Heti abszurd: Hibapásztor

– Leülhettek.

Leülnek. Dermedten néznek maguk elé, előttük a kolostor fehér fala. A freskókat takaró mázolás akár a lopásuk allegóriája is lehetne, de ezen egyikük sem gondolkodik. Mindenki a kérdést várja. Ami megérkezik.

– Hát akkor ezt most mégis hogy? – kérdezi. Ezt, vagy valami ilyesmit, az értelmetlen kérdést nehéz megjegyezni. Negyedik hete ezt kérdezi. Vagy valami ilyesmit.

– Keveset költünk az eredményeink bemutatására, főnök – rekedtes hang szól kiszáradt torokból.

– Több mint 90 milliárdot költünk az MTVA-ra, Tóni se tudja mennyit, az országot leuraló KESMÁ-ra, az ÁSZ sose fogja megtudni, mennyit a kampányra. Az Isten pénze sem elég nektek?

– Igen, főnök! Szóltál?

– Nem, nem szóltam. Figyelnél, az istenfáját, meg a teringettét!

– Mint Stüszi vadász a norvég szarvasra, főnök! Monca!

– Mit kezdjünk az önkormányzatokkal? Előbb-utóbb elfelejtik, hogy Miskolcon, Gödöllőn is nyíltan megzsaroltam az országot, és Szegeddel távolról tettem ugyanezt?

– El, főnök. És hát egyenesen megmondtad, együttműködsz a megválasztott önkormányzatokkal, mert ez Magyarország érdeke, és őket is magyarok választották.

– Elmentek otthonról? Szegény tendert az ág is húzza? Csak nem gondolod, hogy ölbe tett kézzel hagyjuk, hogy 2022-ig megerősödjenek, és agyonnyerjék magukat a parlamentin? Éppen elég, hogy kipöckölik egy raklap káderünket a holdingokból, igazgatótanácsokból, felügyelő bizottságokból. Hová tegyük őket? Minisztériumok? Elfér még ott valaki?

– Aligha, főnök. Hiába növeltük kétszeresére a bürokráciát, már az erkélyen is lógnak.

– Hát ezt mondom, a térgyekalácsit. Sok jó ember mégis csak sok jó ember. Nem pedig kevés.

– Akkor, mit tesz Isten, teszünk valamit?

– Naná. Elvesszük az önkormányzatok összes pénzét. Mindenki addig nyújtózkodhat, ameddig a közigazgatási vasszűz ér. Judit, egy pofás kis törvény rendel. Az iparűzési bevétel minden fillérjét a tömegközlekedésre kell költeniük, nem szólhatnának bele, mi épül a településükön, és mi nem. Karigeri gellert kap, hihi.

– Hihi.

– Nem röhög.

– Mondom tovább, mint egyszeri székely, aki mondja tovább. A szabálysértési ügyeket a rendőrségnek adjuk. Et cetera.

– De nem fogják összekötni az emberek az ő fejükben, Lokál ide, HírTv oda, Sajtóklub ide, Heti Terror oda, Origo ide, Mediaworks oda, TV2 ide, Keménymag oda…

– Elszédülök, ha nem hagyod abba.

– Szóval, azt mondtuk, nem szívatjuk meg az ellenzéki önkormányzatokat.

– Az három hete volt. És úgy tudják, hogy én még sosem hazudtam – kolbásztöltés közben. Nem röhög!

– Főnök, megjött Laci javaslatcsomagja a randalírozó, hazaáruló, sorosista, kommunista, judeoplutokrata…

– Ez kormányülés, nem igehirdetés. Mi van?

– Rendesen beszabályozza a renitens, trágár, elvetemült kutyafattyait, akik nem tisztelik sem az Országgyűlést, sem pedig más állami intézményt.

– Így van, főnök. Hadházy Ákos ocsmány trágársága csak a jéghegy csúcsát jelenti, a balliberális politikusok munka helyett már hosszú ideje csak botrányt akarnak okozni.

– Ja. És főnök, mindennapos volt a botránykeltés, az ocsmány trágárkodás, a nevetséges fetrengés.

– Hamar akarok szavazást. Még egy parlamenti gegmém, nem bír többet az én elmém.

– Mehet egy kapitális hihi, főnök?

– Nem. És amit az előbb elmondtál, azt dobjátok át az Origónak. Jó szöveg.

– Főnök, most vannak a Zsoltiék a tévében, földig ér az orruk.

– Kapcsolatban vannak a magyar anyafölddel, az jóság.

– „Vissza kell térnünk a nép közé, máskülönben elbukunk…”, mondja Andris. És „hogy a Lőrinc nem lop, csak nyer”. És még egy ilyen választás, és Magyarország elveszett.

– Magyarország nem veszhet el. Az mi vagyunk.

– Nem lehet, hogy időnként valami hibát mégis elkövetünk, főnök?

– Nem. A hiba követel minket…