A spanyol választás legnagyobb tanulsága az, hogy Európa pártjainak fel kell ismerniük: az EU még nem heverte ki az eltelt évtized válságait, nincs idő arra, hogy taktikázgassanak, és saját érdekeiket országuké elé helyezzék. Határozott lépéseket kell tenniük azért, hogy megakadályozzák a populisták térnyerését, és visszaszorítsák a szélsőséges pártokat.
Az, hogy a spanyol voksoláson a jobboldali radikális Vox 15 százalékot szerzett, s a fél évvel korábbi parlamenti választáshoz képest majdnem öt százalékkal növelte támogatottságát, a teljes helyi politikai paletta felelőssége. Az emberek megelégelték a folyamatos bizonytalanságot, a pártok köldöknézését. Négy év alatt négyszer járulhattak az urnákhoz, s a helyi szinten alacsonynak számító 69 százalékos részvételi arány azt jelzi, ha tovább játszanak az idegeikkel, a szélsőségesek idővel még kellemetlenebb meglepetéseket okozhatnak. Pedig egy éve még szinte sehol sem voltak a radikálisok.
Minden helyi pártnak magába kell néznie. Pedro Sánchez Pérez-Castejón ügyvezető miniszterelnöknek azért, mert az áprilisi parlamenti választás után nem próbált mindenáron megállapodni az új kabinetről a baloldali radikális Podemosszal. A kormányfő úgy vélte, a lakosság támogatja abban, hogy centrista kabinetet hozzon létre, s így rekord eredményt érhetnek el a novemberi választáson. Nem így történt, sőt, az utóbbi egy hónapban a PSOE támogatottsága folyamatosan csökkent, és három mandátummal kevesebbet szerzett, mint fél éve. A Podemos azért felelős a kialakult helyzetért, mert mindenáron fontos miniszteri tárcákhoz ragaszkodott. A konzervatív Néppárt pedig úgy viselkedett, mintha még ma is az a széles támogatottságot élvező politikai erő lenne, mint a korábbi évtizedekben. Pablo Casado Blanco az áprilisi voksolásig radikálisan bevándorlásellenes szólamokat hangoztatott, a választók azonban akkor rendkívüli módon megbüntették a tömörülést. Azóta ismét mérsékeltebb a párt, javított is az előző eredményén, de már sosem nyerheti vissza régi támogatottságát, mert a menekültválság a spanyol politikai palettát is „felvizezte”.
De Spanyolországban sem csak a két nagy párt dominálja a politikát. A legnagyobb bukást a liberális Ciudadanos szenvedte el. Negatív rekordot ért el Albert Rivera Díaz pártelnök azzal, hogy pártja támogatottsága fél év alatt kilenc százalékkal esett vissza. Rivera Díaznak elévülhetetlen érdemei vannak ebben. Az áprilisi voksolás után ugyanis nem volt hajlandó szövetkezni a szocialistákkal, ragaszkodott ahhoz, hogy a Ciudadanos a jobboldalhoz csatlakozzék, meg sem hallgatta a tagság ellenvéleményét, amiért súlyos árat kellett fizetnie.
Spanyolországban elérkezett a lelkiismeretvizsgálat ideje. A demokratikus pártoknak végre fel kell ismerniük, akárhogyan is, de össze kell fogniuk azért, hogy elkerüljék a még nagyobb szégyent, és megakadályozzák azt, hogy az emberek nosztalgiával gondoljanak vissza a Franco-diktatúrára. Nem engedhetik meg azt, hogy Madrid is Európa szégyenpadjára kerüljön.