Az egészség hete

Azt állította Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter (szokásos sajtótájékoztatóján), hogy a főváros új vezetése nem támogatja a budapesti szuperkórház építését.
Ezzel szemben a tény az, hogy a közgyűlés, illetve a főpolgármester nem ellenezte és hiába is ellenezné a szuperkórházat, csupán azt vetette föl, nem volna-e érdemes olcsóbb vagy egyszerűbb megoldásokat is keresni az egészségügyi ellátás javítására. Az úgynevezett szuperkórház tervét egyébként már öt évvel ezelőtt dobta be Rogán Antal, akkori fideszes frakcióvezető, de azóta még a részletes tervezéshez sem kezdtek hozzá. A szájak gyorsabban járnak, mint a munkagépek.
Azt is állította Gulyás (ugyanott, a kórházak tartozásairól), hogy 2010-ben bezzeg 120 milliárd forint volt a kórházak adósságállománya, ami mostanra jelentősen csökkent.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem annyi volt, és azóta nemhogy nem csökkent, de nőtt is. 2010-ben ugyanis abba a bizonyos 120 milliárdba beszámították az összes kórházi kötelezettséget, köztük a még le nem járt tartozásokat is, ám ezekből a lejárt kórházi tartozás nem érte el a 40 milliárd forintot, most viszont meghaladja a 60 milliárdot. A rossz számolásért persze Gyurcsány a hibás.
Azt állította Orbán Viktor (a keresztényüldözésről szóló budapesti konferencián), hogy az egész keresztény kultúra támadás alatt áll nemcsak Afrikában és a Közel-Keleten, hanem itt, Európában is.
Ezzel szemben a tény az, hogy a keresztény kultúra nem áll támadás alatt Európában, csupán annyi történt, hogy a vallási alapú kultúrát és szellemet egyre inkább felváltotta a világi kultúra és a szabad gondolkodás. Ez ellen is lehet persze háborúzni: például máglyával. Nem vált be.
Azt állította Orbán (a horvát miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai után Eszéken), hogy a Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban; meglátják, merre tart majd a tömörülés az újonnan megválasztott vezetés alatt.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem a Fidesz vizsgálja hónapok óta a Néppártot, hanem a Néppárti Bölcsek Tanácsa a Fideszt. Oszt megmondja, hogy jó napot vagy viszlát.
Azt állította a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja (közleményében), hogy az előző Európai Bizottság a bevándorláspárti politikájával és elhibázott gazdaságpolitikájával komoly károkat okozott Európának. Beengedték a migránsokat, hagyták távozni a briteket, jelentősen romlott a kontinens biztonsága és az európai gazdaság ismét a válság jeleit mutatja.
Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Bizottság nem volt bevándorláspárti, csupán a tömegesen érkező menekültek befogadását kérte a tagállamoktól. A kontinens biztonsága sem a Bizottság miatt romlott, hanem mert a közel-keleti háborúk nyomán világszerte erősödött a terrorizmus. A britek maguk döntöttek a távozásukról, az Európai Uniónak nem volt lehetősége azt megakadályozni, és végül a Bizottságnak ahhoz sincs semmi köze, hogy vannak gazdasági válságjelek. Európai gazdaságpolitika ugyanis nincs, és a Fidesz nem is szeretné, hogy legyen. Még csak az kéne, hogy bármibe beleszóljanak, nem?
Szerző
Bolgár György

Higgyünk a kormánynak?

Higgyünk a kormánynak, vagy nem? Meg lehet, meg szabad-e velük állapodni az Atlétikai VB feltételeiről, vagy úgyis átráznak?
Az első reflexem az: dehogy higgyünk! A második is ez. Mégis értem és elfogadom a fővárosi közgyűlés döntését. Mert nem a kormánynak hiszek, hanem a magunk erejében, amely kicsikarhatja a város akaratának érvényesítését. Ez próba is – próbája nem a kormány szavahihetőségének, az már rég elveszett, hanem a „kettős hatalom” működésének. Hogyan dolgozhatnak városukért a rendszert leváltani akaró erők, miközben az ország e rendszer keretei között él? Az elmúlt évekhez képest már a húzd meg-ereszd meg is változás: most van erő a kötélnek ezen a végén is. De ha csak egy percre lazítunk, ellopják a kötelet is.
