ítélet;Bunge;

2019-11-28 12:28:50

Jogerősen felfüggesztett börtönt kapott a magát fideszes kijárónak kiadó lobbista

Kétmilliárd forintot kért a Századvég nevében egy amerikai cégtől. Ez is az egyik oka volt a kitiltási ügynek.

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla Tábor Viktor befolyással való üzérkedésért kiszabott, három évre felfüggesztett két éves börtönbüntetését. Tavasszal azért ítélte el első fokon a Fővárosi Törvényszék Tábort, mivel igazolva látta az ügyészség vádját, miszerint a Fidesz-közeli Századvégre hivatkozva, közvetítőn keresztül kétmilliárd forint kenőpénz átadására próbálta rávenni az amerikai tulajdonú Bunge Zrt.-t. Ugyanakkor az ügyészség szerint nem bizonyítható, hogy ténylegesen lett volna kapcsolat Tábor és a Századvég között, azaz Tábor a saját szakállára kért kétmilliárdot az amerikai vállalkozástól. Többek között a Tábor ügy is oda vezetett, hogy 2014 októberében az Egyesült Államok korrupciós praktikák miatt kitiltott több magyar vezető beosztású magyar adóhivatalnokot, illetve magyar magánszemélyt az USA-ból.

Az ügy 2012 körül indult, amikor a magyar étolajpiac vezető szereplője, az amerikai Bunge egy lobbistát alkalmazott arra, hogy az győzze meg a magyar döntéshozókat arról, hogy az étolaj magas áfaszintje miatt elharapózott Magyarországon az étolaj feketekereskedelme, ami miatt a Bunge súlyos veszteségeket szenvedett. A lobbista került kapcsolatban Táborral, és arra kérte, hogy segítsen meggyőzni a magyar döntéshozókat a magas áfaszint csökkentéséről, illetve, hogy, a kormány kössön stratégiai partnerséget a Bunge-val. 

Az ügyészség szerint Tábor később közölte, hogy 2 milliárd forintért ezt el tudja intézni. A rövid, 1-2 perces beszélgetés során ezt Tábor úgy állította, be hogy az ajánlat a Századvég egyik akkori vezetőjétől, Heim Pétertől érkezett.

A lobbista tájékoztatta az ajánlatról az amerikai céget, akik ekkor azonnal megszakították a kapcsolatot Táborral, majd a Bunge lobbistája az ügyről beszámolt az amerikai nagykövetségen és a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál is. Ennek nyomán a Bunge-ügyben előbb egy személyt tiltottak ki az Egyesült Államokból, majd később más, adócsalási ügyek miatt látta úgy az Egyesült Államok, hogy Vida Ildikó NAV-elnököt és további öt, meg nem nevezett köztisztviselőt kitiltottak az USA-ból.

Az ügyben 2014 októberében kezdett vizsgálódni a Nemzeti Nyomozó Iroda, az ügyészség végül 2016-ban emelt vádat Táborral szemben. A rendőrség, majd az ügyészség a vizsgálat során arra jutott, hogy a Bunge-nak továbbított kétmilliárdos ajánlat valótlan volt, Tábor Viktor a saját szakállára cselekedett, közte és a Századvég vezetéséből időközben távozott Heim között nem volt semmilyen kapcsolat.