Merre tart az európai színház?

Publikálás dátuma
2019.11.21. 11:00
Andrei Serban a Lóvátett lovagok című drámát Bukarestben rendezte meg
Fotó: LIVIA VISANESCU
Kolozsváron kedden kezdődött és tíz napig tart az Európai Színházi Unió 18. fesztiválja. Tompa Gábor a szervezet elnöke szerint véget kellene vetni végre a színházi életet is meghatározó politikai és ideológiai megosztottságnak.
Korábban ez a fesztivál az európai színházi élet kiemelkedő eseményének számított – meséli Tompa Gábor, az Európai Színházi Unió tavaly választott elnöke, aki tizenegy évnyi szünet után Kolozsváron most újraindította a sorozatot. A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója elmondta, az elején hét-nyolc tagszínház előadásai szerepeltek ezeken az akkor még két-három hónapig tartó seregszemléken és mindig más helyszínen rendezték meg. Ebből következően egy nagy költségvetésű fesztivál volt, de ezt ebben a formában nem lehet folytatni – jegyezte meg. Egy idő után meg is szakadt, mivel egyre többen kivonultak a finanszírozásból. Utoljára 2008-ban rendezték meg éppen Bukarest és Kolozsvár összefogásával. „Amikor tavaly megválasztottak a szervezet elnökének, az egyik legfontosabb célkitűzésem volt, hogy újraélesszük ezt a fesztivált, mivel az uniós tagszínházak számára ez a legjobb lehetőség arra, hogy megmutassák hol tartanak, milyen művészi programban gondolkodnak” - jegyezte meg Tompa Gábor. Jelenleg az Európai Színházi Uniónak tizenhat tagja van, ebből tizennégy szerepel a kolozsvári fesztiválon. Ha egy színház be szeretne kerülni a szervezetbe, először jelentkeznie kell, be kell nyújtania egy összegzést a művészi munkájáról, a színház technikai paramétereiről. Majd az Unió egy négy-öt fős testülete elutazik az adott színházba és megnézi a repertoár egy részét, később a szervezet különböző fórumain szavaznak a belépésről. A szervezet jelenleg egy biztos bevételi forrásra számíthat, ez a tagdíj, amely az iroda alkalmazottainak a bérét fedezi és kisebb projektek költségeit fedezi. Magyarországról jelenleg egy teátrum, a Vígszínház tagja az Európai Színházi Uniónak. „A szervezet gondot fordít a párbeszédre, művészcserékre, vendégjátékokra és közös projektekre. Utóbbiak közé tartoznak a nyári akadémiák, a különböző mesterkurzusok, a fiatal alkotók megszólítása. Mindig akadnak külső partnerek, korábban ilyen volt a Szputnyik Társaság, hiszen Bodó Viktor korábbi társulata annak idején létrehozott egy előadást, amelybe több tagszínház művészei működtek közre” - mondja a direktor. A mostani tíznapos fesztivál programjába a résztvevő színházak maguk ajánlottak produkciókat. A következő években a tervek szerint Moszkva, Porto, Köln, Prága lehetnek a helyszínei a seregszemlének. Kérdés az is, hogy miként alakul majd a fesztivál profilja, legyen önálló tematikája, vagy készüljenek-e minden évben erre az alkalomra létrejött önálló vagy közös produkciók? Már most is bekerült a fesztivál programjába egy kuriózum, mégpedig a Concord Floral, amely öt színház összefogásából született, amelynek nem hivatásos színészek, hanem középiskolás diákok a szereplői. Ez egyébként a Digitális korszak című uniós projekt egyik darabja. Az előadások másnapján beszélgetéseket tartanak az alkotók részvételével többek között arról merre tart az európai színház, illetve szóba kerül az európai kultúra és identitás helyzete. Tompa Gábor, aki jelenleg éppen Budapesten a Pesti Színházban próbálja a II. Richárdot, úgy fogalmazott, hogy a jövőben jó lenne olyan diskurzusokat is tartani a fesztiválon, amely a színház és politika viszonyával foglalkozik, szóra bírva a fenntartókat is, mit gondolnak, mi a szerepe egy-egy ország kulturális életében a színházaknak. Az igazgató szerint a színházi életben nem szabadna szerepet játszania a politikai hovatartozásnak, illetve megosztottságnak. „A megosztottság egy nagyon szomorú állapot, mert ezáltal ideologikussá válnak a beszédmódok, eltűnnek az eszmecserék, csak szélsőséges megnyilvánulások zajlanak egymás kijelentéseire, talán ezt enyhítené, ha újra egy asztalhoz tudnánk ülni”.    
Michal Docekal a Rómeó és Júliát vitte színre, most Kolozsváron látható majd
Fotó: MARTIN SPELDA

