Higgyen a szemének! – Képileg, tempójában és kiállásában is nemzetközi szintű a Valan

Bagota Béla első egészestés filmje az első vérbeli, működő és suspense kompatibilis skandináv irodalmi ihletésű magyar thriller. Persze, mondhatja a cinikus olvasó, hogy jó-jó, de nem is volt több ilyen próbálkozás, pedig voltak, és joggal nem emlékezünk rájuk.

A mű a képzeletbeli erdélyi Valan városban játszódik, ahová hosszú évek után visszatér Péter, aki rendőrként dolgozik egy városban. Azért hagyta maga mögött a szülőhelyét, mert gyerekkorában eltűnt a húga és sosem derült ki, hogy mi történt vele, ezért maga mögött akarta hagyni múltat. Most azonban előkerült egy halott lány teste, ezért visszatért, hogy elvarrja az elvarratlan szálakat. Aki látott, olvasott már krimit, nagyjából sejtheti, hogy mi fog történni, nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy Bagota Béla rendezőként hogyan oldotta meg a feladatot. Nos, jó hírem van: atmoszferikusságában, képileg, tempójában és kiállásában a Valan nemzetközi szintűre sikerült, bármelyik skandináv produkció mellé oda lehet rakni, de akár Hollywoodban sem elégedetlenkedne senki az összképen.

Ebben nem csak a rendezőnek – aki tíz éven keresztül nemzetközi second unitoknál tanulta meg a látványteremtést – hanem a főszerepet alakító Krisztik Csabának is elévülhetetlen érdemei vannak. Végre nem egy elhasznált arc, de nem is ez a legfontosabb: ő az első magyar filmszínész, aki fizikálisan hiteles egy akció szerepben. Amikor felfut egy havas dombon, tempósan teszi, nem botlik meg vagy esik el, megy, mint aki tényleg képzett rendőr lenne. Azta! Jegyezzük meg a nevét. Részemről csupán egyetlen egy bajom volt a Valannal: az, hogy thrillerhez képest túl sok intő jelet hintettek el, így a felénél kitaláltam, ki a gyilkos. De aki nem olyan filmnézési kényszerrel rendelkezik, mint egy filmkritikus, annak (talán) nem kell aggódnia.