Budapest;kábítószer;Szlovénia;heroinfogás;

2019-11-13 13:29:24

Az elmúlt húsz év legnagyobb heroinfogása: 730 kg, 17,5 milliárd forint értékű tiszta kábítószer

A nagyobb részét már Szlovéniában lefoglalták, de az egészet Magyarországra szánták.

69,1 kg-os heroinszállítmányát foglalták le a rendőrök Budapesten - ez a magyar bűnüldözés történetének egyik legnagyobb mennyiségű heroinfogása, de ez csak 10 százaléka annak, amit Magyarországra szántak. Nemzetközi együttműködés keretében a szlovén hatóságok az összesen 730 kilogrammos mennyiségből 661 kilogramm heroint foglaltak le.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószerbűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre lekövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Richárd 47 éves budapesti lakossal szemben. A nyomozó hatóságnak 2019 első félévében információi merültek fel arra vonatkozóan, hogy a férfi jelentős mennyiségű kábítószer csempészetét tervezi az országba.

A magyar eljárással egyidejűleg a szlovén vámhatóság 2019. október 30-án Koper kikötőjében, egy Iránból Magyarországra tartó konténer vámellenőrzése során fóliatekercsekben elrejtve 730 kilogramm heroint talált. A szlovén hatóság az információkat az Europolon keresztül átadta a KR NNI-nek, ahol megállapították, hogy a kikötőben talált heroinszállítmány K. Richárdhoz köthető.

Így fogták el K. Richárdot:

A műveletet a Fővárosi Főügyészség támogatta, és a szlovén Koperi Ügyészséggel karöltve haladéktalanul felvette a kapcsolatot az Eurojust-tal, ami az Európai Unió igazságügyi együttműködési szerve. Az európai szervezet szlovén és magyar nemzeti szekciói együttműködésének köszönhetően soron kívül európai nyomozási határozatot bocsátottak ki az ügyben és felkérték a szlovén szervet az ellenőrzött szállítás végrehajtására. A szlovén társszerv a konténerből 661 kilogramm kábítószert lefoglalt, de az elkövető kézre kerítése érdekében a fennmaradó heroint – a magyar nyomozók értesítése mellett – tovább engedte.

A szállítmány november 5-én érkezett meg a magyarországi telephelyre, ahol K. Richárd szétpakolta a fóliatekercseket, majd az általa bérelt raktárban helyezte el azokat. A KR NNI munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérték fel a férfi elfogására, ami 21 órakor megtörtént. A bűnügyi akción a KR Bevetést Támogató Osztálya is közreműködött.

A nyomozók kutatást tartottak a lakásában, ahol csekély mennyiségű kábítószergyanús tablettát, valamint 7 millió forint és 69.450 euro készpénzt találtak és foglaltak le. A rendőrök átvizsgálták a telephelyen a K. Richárd által bérelt helyiségeket is, ahol – csomagolóanyagnak álcázott – 42 preparált fóliatekercsből 4-ben elrejtve, összesen 69,1 kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A további 38 tekercsből október 30-án a szlovén hatóság 661 kilogramm heroint foglalt le.

A budapesti szállítmány lefoglalása:

Az ügyben a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ vegyészszakértőjét rendelték ki szakértői vizsgálatra. Az előzetes eredmények alapján, a Magyarországon lefoglalt anyag hígítatlan heroin. A vizsgált por mintegy 65% heroin hatóanyag mellet, csak az előállításból adódó kísérőkomponenseket tartalmazza. A lefoglalt kábítószer 2-5-szörös hígítással kerülhetett volna a feketepiacra, így az értéke legkevesebb 1,6 milliárd, legtöbb 4,1 milliárd forint. A nyomozás adatai szerint a tejes heroinszállítmány célállomása Magyarország volt.

A KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói K. Richárdot gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására, amelyet a Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság 2019. november 8-án elrendelt.