fogalmaztak, az "elszánt és tapasztalt jogász" a "Fidesz és lakájmédiája ellen több száz pert megnyert".
A budapesti VII. kerület mellett Újbudán is előkészítés alatt áll a korábban szombathelyi független önkormányzati képviselőként is szerencsét próbáló Czeglédy irodájának megbízási szerződése.