Bánatból kegyetlen üvöltés

Nem tematikus ugyan az Európai Színházi Unio 18. Fesztiválja Kolozsváron, a hatalom folyamatos körtánca és változása mégis állandóan visszaköszönt.

Fontosak egy fesztiválon a világsztárok. Megadják a tekintélyét egy sorozatnak, nem mellesleg vonzó is, ha megjelennek a színlapokon, különböző reklámfelületeken. Andrei Serban a bukaresti Bulandra Színházban rendezte meg Shakespeare komédiáját, a Lóvátett lovagokat. A kolozsvári fesztivál előadását jókora várakozás előzte meg. Ráadásul a szereposztás kínált még egy pikáns megoldást is, hiszen a rendeletet hozó, majd visszavonó királyt, az a George Ivascu játszotta, aki Romániában kulturális miniszter is volt már.

Serban ujjgyakorlatként vitte színre a művet, remek zenei betétekkel, szarkasztikus képi és verbális megoldásokkal és ezeket szokás szerint képes volt felpörgetni, fokozni. Ám egy szinten nem ment túl az előadás, sokszor megmaradt a minőségi szórakoztatás fázisánál, a fájdalmasabb, mélyebb üzenet ezúttal elmaradt. Még akkor is így van, ha épp a király magányossága és ingatag helyzete akár egy önálló értelmezést is megért volna.

A hatalmi hierarchiák a családban témakörében mozgott az Észak-Görögország Nemzeti Színházának az Elefánt című előadása. A Kostas Vostantzoglou által jegyzett mű módszeresen, és fokozatosan jut el a végkifejletig. A hagyomány sötét oldalát mutatja, ez egészen ismerős lehet nekünk is. A szélsőséges, rasszista szemlélethez nagyon közel esik a barbárság. Félünk az újtól, a mástól, a múltunkra hivatkozunk, de mint azt az Elefánt története mutatja, egyszer eljön a lázadás, az igazság pillanata. Még vidéken is! Az elefánt pedig csak sétál, és amikor elmegy a gazdája megáll és megsiratja őt.

A fiatal rendező Botond Nagy Ibsen Nóráját egy átlátszó virtuális doboznyi térben játszatja színészeivel. A fesztivál házigazdája, a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója több meglepetéssel is szolgál. A főszereplővel (Ötvös Kinga), csaknem mezítelenül már a színház előcsarnokában találkozhatunk. Egy üvegdobozban fekszik, több néző le is fényképezi. Aztán a színpadon a történet úgy jelenik meg több dimenzióban, mint egy digitalizált képregény, animációs filmbetétekkel. Ebben viszont a rendező végig következetes, megtartja ezt a formai megoldást. Nóra pedig legvégül úgy lázad, hogy letörli magáról a sminket, felöltözik és elmegy, Otthagy mindent, férjet, gyereket! Nem is akárhogy. Betöri az ajtót és nem néz maga után.

A fesztivál egyik kiemelkedő előadása a portói Danton halála. A nagyon röpke, de lángoló életet élt írózseni Büchner alkotását hozták Kolozsvárra a portugálok, épp a román forradalom 30. évfordulójának az évében. F. Riberio több szintes monumentális díszletének központi elemei a hatalmas ventilátorok, amelyek örök körforgása, a hatalom őrületének állandóan ismétlődő tébolyát szimbolizálja. Akár szájbarágósnak is mondhatnánk a megoldást, az előadás azonban sokkal tágasabb ennél. Elementáris erővel képes hatni. Ennek egyik oka, hogy a teátrum frissen kinevezett művészeti vezetője, Nuno Carduso rendezőként mint egy zeneművet értelmezte Büchner darabját. A monológok, kettősök, nagy áriaként, duettként is felfoghatók, nem beszélve a csoportjelenetekről, amelyek hatásos kórusként képesek megjelenni. Mindez azt az elméletileg közhelyt hivatott közölni, hogy a forradalom felfalja a szereplőit. A rendezőn érződik a düh, a felháborodás, hogy ez miként is történhet meg, ráadásul időről időre, újra és újra. Miért nem tanulunk belőle? Miért áruljuk el, faljuk fel egymást? Nuno Cardusót a folyamat érdekli, az hogy honnan hová tartunk? Hogyan lesz a szövetségesekből gyilkos és áldozat? Vajon lehet-e győztesekről és vesztesekről beszélni, vagy valamilyen értelemben mindannyian nyerünk és vesztünk is a dolgon? Az előadás nem választja külön a magán és közéleti történéseket. Elképesztő látni, hogy miként válik a forradalom egyik vezéréből célpont és miért fontos az új hatalomnak, hogy bűnösöket mutasson fel. Olyan az egész, mintha a résztvevők beleszorultak volna ebbe a bizonyos ventilátorba és onnan már nincs semmilyen kiút. A több mint negyven szerepet, tizenhárman játsszák. A címszerepben Albano Jerónimo formátumos alakítást nyújt, úgy hogy közben Danton sebezhetőségét és kiszolgáltatottságát is képes megmutatni. A többi szereplő is méltó partnere. Megrázó, hogy az áldozatok Strauss keringőre mennek a túlvilágba, így válik a finálé először kegyetlen haláltánccá, majd a bánat fülsüketítő kíméletlen üvöltéssé, a nők, az ottmaradottak dühös lázadásává.

Infó:

Shakespeare: Lóvátett lovagok

Bulandra Színház, Bukarest

Rendező: Andrei Serban

Kostas Vostantzoglou: Elefánt

Észak-Görögország Nemzeti Színháza, Szaloniki

Rendező: Yannis Leontaris

Ibsen: Nóra

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Rendező: Botond Nagy

Büchner: Danton halála

Sao Joao Nemzeti Színház, Porto

Rendező: Nuno Cardoso

Oidipusz

Radu Stanca Nemzeti Színház, Nagyszeben

Rendező: Silviu Purcarete