átláthatóság;

2019-11-11 08:10:00

„Ciki lesz a magyarázkodás”

Ennél többet bármikor tehetnek a korrupció ellen az önkormányzatok, kevesebbet viszont nem érdemes – mondja a szakértő, az Ez a Minimum! nevű átláthatósági programról.

– A lényeg, hogy nyilvánossá, megismerhetővé tegyük az önkormányzatok működését – így mutatta be Ligeti Miklós az Ez a Minimum! nevű programot. A Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatóját azért kerestük meg, mert a Fővárosi Közgyűlés – Karácsony Gergely főpolgármester ígéretének megfelelően – az elsők között döntött a projekt elfogadásáról. Az Ez a Minimum! három civil szervezet, az Átlátszó.hu, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország a korrupció visszaszorítása érdekében megfogalmazott javaslatait tartalmazza.

– Olyan kulcsterületeken kell előrelépést tenni, mint a közérdekű adatok megismerhetősége, az önkormányzati költségvetés közérthetősége, az önkormányzati szerződések hozzáférhetősége, a közbeszerzések becsületessége, az önkormányzati vezetők vagyonnyilatkozatainak az elérhetősége, valamint az önkormányzati cégek megbízható gazdálkodása – magyarázta Ligeti Miklós. A szakértő szerint ha a most felálló helyhatósági testületek átültetik a gyakorlatba a javaslataikat, akkor érdemben javulhat a közpénzekkel történő gazdálkodás és a helyi döntéshozatal átláthatósága. Az Ez a Minimumot! elsőként a Fővárosi Közgyűlés fogadta el, de 403 ellenzéki önkormányzati jelölt támogatta az októberi helyhatósági voksolás előtt.

A nevéhez méltóan – folytatta Ligeti Miklós – az Ez a Minimum! valóban minimumprogram, vagyis az önkormányzatok „ennél többet bármikor tehetnek a korrupció ellen, kevesebbet viszont nem érdemes.” Arra a kérdésünkre, hogy a gyakorlatban hogyan lesz érzékelhető a program hatása, a szakértő azt mondta: például már nem kell formális adatigénylést benyújtani a városházára, mert az önkormányzati honlapon elérhetőek a legkülönfélébb közérdekű adatok.

– Mi valójában jól kiválasztott közbeszerzési nyertesekről, olcsó szerződésekről, és az adózott jövedelmével arányos mértékben gyarapodó polgármesterről szeretnénk adatokhoz jutni. Civilekként ehhez a nyilvánosságot erősítő javaslatokkal tudunk hozzájárulni, mert úgy véljük, ha minden közhatalmi és közpénzes információ elérhető, akkor a településvezetőknek ciki lesz a helyi polgárok előtt magyarázkodni. Például arról, hogy a nyugdíjas pedagógus szüleik miként spórolták össze azt a  néhány százmilliót, ami az új erdei házukhoz hiányzott és a fizetésükből nem tellett volna rá – hozott egy példát a jogi igazgató.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesnek többek között az önkormányzat és cégeinek átláthatósága is a feladatai közé tartozik majd, míg Tordai Csaba – aki az Átlátszló.hu egyik alapítója volt – Karácsony Gergely szűk stábjában kapott helyett az elkövetkező öt évben. Ligeti Miklós reméli, hogy ők és a most megválasztott vezetők garanciát jelentenek a tisztességes önkormányzati működésre. A szakértő azt is fontosnak tartja, hogy a Transparency International Magyarország az eddigiekhez hasonló következetességgel és kíméletlenséggel fog fellépni az új összetételű testületek által vezetett önkormányzatok korrupciógyanús ügyei ellen is. – A választási kampányban botránykővé vált győri ingatlanpanamázás ügyében ugyanúgy büntető feljelentést tettünk, ahogyan a kispesti szocialista frakció egyes tagjait érintő közpénzlenyúlásokat taglaló videó alapján – érzékeltette. 

A programot megfogalmazó civil szervezetek szerint az igazi eredmény az olcsóbb, jobb minőségű beszerzésekben és a tisztességes önkormányzati működésben nyilvánulna meg. Ha jövő ilyenkor egészen máshogyan, sokkal jobban működne a fővárosi parkolási rendszer, az a választópolgárokat szolgálnál. De már kisebb ügyekben is komoly eredményt lehet elérni: sokat számíthat például, ha már elsőre jó minőségben készülnek el a felújítások, vagy épp nem vágnak ki több fát csak azért, hogy valamelyik közpénzen gazdagodó építőipari oligarcha még néhány négyzetméter díszkövet eladhasson tízszeres túlárazással. Az sem lenne elhanyagolható előrelépés Ligeti szerint, hogy ha mégis lesznek visszaélések – amire komoly esélyt lát, hiszen a korrupt pénzcsapokat nem könnyű elzárni – akkor hamar kiderül, kik a szerződéseket elnyerő vállalkozók, mennyit kaszálnak ebből a polgármesterek, vagy rokonaik.