kórház;nyomozás;BAZ megye;

2019-11-27 06:30:00

Súlyos bűncselekmények gyanújával nyomoz a rendőrség és az adóhatóság a BAZ megyei kórház körül

Többek között emberi test tiltott felhasználása, költségvetési csalás gyanújával is vizsgálódnak a hatóságok.

Legalább négy komoly bűncselekmény gyanújával vizsgálódik az adóhivatal és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház működésével kapcsolatban – derül ki abból a levélből, amit Polt Péter legfőbb ügyész küldött a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére.

Bangóné az Esti Újság cikke apropóján érdeklődött: a lap korábban arról számolt be, hogy júliusban a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást, sőt, a miskolci kórházzal kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is vizsgálódik.

Polt Péter viszonylag részletes választ adott, sőt további nyomozásokról is beszámolt. Közlése szerint összesen négy, tavaly és idén megkezdett hatósági eljárás zajlik:

A legfőbb ügyész is hangsúlyozza, hogy mindegyik nyomozás felderítési szakaszban van, és gyanúsítotti kihallgatás még egyik esetben történt – a vádhatóság ugyanis csak a kihallgatás után veszi át az eljárások felügyeletét. 

Az ügy kapcsán megkerestük a megyei kórház főigazgatóját, Révész Jánost, valamint az intézményt fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK) és a EMMI-t is, hogy további tájékoztatást adjanak a történtekről – illetve kiderüljön, pontosan milyen ügyekben, visszaélések kapcsán nyomoznak a hatóságok, indult-e fenntartói vagy belső vizsgálat a történtek miatt a kórházban.

Ha bármelyik megkeresett fél válaszol, frissítjük cikkünket.