Gothár Péter;Színház- és Filmművészeti Egyetem;Halász János;

2019-11-29 19:54:44

"Nem Gothár Péter az egyetlen felelős, a vezetőknek is felelniük kell" - Reagált az SZFE

"Titkolózhatnak" - mondta sajátjait is támadva Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. Miközben két állami intézmény megfigyelője is ott ül az esetet vizsgáló egyetemi bizottságban.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője Debrecenben vette elő a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Gothár Péter szexuális zaklatásának ügyében. Halász azt nyilatkozta az Index szerint:

"Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak. Nem Gothár Péter az egyetlen felelős, a vezetőknek is felelniük kell."

Ezek szerint Halász János titkolózással vádolta meg a párttársa, Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Művészeti Akadémia egy-egy megfigyelőjét, akik szintén részt vesznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem által az ügyben felállított etikai bizottság munkájában.

Erre az egyetem saját Facebook-oldalán hívta fel Halász János figyelmét.

Ahogy arra a Népszava felhívta a figyelmet, amíg a Fidesz és a kormány politikusai a balliberális kulturális elitet kárhoztatják Gothár Péter ügyében, addig mélyen hallgatnak arról, hogy állami pénzzel támogattak egy többszörösen, hosszú éveken át tartó szexuális zaklatással vádolt házaspárt, Kárpáti Kamilt és Lőkös Margitot.