Világsztárok és újdonságok

A fesztivál számos izgalmas előadást kínál. A világhírű Andrei Serban rendezi a bukaresti Bulandra Színház Lóvátett lovagok című Shakespeare-drámát. A szintén világhírű Silviu Purcarete, aki egyéni tagja az Európai Színházi Uniónak az Oidipusszal lesz jelen Kolozsváron. Portóból érkezik a Danton halála Nuno Cardoso rendezésében, Prágából a Rómeó és Júlia vendégeskedik a fesztiválon Michal Docekal színrevitelében. A magyar résztvevő, a Vígszínház, A diktátort viszi Kolozsvárra, Eszenyi Enikő rendezésében. A Kolozsvári Magyar Színház több előadással is jelen volt, illetve jelen lesz. A nyitó előadás volt a Kurázsi mama gyermekei, melyet rendezőként a német Armin Petras jegyez. A milánói Piccolo Teatro egy Odüsszeia adaptációval jelentkezett. A Schauspiel Köln pedig a Hogyan randizzunk egy feministával című új előadását játssza a fesztiválon. A kolozsvári Nemzeti Színház Tompa Gábor rendezésében Shakespeare A vihar című drámáját játssza majd. 

Szerző

Újabb rangos díj Krasznahorkainak

Publikálás dátuma
2019.11.21. 10:28
Krasznahorkai László
Fotó: DyD Fotografos/Geisler-Fotopress / AFP
Báró Wenckheim újabb komoly elismerést hozott a Nemzetközi Man Booker-díjas írónak, aki idén is szerepelt az irodalmi Nobel-díjra esélyesek sorában.
Szinte már nem is okoz meglepetést, hogy Krasznahorkai László sikert sikerre halmoz a hazai és a nemzetközi irodalmi életben. Nincs ez másként ezúttal sem: a szerző az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerést, a Nemzeti Könyvdíjat (National Book Awards) vehette át magyarul 2016-ban megjelent Báró Wenckheim hazatér című regényéért. Az Egyesült Államokban a Pulitzer-díj után a második legjelentősebb irodalmi elismerésként számon tartott Nemzeti Könyvdíjat öt kategóriában adják át. Krasznahorkai regénye Ottilie Mulzet fordításában Baron Wenckheim’s Homecoming címmel diadalmaskodott az amerikai kiadó által kiadott, idegen nyelvről angolra fordított irodalom kategóriájában, amelyet tavaly hoztak létre. Akkor Yoko Tawada japán írónőt és Margaret Mitsutani fordítót ismerték el. A kategória idei rövidlistáján olyan szerzők könyvei szerepeltek, mint a finn Pajtim Statovci, a szír Khalid Khalifa, a ruandai Scholastique Mukasonga, valamint a japán Yoko Ogawa. A kanadai születésű, Prágában élő Ottilie Mulzet fordította többek közt a szerző Seiobo járt odalent című, 2014-ben Best Translated Book Awarddal kitüntetett könyvét is. (Az elismerést az azt megelőző évben, 2013-ban is Krasznahorkai kapta George Szirtes Sátántangó fordításával.) A fordító 2017-ben Borbély Szilárd Berlin-Hamlet című kötetének fordításával is felkerült a National Translation Award és a Best Translated Book Award rövid listájára is. Karasznahorkai László 2017-ben a Báró Wenckheimről így nyilatkozott: „Ez a regény azóta készült, mióta egyáltalán irodalommal foglalkozom. Nem is egészen ösztönös, hanem némileg elhatározott szándék volt bennem, hogy lezárjam a korábban írt regények sorát. Ez azt is jelenti, hogy regényként ez mindenképpen az utolsó ilyen művem.” Az olvasók szerencséjére azonban nem hagyott fel az írással, noha valóban nem regényeket ír: 2018-ban jelent meg A Manhattan-terv, amely alcíme szerint előjáték volt egy regényhez, majd az Aprómunka egy palotáért – szintén nem regény, hanem bejárás mások őrületébe –, s ezt követte a nemrég napvilágot látott, összművészeti alkotásként aposztrofált, Max Neumann festőművész és Miklós Szilveszter jazzdobos közreműködésével készült Mindig Homérosznak című kötet. Ahogy arról lapunk irodalmi mellékletében, a Nyitott mondatban beszámoltunk, Krasznahorkai legutóbbi könyvének elbeszélője a menekülőlét anatómiai összefoglalóját meséli el. A kötet kapcsán az író a Magyar Narancsnak így nyilatkozott: „(…) felnőttkorom kezdetétől folyamatosan úgy élek, hogy állandóan csak elmegyek onnan, ahonnan egy idő után úgy érzem, hogy el kell mennem. Egy darabig ezt Magyarországon csináltam, 1987 után a világban, és így van ma is. Nem egy édes, idilli paradicsomban ülök ott, ahol épp lakom, hanem csak egy olyan helyen, ahol átmenetileg épp kibírom, és ahonnan megyek tovább. (…) A menekülés számomra mindig egy emberi állapot volt, az egyik emberi létforma.” A Kossuth-díjas író az elmúlt években sorra vehette át a rangos irodalmi elismeréseket: 2014-ben elnyerte az alternatív irodalmi Nobel-díjként is emlegetett The America Award irodalmi életműdíját, 2015-ben ő vehette át az egyik legrangosabb irodalmi elismerést, a Nemzetközi Man Booker-díjat, s 2017-ben megkapta az Aegon Művészeti Díjat a most Amerikában kitüntetett regényéért. A fogadóirodák évek óta az irodalmi Nobel-díj esélyesei között tartják számon. Tarr Béla 1985 óta szinte kizárólag az ő könyveiből, illetve forgatókönyveiből készítette filmjeit. A Nemzeti Könyvdíj átvételekor Krasznahorkai László megjegyezte: „Hihetetlen öröm, hogy a fordítóink révén átkelhetünk a határokon, és még Amerikában is otthon lehetünk.”
Szerző
Frissítve: 2019.11.21. 14:26

