Előfizetés

Máltai újságíró-gyilkosság: vádat emeltek az elfogott üzletember ellen

MTI
Publikálás dátuma
2019.11.30. 21:46

Fotó: AFP
Yorgen Fenech szombaton ártatlannak vallotta magát.
Vádat emelt az ügyészség Máltán szombaton Yorgen Fenech máltai üzletember ellen Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása miatt. Az ügyészség szerint Fenech társtettesként felelős Galizia meggyilkolásáért, akit 2017 októberében autóba rejtett pokolgéppel öltek meg. Fenech szombaton ártatlannak vallotta magát. Daphne Caruana Galizia oknyomozásaival számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több, magas rangú politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe. Galiziának nem sokkal a halála előtt információk kerültek birtokába egy olyan erőmű-beruházásról, amelyben Yorgen Fenech is érdekeltséggel bír. Az újságírónő halála után kiszivárgott e-mailek arról tanúskodtak, hogy Fenech egyik vállalata pénzeket utalt át többek közt Konrad Mizzi miniszternek, aki a héten szintén lemondott. A héten lemondott Joseph Muscat máltai kormányfő kabinetfőnöke, Keith Schembri is, akire Fenech őrizetbe vétele után terhelő vallomást tett, s azt állította, hogy tudomása volt korrupciós ügyekről. A Reuters hírügynökség szombati értesülései szerint Muscat még a nap folyamán vagy vasárnap bejelenti lemondását. Más hírek szerint erre január 18-án kerül sor.

Hivatalban maradna januárig az újságíró-gyilkosság miatt lemondó máltai kormányfő

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2019.11.30. 18:52
Terelik az újságírókat a parlamentből távozó Joseph Muscat (középen) elől, november 26-án
Fotó: MATTHEW MIRABELLI / AFP
Joseph Muscat is érintett lehetett Daphne Caruana Galizia kivégzésében.
Lemond a tisztségéről január 18-án Joseph Muscat máltai miniszterelnök, akivel szemben felmerült az a vád, hogy politikailag beavatkozott a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása ügyében folyó vizsgálatba - tudta meg névtelenséget kérő pártbéli forrásoktól az AFP francia hírügynökség. Az AFP azt írja, hogy a kormányfő egyelőre meg nem határozott időpontban
maga fogja bejelenteni, hogy a párt január 18-án új vezetőt választ, és nem lesz szükség ideiglenes vezető kinevezésére, mert csak akkor mond majd le, ha az új pártvezetőt már megválasztották.

A 45 éves Muscat 2013 óta Málta miniszterelnöke. Legutóbb 2017-ben, előrehozott választáson aratott győzelmet. A választást azért kellett megtartani, mert a Panama-iratok néven ismertté vált off-shore-botrányban a máltai kormányfő közvetlen környezetének érintettsége is felmerült. A Panama-iratok Máltát érintő ügyeit szintén Daphne Caruana Galizia tárta fel.
Muscat kormányának egyik minisztere és kabinetfőnöke a héten lemondott, majd ez utóbbit kihallgatta és őrizetbe vette a rendőrség az újságíró-gyilkosság ügyében. Galizia röviddel halála előtt korrupcióval vádolt meg ismert politikusokat, köztük Muscat kabinetfőnökét és barátját.
A kormányfő lemondását követelők összeférhetetlenségről beszélnek, szerintük Muscat akadályozza az igazság felderítését. "A miniszterelnök felügyeli a nyomozást a legjobb barátja ellen, akit a jelek szerint felmentenek, még mielőtt bíróság elé kellene állnia" - összegezte a helyzetet pénteki vezércikkében a szigetország vezető napilapja, a Times of Malta. A szóban forgó "legjobb barát" Keith Schembri, a kormányfő jobbkeze. Hétfőig egyben a kabinetfőnöke is volt, a rendőrség néhány órával lemondása után vette őrizetbe. Sajtóhírek szerint a letartóztatott milliomos, Yorgen Fenech őt nevezte meg a bérgyilkosság értelmi szerzőjeként. A lovinmalta.com online hírportál rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a milliomos megemlítette a miniszterelnököt is.

Hágai késes támadás: elfogták a feltételezett elkövetőt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.11.30. 18:38

Fotó: AFP / ANP
A rendőrség közlése szerint a gyanúsítottnak nincs állandó otthona vagy szállása.
Elfogták a hágai késes támadás feltételezett elkövetőjét, egy 35 éves férfit – közölte szombat este a holland rendőrség. Az MTI összefoglalója szerint a Twitteren megjelent közleményéből arra lehet következtetni, hogy a feltételezett elkövető hajléktalan.
„A gyanúsítottnak nincs állandó otthona vagy szállása”

– fogalmazott a rendőrség.

A férfit Hága központjában fogták el, és a rendőrségen kihallgatják. Indítéka nem ismert, de a hatóságok semmit se zárnak ki.
A támadás péntek este történt ötszáz méterre a parlament épületétől, Hága belvárosának leglátogatottabb bevásárlóutcáján, amely zsúfolt volt a karácsonyi szezon kezdete, illetve a „fekete pénteki” bevásárlások miatt.  Sajtóértesülések szerint a támadásban egy 13 éves fiút és két 15 éves lány sebesült meg.