ellenzék;önkormányzati választás;

2019-11-12 09:02:50

Leng az inga

Azokon a népesebb településeken (Szekszárdon, Komlón, Jászberényben), ahol megismételt választásra került sor vasárnap, mindenütt az ellenzék erősödött. Nem mindenhol nyertek, de mindenhol több szavazatot kaptak, mint október 13-án. Ha az újabb eredményeket elintézzük a győzteshez húzás magyarázatával, abba indirekt módon az is belefoglalódik, hogy bárhogyan matekozott is utólag a Fidesz , az önkormányzati választások nyertese az ellenzéki együttműködés volt: aki utóbb azért szavazott rájuk, mert követte a trendet, az biztosan így értelmezte.

De van a most vasárnapi voksolásnak más tanulsága is. A jászberényi Budai Lórántról a Hír TV azt az információt osztotta meg néhány napja, hogy a Jobbikban politizáló városvezető évekkel ezelőtt Hitler- és Szálasi-idézeteket posztolt a Facebookon. Mint tudjuk, Budai az októberi szűk győzelmét fölényes diadalra változtatta, ami nyilván nem azt jelenti, hogy Jászberény az ultrajobboldalra szavazott – inkább azt, hogy a „náci veszély” nevű politikaimarketing-eszköz jelenleg hatástalan. Dicsérhetnénk a választók bölcsességét is, miszerint el tudják dönteni, mi a veszélyesebb: ha a faji előítéletek és más ásatag nézetek a közösségi médiában, vagy ha egy kormánypárt mindennapi gyakorlatában és kommunikációjában köszönnek vissza. De a Fidesz vereségében valószínűleg sokkal nagyobb szerepe volt az aktívan kampányoló Pócs Jánosnak, meg annak, hogy a helyieknek elegük lett az ő jászsági kiskirályságából. A közel négyezer pluszszavazat Budai mellett így is magyarázatra szorul, olyan olvasata azonban nincs, amely a hatalomnak kedvezne. 

Szekszárdon – bár kisebb arányban – hasonlóan egyértelmű az ellenzék sikere. Komlón maradt a fideszes polgármester, de szűkebb többséggel. Utóbbinak most minimális a jelentősége, de a fenti tendenciába ugyanúgy beleillik: ahol kétesélyes helyzetben a kormányoldal névvel, arccal igazán beleáll a kampányba, ott általában veszít, ha az ellenzék egységesen áll ki ellene. Alighanem ez a legfontosabb konklúzió.