Minden ok megvan rá, hogy ne higgyünk vakon. Emlékszünk a Duna Aréna 49 milliárdjára, ami hét és féllel indult, vagy a 100 milliárd alá ígért Puskás Stadion 200 milliárdjára. Nincs mit csodálkozni, amikor Hadházy Ákos keményen fogalmaz: „szervezett bűnözőkkel” nem érdemes tárgyalni, mert „ezzel az üzlettel nemcsak egy újabb stadiont fogadunk el, hanem a kormányt is, mint legitim tárgyalópartnert”. 
Azt remélem, nem ezt tesszük. Pedig az Atlétikai VB ügyében elfogult vagyok, negatív értelemben. Nekem személyesen sem VB, sem stadion nem kéne, a hátam közepére sem kívánom őket. Ha mégis kell a népszavazás, mert a kormány nem teljesíti a feltételeket, ellene fogok szavazni. Csakhogy Karácsony nemcsak azt ígérte, hogy amíg nincs minden kerületben CT, nincs stadion sem (CT bőven lehet az igényelt 50 milliárdból), hanem egy újfajta döntési módot, politikai erkölcsöt is. Azt, hogy ez a város a miénk, mindenkié. Közösen dönthetünk ügyeiben. Miért neveznénk magunkat köztársaságpártinak, ha nem ezért? 
És ebben a kérdésben a többség más véleményen van, mint én. A friss közvéleménykutatás szerint a budapestiek 78 százaléka – a mai városvezetésre szavazók is – támogatja a VB-t, stadionostul, a feltételek teljesítése esetén. De csak akkor. Még a kormánypártiak egy része is helyesli ezeket – nem véletlenül nem mertek szembefordulni a fővárosi közgyűlés fideszes polgármesterei sem. A kormánynak is figyelmeztető jel, hogy enélkül viszont tervei élesen megosztják a közvéleményt, könnyen további szavazatokat veszthet. Nem a szentlélek szállta meg váratlanul, amikor fogcsikorgatva ugyan, de tárgyal és enged, hanem saját jól felfogott politikai érdeke.
Ha őket illetően egyáltalán valamiben bízom, az éppen ez. A saját érdekük. De abban sem vakon. Mert igen, én is úgy gondolom: megpróbálnak majd itt-ott kibújni, vagy ha nem megy, legalább a budapesti vezetést jól besározni. Máris ócska trükkökkel igyekeznek leszalámizni a kerületeket a fővárosról. A „kórházstop” vádját sütik Karácsonyékra, holott nem „kórházstopot”, hanem „korrupt-stopot” akarnak, de azt nagyon. Ezért kérdezik: biztosan a Fidesz-közeli tulajdonosi köröktől kell-e méregdrágán megvásárolni a cakli-pakli már 140 milliárdos szuperkórház telkét, a budapestiek számára nehezen megközelíthető, közmű nélküli területen? 
A kormánykörök, mint mindig, ha szorult helyzetben vannak, előkapták a menekült-kártyát is: most éppen 30 méteres alagutat fúrtak a megátalkodottak, már otthonról ásókkal és kotrógéppel indultak el, a határőrök közül meg véletlenül csupa vak és süket járt arra, micsoda pech! Szerintem hamarosan kiderül, hogy az alagút másik végét direkt Budapestről fúrják nekik, a főpolgármester éjszakánként maga túrja a földet. Aztán azon át megy majd titokban biciklivel a muszlimok elé, ezért nem jó neki a hivatali autó. 
Ez valami rögeszme lehet a Fidesznél: emlékszem, amikor a frakcióvezetőjük az átszavazó vakondokat kereste a saját soraikban is. Most pláne egy ördögi terv van készülőben: Szíjjártó a magyarokat kilőné az űrbe, közben a migránsok az alagúton át elfoglalják az országot.
Valójában a kormány sem húzhatja az időt. Meg is kell követelnünk a Karácsony Gergely szabta két hetes határidőt. Közben tartsuk szárazon a puskaport, akkor is, ha jobban szeretjük a békét. Vegyük számba azt az erőt, ami képes betartatni az ígéreteiket. Van, ami már kéznél van. Például a telefon. Amelyen a főpolgármester bármikor újra felhívhatja a nemzetközi atlétikai szövetség elnökét, bejelentvén: a város a kormány szószegése miatt nem tudja garantálni a rendezés feltételeit. De minél gyorsabban teremtsünk új eszközöket is. Legyen fővárosi médiafelület, ahol el lehet mondani az igazságot. Vegyük komolyan a feltételek között azt is, amelyik a kormánynak legjobban fáj: az átlátható finanszírozás követelését. Alakuljon hozzáértő csapat, „Budapest őrszemei”, akik folyamatosan ellenőrzik a VB kiadásait, megbízási szerződéseit, és lecsapnak, ha kell. Legyen „Budapest-ombudsman”, akitől vizsgálatot lehet kérni, ha valaki a városfejlesztésben gyanúsat, sérelmeset tapasztal.
