önkormányzat;Miskolc;

2019-11-21 07:00:00

Kilencmilliárdos hitelcsontváz Miskolcon

Az előző városvezetés által megkezdett 9 milliárd forintos hitelfelvétel végrehajtására kényszerül a Miskolc Holding Zrt. Az ezzel kapcsolatos közgyűlési előterjesztés csütörtökön kerül az képviselő-testület elé, amelynek 4 milliárd forint értékben kezességet kell vállalnia a tranzakcióhoz – olvasható a miskolci polgármesteri hivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Eszerint a holding igazgatósága februárban fogadta el az idei üzleti tervét, amelyben még 7 milliárd forint összegű hitelfelvételt irányoztak elő, azóta azonban a számok nagymértékben növekedtek. Ennek egyik oka, hogy a helyi tömegközlekedésért felelős MVK Zrt. gyakorlatilag évek óta nem kapja meg a várostól az elvégzett közszolgáltatási tevékenység teljes ellenértékét, így ezt a holding-csoport gazdálkodásából finanszírozzák. Ez az összeg az idén több, mint 1 milliárd forint, de az összesített elmaradás már eléri a 4 milliárdot. Veres Pál újonnan megválasztott polgármester korábban lapunknak erről azt mondta: a városi közlekedési vállalatnál kilenc éve gyűlik a probléma és kilenc éve söprik a szőnyeg alá ezeket, a korábbi városvezetés tevékeny segítségével.

- A Miskolc Holding működésére az előző városvezetés voltaképp egy hétmilliárdos folyószámla-hitelkeret felvételének lehetőségét szavazta meg – mondta a Népszavának Simon Gábor, az októberben az önkormányzati választásokat megnyert ellenzéki összefogásból megalakult Velünk a Város frakció vezetője. Ez elvileg egyfajta biztosíték a likviditáshoz – vagyis nem feltétlenül kell az összeget a ténylegesen le is hívni -, mostanra azonban kiderült, hogy ezt a keretet szinte teljesen lenullázták az előző városvezetés idején, miután 6,5 milliárdot elköltöttek belőle. Ezt észlelve már a Kriza Ákos fémjelezte fideszes éra alatt kezdeményezte a holding, hogy a keretet 9 milliárd forintra növelhessék, a folyamat el is indult, de a fájdalmas „befejezés” már a mostani önkormányzatra hárult.

Simon Gábor szavai szerint nem ez az egyetlen csontváz, ami eddig kihullott a szekrényből, hisz nemrégiben szembesültek azzal is, hogy magának a városnak is van egy 3 milliárdos folyószámla-hitelkerete, igaz – tette hozzá -, ez legalább nincs úgy kimerítve, mint a holdingé. Mint azt korábban megírtuk, Miskolcon az átadás-átvétel után az is kiderült, hogy október közepén az önkormányzatnak 14,4 milliárd forint tartozása volt partnerei felé - amelyben a holding adósságait nem is szerepeltek – miközben alig 2,3 milliárd forint állt a hivatal rendelkezésre, hogy ezeket fedezze.