#MeToo: Mind érintettek vagyunk

A jogkezelés hiányosságai, az elkövetők tettei felett szemet hunyó munkatársak és az áldozatok kiszolgáltatott helyzete is szerepet játszik a hallgatásban és a felmentésben, derül ki a Harvey Weinstein szexuális zaklatásira fényt derítő amerikai újságírók She Said című kötetéből.

Talán nem fordult ki a világ sarkaiból 2017 október ötödikén, ám olyan változások kezdődtek, amelyek hosszú évtizedekre befolyásolhatják nők és férfiak mindennapjait. Ezen a napon jelent meg a New York Times hasábjain Jodi Kantor és Meghan Twohey első cikke Harvey Weinstein amerikai producer régóta tartó, és sorozatosan ismétlődő szexuális zaklatásairól. Az ügy kirobbanását követően világszerte több ezer nő állt nyilvánosság elé az őket ért visszaélésekről és zaklatásokról szóló beszámolókkal. A #MeToo néven elterjedt mozgalom első képviselői a szórakoztató iparból kerültek ki, ám később az élet minden területéről hasonló történetekkel álltak elő áldozatok. E sokak számára sorsfordító történés kezdeteiről és előzményeiről kaphatunk nagyon részletes beszámolót a két oknyomozó újságíró tollából. A szeptemberben megjelent She Said című kötetben immár a magyar közönség is bepillanthat a kulisszák mögé, és végig követheti az újságírók, és a névvel, vagy kezdetben anélkül megszólaló áldozatok dilemmáit, döntéseit, amelyek végül a filmmogul bíróság elé állításához vezettek.

Az izgalmasan felépített kötet részletes és pontos leírásai az eset komplexitását teljes valójában tárják fel az olvasók előtt, s egyúttal betekintést adnak az amerikai újságírás profizmusába is. A történet a 2016-os elnökválasztási kampány során felmerült Donald Trumphoz kötődő szexuális visszaélések beszámolójától egészen a Brett Kavanugh főbíró szenátusi meghallgatása idején elterjedt zaklatási vádakig terjed, noha legfőképpen a The Weinstein Company többszörös Oscar-díjas vezetőjének visszaéléseit tárgyalja. A különböző történetszálak, és az egyes háttérszereplők karakterének ábrázolása mellett a szerzők felhívják a figyelmet arra a mindhárom esetben fennálló összetett helyzetre, amely többször is az elkövetők felmentését tette lehetővé: a jogkezelés egyértelmű hiányosságai, az erőszaktevők és zaklatók tettei felett szemet hunyó alkalmazottak és közvetlen munkatársak, valamint az áldozatok kiszolgáltatott, bizonytalan pozíciója mind-mind szerepet játszott. A szerzők beszámolói a személyes motivációkat és kollektív okokat is feltárják, felvillantva a jövőbeli megoldások lehetőségét is; s mindezek az itthoni közönség számára is meghatározóak lehetnek – a magyar kulturális közéletet az azóta elhunyt Marton Lászlóval és a Kerényi Miklós Gáborral szemben felmerült vádak rázták meg.

Érdemes kiemelni az írás egy pontját, amelyben a szerzők arról számolnak be, azok, akik egyetértettek a #MeToo mozgalommal, és azok, akik túlzónak találták azt, egy dologban ugyanazt gondolták: még nem történt jelentős változás a munkahelyeken és a törvényhozásban a szexuális bántalmazás megelőzését illetően. „A kisebbik falat viszont sikerült áttörni: a nők hallgatásának falát. A nagyobbikat, a társadalom vagy a társadalmak egy részének a problémától való elzárkózását, valamint azt a falat, amit a hibás joggyakorlat jelent, valószínűleg még nem. De nem zárult le semmi” – mondta a Népszavának Bokor Pál, az Atlantic Press Könyvkiadó főszerkesztője, a kötet fordítója. „Magyarországon voltak hasonló ügyek, de szó sincs arról, hogy bekövetkezett volna komolyabb szemléletváltás. A közbeszédben nem csak a férfiak, hanem a nők részéről is az a nézet dominál, hogy nem kell nagy ügyet csinálni ezekből az esetekből, mert amióta világ a világ, azóta így van, és mi lenne például, ha a férfiak nem mutathatnák ki az érdeklődésüket a nők iránt. Csakhogy ezekben a zaklatási ügyekben nem is erről van szó, hanem arról, hogy senki ne élhessen vissza a hatalmi pozíciójával”. A legtöbb kifogás azért éri ezeket a leleplező ügyeket, mert az áldozatok nem beszéltek akkor, amikor az eset megtörtént. „A késői megszólalásokért lehet a nőket hibáztatni, ám a könyvből elég világosan kiderül, hogy ez nem igazságos. Nagyon gyakran a hallgatási alkuk megkötésével is a nőket vádolják, főleg akkor, hogyha pénzt kaptak érte. Csakhogy itt egy nagyon is megkérdőjelezhető joggyakorlatról van szó: mivel az ügyvédek gyakran húsz-negyven százalékos jutalékot zsebelnek be a hallgatási pénzekből, így valószínűleg nem arra fogják rábeszélni az alanyt, hogy elmondja a hatóságoknak, mi történt, hanem arra, hogy írja alá a titoktartási záradékkal ellátott szerződést".

Az már kiderült, hogy mennyire elterjedt a jelenség az Egyesült Államokban. Magyar viszonylatban még nem világos, milyen mélyre hatolt a munkahelyi viszonyokba az ilyen magatartásforma, és mennyire meghatározó a nők karrierjében – véli Bokor Pál. Lehet, hogy ebből a szempontból is más a magyar gyakorlat, mint az amerikai, de ahogy Harvey Weinstein leleplezése sem maradt nyomtalan, valamiféle szemléletváltozás nálunk is megkezdődött. „Ez egy megállíthatatlan folyamat. Megállíthatatlan, mert a nőknek a társadalomban, a munkaerőpiacon, a közéletben, a politikában betöltött szerepe is változik. A házimunka megváltozása, a háztartások technikai fejlődése, és a technikai fejlődés általában véve is elkerülhetetlenné tesz bizonyos életmódbeli változásokat.”

A könyv megjelenése e változásban is kiemelt szerepet játszhat, azáltal, hogy pontos lenyomatát adja mindazoknak a folyamatoknak, amelyek az ügy kirobbanásához nélkülözhetetlenek voltak. Kivétel nélkül példaértékű azoknak a nőknek a személyes történeteit olvasni, akik nyilatkozataikkal előrébb vitték a történéseket. Az érintettek személyes sorsa megannyi sürgetően megválaszolásra váró kérdést felvethet mindazokban, akik a könyvet a kezükbe veszik. S egyúttal tudatosít is egy fontos tényezőt: bizonyos módon mind érintettek vagyunk.