talkshow;Osvárt Andrea;Lovász László televíziós;

2019-11-14 12:30:00

Beszélgetések zokniban

Lovász László (nem a matematikus, hanem a műsorvezető) 2012-ben indította útjára az interneten Lakástalkshow című beszélgetős műsorát, ami 2016-ban a Viasat 3 csatornára került, hétfő óta pedig a Sony Maxon látható. A házigazda igyekszik a beszélgetések körülményeit úgy alakítani, hogy partnerei fesztelenül érezhessék magukat: az interjúkat távirányított kamerákkal, operatőrök jelenléte nélkül készíti egy lakásban, kerülve a stúdiók „műtőhangulatát”. Meglehet, van abban valami színpadiasság, hogy a műsorvezető cipő nélkül, zokniban helyezi kényelembe magát egy kanapén a beszélgetőtársával, akinek ez a póz mégsem kötelező. Ha úgy jobb neki, ülhet is – ilyenkor Lovász felkucorodik egy fotelbe. Ezek a külsődleges dolgok akár oldhatják is a hangulatot, ám egy jó beszélgetés leginkább azon múlik, hogy két – vagy több ember – megtalálja-e egymással a hangot.

A különböző műfajú interjúkat (irányított beszélgetéseket) különféleképp el lehet rontani: a kérdező például sokszor elhangzott kérdéseket tesz fel, amivel elsősorban az interjúalanyt untatja. Portréjellegű beszélgetések futhatnak zátonyra amiatt is, hogy a kérdező mindent betéve tud a másikról, csak épp semmit sem gondol róla, mint emberről. Lovász igyekszik mindkét csapdát elkerülni. Nem akar minden áron kicsikarni a másikból nagy mondatot, gondolatot, de mindig reagál a másikra, és ügyesen irányítja a beszélgetést, hogy az se túl tömény, se túl híg ne legyen.

Hétfői beszélgetőpartnerénél, Osvárt Andreánál mindenesetre rögtön betalált az első kérdés, ami a színész, modell „féltenivaló kislány” megjelenését firtatta. Messzire juthattunk a nehezen legyűrt apakomplexusig, az önismeretig, a pszichoterápiáig, az egyedülléttől a vékonyszálú hajig. Valahol már látták, de nem jegyezték meg az arcát – derült ki az utcán megkérdezett emberekről, ami Osvártot nem lepte meg és nem bosszantotta: kevés magyar filmben szerepelt, főleg külföldön forgatott. S bár sikerült hollywoodi főszerepeket is megkapnia, amikor elérte célját, látta be: nagyobbat is lehetett volna álmodnia.

Míg Osvárt Andrea az illúziók gyártásáról beszélt, a tőle teljesen eltérő karakterű, más életszakaszban, válófélben lévő keddi vendég épp az illúzióiból ábrándult ki. A „luxusfeleségként”, egy valóságshow hőseként megismert Vasvári Vivienről élnek előítéletek: „bunkó, elkényeztetett, kitartott nő” – ahogy ő maga idézte Instagram-oldalának kommentelőit. Míg Osvárt szerepálma, hogy egyszer egy táskás szemű anyuka lehessen – nem csak a filmvásznon −, Vasvári kétgyerekes anyuka, ugyanakkor a szépészeti beavatkozások híve. Ám az egyedüllét mindkettejük terhe: párkapcsolatban is lehet egyedül lenni.

A három részre tagolt, ötvenperces beszélgetések egyik-másik történetében időnként ráeszmélhet a néző, élt meg hasonló helyzeteket, és talán nem a megfelelő választ találta meg az élet által feltett kérdésre. A skatulyázásoktól, előítéletektől mentes hozzáállásra jó példa ez a műsor. 

Infó:

Lakástalkshow Lovász Lászlóval

Hétköznaponként 22 órától a Sony Max csatornán