Hosszú menetelés lesz, és valóban vannak csapdák az úton. A kormányt azonban csak akkor legitimáljuk, ha politikai gyakorlatukat igazoljuk. Budapest most éppen arra készül, hogy egy egészen másfajta gyakorlat szabályait állítsa fel. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Pintér Sándor kisujja

Aggódom. Aggódom, hogy valami nagy baj van a magyar bűnüldözési szervekkel; ha létezik iskolaéretlenség, akkor léteznie kell nyomozásképtelenségnek is. Legalábbis ez derül ki abból a néhány napja napvilágra került hírből, hogy egy hó- és síkosságmentesítésre kiírt közbeszerzésnél a korrupció után kutató rendőrség lezárta a nyomozást, mert nem talált abban semmi kivetnivalót. Illetve talált, maga is megállapította, hogy a nyertes cég enyhén szólva túlárazta a munkát, de ezt azért mégsem lehet – állítják a nyomozók – egzakt módon bizonyítani. A tendert egyébként állami cég írta ki – az akkor (2013 és 2015) még létező Türr István Képző és Kutató Intézet –, a győztes pedig 25,6 millió forinttal vitte el a munkát; három futballstadionnyi terület hómentesítését. Nem rossz pénz, kiváltképp egy amúgy reklámügyekkel foglalkozó iroda számára.
Üvölt a korrupció, mondanánk, de nem: a hatóságok szerint a dolog nagyjából rendben van. És ilyenkor kezdhetünk aggódni: vajon kik azok, akik négy év alatt sem jutnak el odáig, amit ránézésre is meg lehet állapítani? Pedig, állítják sokan, Pintér Sándor egy rendőrzseni, akkor is az ő kezében összpontosult minden, amikor nem ő volt a rendőrfőnök, és akkor is, amikor belügyminiszter lett. Minden a kisujjában van; minden oda érkezik, és onnan jön ki. Már ami.
Mert például azok az ügyek, ahol az államnak szerep jut, például, a talányos közbeszerzéseknél, vagy ahol egy Fidesz potentát válik gyanússá, ott ez a kisujj lehorgad. Már ami a nyomozás eredményességét illeti. Más szempontból hirtelen kreatívvá válnak a hatóságok; olyan közleménnyel zárják le az ilyen ügyeket, mintha azok is valahol a Fidesz műhelyében készültek volna. Már ha lezárják egyáltalán. Olykor szinte azonnal – nincs itt semmi nyomozni való –, máskor évekig elhúzva a látszattevékenységet. Feltűnő tehetségtelenségről árulkodnak ezekben az esetekben; a Karácsony Gergely kampányát megzavaró dunai motorcsónak ügyében például két hónapja nem jutnak előbbre. Pedig, hinnénk, annál egyszerűbb eset nincs is: tudják, ki volt a hajó tulajdonosa, kik ültek benne, kik takarhatták ki a hajó „rendszámát”, és mégsem. Hallgatás van, esetleg egy elutasító közlemény megfogalmazása. 
És itt van most ez a Borkai-ügy is. Az aztán igazán síkos terület a Fidesz számára, könnyen el lehetne rajta csúszni. Sőt: végig sem lehet menni rajta úgy, hogy ne essenek hasra. Mit írtunk az előbb? Hogy üvölt a korrupció. Itt minimum ordít. Mint ahogy az is, ahogy ez a nyomozáséretlen hatóság hozzálátott a felderítéshez. Nem ott keresi a nyomokat, ahol józan ésszel gondolnánk, illetve mintha ott nem is keresné, ahol pedig fontos lenne. Például ott: hova vezetnek a korrupciós szálak? Kik és hogyan áraztak túl bizonyos telkeket, a befolyó összeg kinek, kiknek a zsebét tette tömöttebbé? 
Látjuk: itt is, mint a Türr Intézet esetében, csúnya manipulációk történtek, még azt is gyanítjuk, hogy kinek az érdekében, de ez valódi tudássá nem változik, nem változhat. Ott marad Pintér Sándor kisujjában. Mert ma ő a legnagyobb síkosságmentesítő.
Szerző
Németh Péter