vasárnapi boltzár;

2019-11-15 09:44:00

Klímavédelem boltzárral

Olvasom a munkavállalók igaz barátjának szerepében tetszelgő Magyar Nemzetben, hogy a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (a KDFSZ „anyaegyesülete” a keresztény értékrendet magáénak való Munkástanácsok Országos Szövetsége) ismét elővezeti a vasárnapi bolti nyitva tartás korlátozásának igényét. A maroknyi (az ágazatban nem reprezentatív) munkavállalói érdekvédelmi szervezet elnöke, Bubenkó Csaba „bátor és újszerű” levelet intézett az alig egy hónapja megválasztott főpolgármesterhez, amelyben azt kéri, hogy a város vezetője ajánlás formájában javasolja a 400 négyzetméter feletti kiskereskedelmi egységek tulajdonosainak a korlátozott – azaz 14.00 óráig tartó - hétvégi (vasárnapi) nyitva tartást.

„Ez az elképzelés illeszkedhet a főpolgármester úr által meghirdetett fővárosi programhoz, amely a közszféra cégeinél megtiltaná a dolgozók túlóráztatással történő kizsigerelését. Emellett ez a lépés megfelelne a meghirdetett klíma-vészhelyzeti állapot érdekében tett törekvéseinek is, amihez konkrét megoldást kínálunk a mindennapi életben szinte mindenki által igénybe vett kereskedelem területén”- így nyilatkozott Bubenkó szaktárs a lapnak.

Haladjunk szépen sorjában.

Nincs tudomásom arról, hogy a „független” szakszervezeti vezető levelet írt volna Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok, Kecskemét stb. kormánypárti polgármestereinek. A múlt héten még Győrbe is küldhetett volna feljegyzést, most éppen sajnos nincs kinek. Ezekben a városokban látástól-vakulásig dolgozhatnak a munkavállalók?  

Felhívásában a szabad szemmel alig látható szakszervezet elnöke 400 ezer ágazati munkavállaló nevében beszél, holott az általa irányított szövetség szervezettségi szintje a szakmában 1 százalék körüli. Jelzem, hogy 1.) Budapesten közel sem dolgozik 400 ezer ember a kiskereskedelemben, 2.) a vasárnapi munkavégzés a boltokban – országos szinten – körülbelül 100 ezer embert érint. Ez sem kevés, de nemzetgazdasági összehasonlításban negyedannyi az érintett, mint amennyiről a szakszervezeti funkcionárius mesél.

2018 októberében Bubenkó úr már próbálkozott az „újra zárással”, de a kormány rövid úton elzárkózott a törvény módosítástól, leszögezve, hogy nem találják időszerűnek a korlátozó beavatkozást. Idén nyáron ismét nyüzsgött a mini szakszervezet: olyan vállalkozókat akart nyilvános megállapodásra ösztökélni, akik nem akarnak vasárnap boltot nyitni. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ötlet abszolút irracionális, hiszen a nyitva tartás pártiak soha nem csatlakoztak volna ehhez a paktumhoz. A nyitást/zárást a tulajdonos meg egyedül is képes eldönteni. Akkor meg mi a megállapodás értelme?

Miután ez is lecsengett, most, november idusán az elnök új lehetőséget fedezett fel: ellenzéki politikus lett Budapest első számú embere. Írunk neki levelet, és olyan kérdésben kérjük az ajánlását, amire az ég adta világon semmilyen ráhatása nincs. De ha véletlenül támogatná ezt az ostoba ötletet, akkor jövő ilyenkor 1,8 millió ember fogja átkozni, hogy bronz-, ezüst és aranyvasárnapkor délután kettőkor lakat kerül az üzletek ajtajára. Ha elutasítja a kérést, akkor viszont végre ki lehet mondani, hogy Karácsony Gergely a munkavállalók esküdt ellensége. Ha pedig nem válaszolna a provokatív irományra, no, hát akkor megszegte hivatali kötelezettségét.

Természetesen lesz válasz, ami csakis jogi alapokon nyugodhat. Főpolgármester úr – vélhetően kedvesen és udvariasan – útba igazítja az eltévedt szakszervezeti embert. Részletesen tájékoztatja majd arról, hogy érdemi befolyása kizárólag a Fővárosi Önkormányzat többségi tulajdonában lévő vállalatok esetében van, ezért volt képes kötelező érvénnyel korlátozni/tiltani a Munka Törvénykönyve által engedélyezett évi 400 órás túlóra keretet. Azt is leírhatja, hogy Bubenkó Csaba szakszervezeti vezető a témakörrel kapcsolatban három irányba is elindulhat: a.) alkudozhat a nagy vállalkozói szövetségekkel, b.) rimánkodhat a munkaügyi kormányzatnak és kérhet végrehajtó hatalmi kezdeményezést, c.) kérlelheti a parlamenti képviselőket, hogy korrigálják már kedve szerint az idevonatkozó törvényt. A b.) és c.) verzió esélye zéró, a jelentős vállalkozói szövetségeknek pedig szerintem nem partnere egy ekkora szakszervezet. De az is egy lehetőség, hogy a hamarosan megalakuló Fővárosi Érdekegyeztető Tanács konzultál majd a javaslatról.

Számomra mégis az a legszórakoztatóbb, hogy Bubenkó mester a boltok zárva tartásának érdekében átmegy környezetvédelmi aktivistába, azzal küzd a boltok lelakatolásáért, hogy a vasárnap délutáni zárlat tisztítja a levegőt. A rutinos elnök azt azonban elfelejti, hogy a tizenhárom hónapig tartó hétvégi boltzár időszakában minden szombaton bedugult a város, és az autóval bevásárolni indulók tízezrei szennyezték kipufogó gázzal a főváros levegőjét. Bubenkó nagy ötlete azt eredményezheti, hogy ez a környezeti szennyezés majd áttevődik vasárnap délelőttre. Amúgy pedig szerintem a szakszervezeti mozgalom főprofilja ma még a munkavállalók oltalmazása, érdekeinek érvényesítése, nem pedig a klímavédelem.