Egyre nehezebb elképzelni, milyen az, amikor a kereszténydemokrata kultuszminiszter nem csak, hogy ott áll a „szellem autonómiáját” dicsérő patinás művészeti akadémia pódiumán, hanem megrendült – mégis erős – hangon méltatja a két hónapja elhunyt magyar zsidó írót; aztán pedig – prózaibbra váltva a hangnemet – arról beszél, hogy minisztériuma talán még sosem támogatott semmit ennyire boldogan, mint a most nyíló Konrád-archívum megalapítását. Mint november 25-én este, amikor Monika Grütters Konrád Györgyre emlékezett a Brandeburgi kapu mellett fénylő Akademie der Künste (AdK) üvegpalotájában. Berlinben, ahol nyolcvan évvel ezelőtt szintén elképzelhetetlen lett volna ilyesfajta ünneplés.
Ahogyan előtte Jeanine Meerapfel, az AdK elnöke, ő is az európai demokrácia hídépítőjét, a kritikus intellektust, az emberi nagyságot, a művészet szabadságát dicsérte; és beszédéből nem hiányzott a második világháború örökségeként generációkon átívelő, reflexszerűen fel-feltörő szembesítő önvizsgálat.
Harminc folyóméternyi anyagot hagyott Konrád György, az intézet egykori elnöke a házra: az 1960-as évek óta összegyűlt szociológiai és irodalmi feljegyzések, életrajzi dokumentumok, kéziratok, fényképek, naplók, kitüntetések segítenek feltérképezni és kutatni életművét és politikai munkásságát; a Látogató és a Városalapító írásakor készült jegyzetek pedig leírják a hidegháború-korabeli Magyarországon uralkodó elnyomó viszonyokat – áll az AdK közleményében.
Grütters beszéde után az ünnepelt „kapott” szót: mélyen zengve, társalgó hanglejtéssel olvasott fel Peter Simonischek osztrák színész a Vendégkönyvből és a „Treppenredé”-ből – a beszédből, melyet Konrád az akadémia 2000-es tagsági gyűlésére írt, és szokás szerint a lépcsőn állva mondott el. Amikor elhallgatott, a színpad bal szélén álló fekete zongorán Matan Porat Ligeti Györgyöt játszott.
Aztán Dalos György író, Matthias Flügge művészettörténész és Karl Schlögel történész beszélgetett. – Jót tenne Magyarországnak, ha többen lennének olyanok, amilyen ő volt. Gyűlöletkultúrában élünk: szükségünk van „kiegyensúlyozó” emberekre – írta le Dalos a magyarok kórképét. (Hogy az emlékezők közül ő az egyetlen, aki rendesen ki tudja ejteni azt a sok „gy” betűt, már láthatóan évtizedek óta nem zavar senkit sem a házban.)
A megnyitó Konrád György hangján zárul, az AdK-ról beszél. Kifogástalan német mondatait összetéveszthetetlen magyarsággal formálja: – Szeretem, ha történnek a dolgok: lehet izgulni, hogy az adott előadás vagy bemutató sikerül-e vagy nem; lehet együtt örülni, gratulálni. Aztán mindig van egy pohár bor, fogadás, másnap pedig kezdődik elölről. Ez valami egészen különleges hely, ilyet még nem láttam. Maradjon is így.
A közönség elérzékenyülve nevet. Szerették. Szeretik. Vigyázni fognak rá.