Gengszterek, ha barátok

Publikálás dátuma
2019.11.21. 10:00

Fotó: IMDB
Martin Scorsese epikus gengszterdrámája az év egyik legjobb filmje.
Martin Scorsese legújabb filmjét megelőzte a híre. Hosszú éveken keresztül lehetett olvasni szaklapokban, hogy a mester nagyon meg szeretné filmesíteni Charles Brandt regényét I Heard You Paint Houses című regényét, annak kvázi 2004-es kiadása óta. Ám hiába tudja felmutatni Scorsese az Aljas utcákat, a Casinót és a Nagymenőket, a klasszikus hollywoodi stúdiók egyike sem volt hajlandó finanszírozni a második világháborútól a nyolcvanas évek első feléig ívelő epikus monstre gengszter drámát. Végül a Netflix, az álomgyárban csak start up-nak csúfolt, tartalomra dollármilliárdokat áldozó streaming óriás mintegy presztízsből megadta a szükséges költségvetést és művészi szabadságot az egyik legfontosabb élő amerikai rendezőnek. Aki ezt ki is használta. Egyszóval: Az ír Hollywood aranykorát idéző monumentális műalkotás lett, úgy ahogy a nagykönyvben meg van írva. A sors iróniája, de a Netflix a tökéletes mozifilmet finanszírozta meg. A csaknem négy évtizeden keresztül átívelő történet középpontjában Frank Sheeran (Robert De Niro) áll, aki a második világháborúban tökéletesen megtanult olaszul és Russell Buffalino (Joe Pesci) nagyvezérrel való szerencsés találkozás következtében a maffia szolgálatába áll „szobafestőként” – ez utóbbi a hivatalos kód a bérgyilkosra. Frank megbízható káder, egy szociopata nyugalmával lő arcon bárkit, mindenkit. Nincs benne hatalomvágy, igyekezett mindenkivel jóban lenni, így meg is élte a nyugdíjaskort. Az ír első másfél órája, noha profin megrendezett szegmens, kicsit olyan, mintha egy korábbi Scorsese film újrája lenne, sem nem jobb, sem nem rosszabb a Casino vagy a Nagymenők expozíciójánál – csak éppenséggel sokkal részletekbe menőbb. Azonban nem csak emiatt ez a leggyengébb pontja – az amúgy kimagasló – produkciónak, hanem mert Martin Scorsese hozott egy vitatható direktori döntést. A karakterek fiatalkori jeleneteire nem szerződtetett fiatal színészeket, inkább elhitte, hogy a CGI csodákat művelhet. Nos, az adott alapanyag, a Franket alakító hetvenhat éves Robert De Niro arcából rajfilmbe illő digitális gesztusok szinte leesnek olykor a vászonról, de ez talán még megszokható. Az már viszont kifejezetten kínos szcéna, amikor a Frank kiráncigál egy boltos és elver az utcán, mert, hát, a fiatalított arcú De Niro mozgása pont olyan, mint egy hetven plusszos emberéé. Persze, totálisan érthető Scorsese dilemmája, amikor Az ír grande drámába csap át. Frank, aki szép lassan mászik felfele a szamárlétrán, személyes barátságot köt Jimmy Hoffa (Al Pacino) munkásmozgalmi és szakszervezeti vezetővel. Hoffa sem egy ártatlan alkat, a szakszervezet pénzét megforgatja a maffia kaszinóinak finanszírozása céljából nyújtott kölcsönökkel, mindemellett végletesen büszke és arrogáns figura. Az ellentétek pedig vonzzák egymást Frank és Jimmy között az érdekbarátságon túl igazi emocionális kötődés alakul ki. Erre alapul a mű második fele, jelesül, amikor Frank két tűz közé kerül, miután Hoffa börtönben töltött periódusa után nem élvezi tovább a család támogatását, hogy újra szakszervezeti vezető lehessen. Scorese a két órás érzelmi és suspense dolgozata bombasztikus erejű, köszönhető a tökéletes dialógusoknak és annak, hogy immár De Niro végre CGI nélkül alakíthat nagyot, illetve Hoffaként Al Pacino átütő – nincs is szükség további jelzőkre. De, ami a meghökkentő, hogy nem Pacino Az ír legnagyobb meglepetése, hanem a finom modorú Buffalinót játszó Joe Pesci. Ugye, őt a jól megérdemelt nyugdíjból hívta vissza Scoresese, és a színész lenyűgöző finomságokkal teszi az alakítását filmtörténeti jelentőségűvé. Na, és persze ezzel a filmet modern klasszikussá. Az ír Bemutatja a Netflix  nemzetközi, magyar 
Témák
film Scorsese