Túl bonyolult

A második paksi atomerőművet az Orbán-kormány azzal igyekezett eladni, hogy olcsó lesz, meg biztonságos. Azt, hogy olcsó, mostanában már csak olyankor mondják, ha zárt ajtók mögött válogatott fideszes közönségnek beszélnek – olyanoknak, akik a kritikus gondolkodást előzőleg leadták a ruhatárban. (Nehéz is lenne az olcsósággal érvelni azok után, hogy kiderült, a projekt teljes fennállása alatt állami támogatásra szorul majd – ezt az apanázst kellett az Európai Bizottsággal engedélyeztetni.)

Az eredeti mondás, mint emlékszünk, a boldog emlékezetű Lázár János szájából az volt: „atombiztos”, hogy a tervezett kettő közül az első új blokk 2023-ban megkezdi az áramtermelést. A teljes magyar energiapolitikát eköré az állítás köré szervezték, mindent föltéve arra a lapra, hogy lesz majd egy néhány évig tartó puha átmenet, amelyben Paks2 második reaktora is elkészül, mindkettőt beüzemelik, hálózatra kapcsolják, az óhatatlan műszaki hibákat (lásd a Roszatom orosz és belorusz referenciaprojektjeit) fokozatosan kijavítják, miközben a régi blokkokat egymás után leállítják. Ebben bízva engedhettük meg magunknak – pontosan engedhettük volna, ha igaz lett volna, amit ígértek –, hogy betiltsuk a szélerőműveket, a büntetőadó kivetésével és a lakossági támogatások elvonásával egész Európában példátlan módon lelassítsuk a napenergia-használat terjedését (az adóval pont úgy állították be a szabályozókat, hogy piaci alapon ne nagyon érje meg napelemet telepíteni – uniós pénzt viszont csak a csókosok kapnak rá), illetve lefékezzük az energiahatékonyság-javító beruházásokat.

A mutatvány sikerült: mind a napelem-fronton, mind az energiatakarékosságban az utolsók közé csúsztunk az EU-ban, „de nem baj, hiszen lesz majd olcsó és biztonságos atomenergiánk”. Az igazság azonban az, hogy nem lesz, vagy ha mégis, akkor sokkal drágábban, és akár egy évtizednyi késéssel az eredeti elképzelésekhez képest. 2023 helyett most, évekkel a nulladik kapavágás előtt 2029 az új céldátum az első blokk átadására, ennek teljesítéséhez azonban egyéni Roszatom-rekord kellene, az orosz cég ugyanis soha nem épített még föl ilyen rövid idő alatt egyetlen atomerőművet sem.

Most sem fog, máig – öt év alatt – engedélyezésre alkalmas létesítési tervet sem tudott benyújtani. Holott már 2029 is veszélyesen közel van 2032-höz, a régi blokkok meghosszabbított élettartamának lejártához. És bármit mond is az Orbán-kabinet: a nukleáris energia nélkül meg lehet oldani az áramellátást – az EU-tagállamok felének sikerült –, megújulók nélkül, a zöldenergia mesterséges kiszorításával viszont a XXI. században garantáltan képtelenség.

Az orosz atom jelenleg a magyar energiarendszer legfőbb bizonytalansági faktora. Ezt nemcsak a szakértők látják (kezdettől), hanem a lakosság egyre nagyobb hányada is. A kormány szerint azonban az utóbbiak véleménye nem számít: nem fogják megszavaztatni a bővítésről az embereket, mert a téma „túl bonyolult”. Pedig immár csak azt kellene megkérdezni tőlük: akarják-e, hogy tíz év múlva is biztosan legyen áram a konnektorban.