Amikor Donald Trump a politikai hatalmát használja fel, hogy büntesse vagy jutalmazza az üzleti szereplőket, aszerint, hogy éppen miként viszonyul hozzájuk, akkor ugyanazon az úton halad, mint pl. Magyarország, amely papíron ugyan még demokrácia, ám valójában tekintélyelvű egypártrendszer. Ráadásul az Egyesült Államok már sokkal tovább jutott ezen a pályán, mint ahogyan azt sokan érzékelik. Erre figyelmeztet a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman, hozzátéve, hogy pontosan ideillik az alkotmányos vádemelési vizsgálat alapját képező ukrajnai fellépés is: ott is zsarolásról és vesztegetésről volt szó. És hány ilyen eset nem került nyilvánosságra! De nem csak kormányok voltak a szenvedő alanyok, hanem amerikai vállalatok is. Utóbbiak akkor mentesülhetnek a negatív következményektől, ha támogatják Trumpot, vagy legalább nem bírálják.
Vagyis a dolgokat ebben a haveri kapitalizmusban a politika és nem a nemzeti érdek szabja meg. A kárvallottak azonban nem a cégek, még akkor sem, ha ily módon rákényszerülnek arra, hogy udvaroljanak a hatalomnak. Az igazi vesztes ugyanis a szavazópolgár és a demokrácia.
Képmutatással vádolja meg Paul Lendvai az uniót, miután az EU egy évtizeden át figyelmeztette az Orbán-kormányt, nem győzött tiltakozni Budapesten, ám most mégis Magyarországnak jut a bővítési poszt az új Bizottságban, ami eszköz a miniszterelnök számára, hogy erősítse befolyását a földrészen. A kormányfő a múlt héten ki is jelentette a közrádióban, hogy a szemében ez az utóbbi évtized legnagyobb diplomáciai sikere. És ha eltekintünk a szokásos bizarr kirohanástól Soros ellen, akkor igaza is van.
Hogy ezt a kulcsfontosságú tisztséget a magyar jelölt kapja, az újabb jelzés arra nézve, hogy az EU értékközösségből a szemforgatók gyülekezete lesz. Hiszen ily módon Orbán Viktor az eddiginél sokkal jobban beleszólhat a dolgokba Nyugat-Balkánon, de még az orosz-ukrán viszályba, valamint az azeri és kaukázusi ügyekbe is. A politikus ugyanakkor a rádióinterjúban elutasította az Ursula von der Leyen által sürgetett mechanizmust a menedékkérők elosztására, továbbá félreérthetetlenül értelmetlennek minősítette, hogy az uniós támogatásokat a jogállamisághoz kössék.
Úgy tűnik, a Néppárt új vezetője, Donald Tusk hiába intette erőteljesen a populistákat, a manipulátorokat és autokratákat, a fő címzettről lepereg, nem hagyja magát megfélemlíteni. Merthogy a Fidesz kezdettől fogva úgy tesz, mintha ő függesztette volna fel a saját tagságát a pártcsaládban, nem pedig fordítva történt. Közben azt látni, hogy Emmanuel Macron, az EU egykori reménysége éppen 180 fokos fordulatot hajt végre, pl. amikor Orbánt partnernek tekinti az új stratégia kidolgozásához, mármint hogy Európa közeledjen Oroszországhoz. Olaszországban jön fel Matteo Salvini, ugyanakkor továbbra is béna a német kül- és uniós politika.
A lap úgy látja, hogy Babis, Orbán és Kaczynski közül egyik sem a demokrácia hírnöke, de mind a hármat legitimnek kell tekinteni, hiszen megválasztották őket. Prágában ugyan egyre nagyobb a felháborodás az oligarchák és az egykori kommunisták miatt, ám új rendszerváltásra kár számítani. A kormányfő tagadja mind a korrupciós vádakat, mind saját ügynökmúltját, de hát Pozsonyban tavaly a bíróság jogerősen kimondta, hogy annak idején valóban a titkosszolgálatnak dolgozott. Babis az a tipikus posztkommunista, megalkuvó oligarcha, aki a politikára vált át, hogy bebiztosítsa saját hatalmát.
Lehet forgatni tetszés szerint, de ettől még tény marad, hogy 1989 – némi késéssel – magával hozta Prágában, Budapesten és Varsóban a populista, illiberális rezsimeket. De a despoták kora már elmúlt, nem lesz újabb bársonyos forradalom, és nincs is rá szükség. Hiszen az emberek nem félnek, miközben Orbán Viktor a nagy prágai megmozdulással egyidőben a nemzetállamot dicsőítette Babis vendégeként. A cseh miniszterelnök egyébként kitart az EU és a NATO mellett, az idegenellenességet tekintve pedig még egészen visszafogott magyar kollégájához képest.
Amúgy egy szakértő szerint nehéz rábizonyítani bármit is, ezért várhatóan sokáig ül majd a kormányrúdnál. Ellenfelei javarészt városiak, liberálisok, nemzetközi keretekben gondolkodnak, nyelveket beszélnek, jómódúak és zöldek. Babis vidéki szavazótábora szenvedélyesen gyűlöli őket. A populista vezér pedig arra játszik, hogy meggyengítse a pártokat és a parlamentet. A tömegeket igyekszik passzivitásra rávenni, mondván, hogy jobb szakemberekre bízni a dolgokat.
A luxemburgi külügyminiszternek az a baja Orbán Viktorral, hogy az saját hatalma megerősítésére használja fel az unión belüli súlyos vitákat, legyen szó akár a menedékjogról vagy a közös kül- és biztonságpolitikáról. Jean Asselborn szerint azonban amit Magyarország művel, az minden, csak nem a jogállamiság és a közösségi szellem mércéje. Ennek árát azután közvetve Észak-Macedónia és Albánia fizeti meg, amikor becsapják előttük az EU ajtaját. A luxemburgi politikus ismételten figyelmeztetett arra, hogy az európai szolidaritás nem egyirányú utcát jelent. Ez nem csupán a brüsszeli támogatásokra érvényes, hanem a migrációs politikára is. Ám sajnos, tette hozzá, jelenleg mindent felülír a nemzeti önzés az unióban. Mint megállapította, másként nem lehet leírni azt, hogy Magyarország, amelynek hússzor több lakosa van, mint Luxemburgnak, nem hajlandó ugyanannyi menedékkérőt befogadni, mint a kicsinyke Benelux-állam.
