Szerelembe esések Woody Allen-módra

Publikálás dátuma
2019.12.03. 12:05

Egy esős nap New Yorkban: Woody Allen új művében kínos képet fest Hollywoodról.
Agyrém. Ez a jelző jut eszembe mindarról, ami Woody Allen legújabb filmjét, az Egy esős nap New Yorkbant körülveszi. Ez volt az a film, amit az Amazon finanszírozott, de a #metoo-kampány rászállt Allenre, ezért inkább feketelistázták a produkciót. Allen ügyvédeinek több mint egy évbe került megegyezni a stúdióval, hogy legalább az Egyesült Államokon kívül terjeszthessék a filmet. Furcsa helyzet, az biztos.  Woody Allen ugyanis nem egyértelműen szörnyeteg. Korábban a bíróság kétszer is ártatlannak tartotta őt a hétéves nevelt lányával kapcsolatos molesztálási váddal szemben. És mivel színészt, stábtagot, és úgy tűnik, az égvilágon senkit sem abuzált, az a furcsa helyzet állt elő, hogy a világ filmsztárjainak egyik fele elzárkózik és elítélő nyilatkozatokat, a másik fele meg harcosan kiáll Allen mellett. Utoljára Javier Bardem védte meg Woody Allent, hangsúlyozva: felháborító, hogy nem az életművéről folyik diskurzus. Hogy Bardem mekkorát mondott! Ha megnézzük az Egy nap New Yorkban című legújabb filmjét, sokan zavarba jönnének annak ikonikusságától és kritikai hangvételétől.  A történet tipikusan alleni, sajátos dramaturgiai alapfelállással: a New York-i frusztrált, neurotikus értelmiségi neve most Gatsby (Timothée Chalamet), aki lázadni szeretne az übergazdag családja világával szemben, ezért elmegy „északra” tanulni. Szerelmes egy szintén dúsgazdag családból származó, gyönyörű szőke arizonai lányba, Ashleigh-be (Elle Fanning), aki egy nap megkapja élete nagy lehetőségét: az egyetemi lapnak ő készíthet interjút a legendás művészfilmes rendezővel, Roland Pollarddal (Liev Schreiber), persze New Yorkban. Gatsby úgy érzi, itt a lehetőség, hogy visszatérjen és Ashleigh-vel az oldalán esőben sétálós romantikával koronázza meg a közös víkendet. Innentől kezdve klasszikus tévedések vígjátéka zajlik a vásznon – amelyben Allen kínos képet fest Hollywoodról.  Az alkoholista Pollard ugyanis Ashleigh-ben látja meg az új múzsát, ezért szeretne vele lelépni Dél-Franciaországba. A rendező ezzel nincs egyedül, ugyanis állandó forgatókönyvírója, Ted Davidoff (Jude Law) szintén a szőkeségben látja a megváltást. A vonzó bulvárhős sztárszínész, Francisco Vega (Diego Luna) csak szimplán ágyba vinné az egyetemista leányzót. Időközben Gatsby összetalálkozik középiskolai szerelmének húgával, Shannnonnal (Selena Gomez) aki addig sosem tűnt fel neki – ráadásul New York-i. És igen, itt gondolni kell Allen összes New York-i filmjére és az életmű nagy pillanataira. Az Egy esős nap New Yorkban erőssége, hogy az Allen emberismeretén alapuló jellemkomikum végigkíséri a filmet. A színészek jól hozzák a szándékosan elnagyolt figurákat, és a játékukat is ehhez mérten viszik el artisztikus ripacskodásba. Woody Allen minden klisét képes visszafordítani és újrahasznosítani, és az sem véletlen, hogy Gatsby úgy beszél, mint egy koravén zsidó értelmiségi. Ashleigh egyszerű, mint a faék, sőt, talán még annál is kiábrándítóbban fejletlen személyiség. Shannon meg a maga a valószerűtlen tökéletesség megtestesülése. A három fiatal színész szolgálja a koncepciót. Hármuk közül Selena Gomez egyértelmű meglepetés – el tudja hitetni, hogy kérem szépen, itt és most érdemes belé szerelmesnek lenni. A mellékszerepeket alakító három „öreg” szintén szuper, de Liev Schreiber alakítása olyannyira szarkasztikus, hogy azon biztosan sokan felháborodnak majd Hollywoodban. Kár, hogy ezeknek a pillanatoknak nem lehetünk majd a tanúi. 

Infó:

Egy esős nap New Yorkban Rendezte: Woody Allen Forgalmazza a Cinetel

Témák
Woody Allen

Hofi a maszk mögött

Publikálás dátuma
2019.12.03. 11:00

Naplónak nem napló, de arra tökéletes apropót szolgáltat, hogy elgondolkodjunk Hofi Géza titkán.
Testes, 240 oldalas, nagyformátumú, gyönyörűen kidolgozott – Alföldi Nyomda Zrt. - könyvet?, nem, inkább: albumot adott ki a Kossuth Kiadó a kezéből a 2002-ben, 66 éves korában elhunyt Hofi Gézáról. Címével az album – Hofi naplója – alaposan átveri a közönséget, inkább üzleti fogást sejtet. Hiszen szó sincs itt hagyományos értelemben vett naplóról, inkább – mint a kötet végén értesülünk róla – igen gazdag képanyagról, rajzokról, cetlikről, színházi plakátokról és a kortársak korabeli interjúiról, későbbi visszaemlékezéseiről, amelyek felidézik Hofi Géza alakját, módszereit, kvalitásait. Talán mind keresi a választ A Titokra, arra a varázslatra, amely magával ragadta a közönségét, amint színpadra lépett. Ha őszinték akarunk lenni, nem sokra megyünk az emlékezőkkel – kivétel Malek Miklós és a második feleség, Hofmann-né Kövér Ildikó – akinek a „naplót” köszönhetjük - őszinte és elegáns interjúja, valamint Spiró György korabeli kritikája. Persze, mindenki megfejtené a titkot, de annál többre, hogy zseni volt nem jutunk. Azt pedig eddig is tudtuk. Kár. Pedig már-már elfelejtjük a NAPLÓT, mert gyorsan ráébredünk: akárki volt is ez a kivételes tüneménye a Kádár-kor színpadra lépő sűrített hétköznapjainak, ő a naplóját nap mint nap nem az asztalfióknak írta, hanem a közönségnek. Biztosak nem lehetünk benne, de katarzist nem abban érezhetett, hogy a napló fölé görnyedve titokban felszabadult, amint kiadta magából minden valóság feletti keserűségét. Katarzist akkor érezhetett, amikor a közönséggel együtt a hétköznapok szürkeségében felmutatta: seggfejek, nem is szürkék azok, hanem hülyék. És mi mást lehet tenni a hülyeséggel, mint röhögni rajta. Mégis: a halála után csaknem két évtizeddel megfejthetné már valaki őt, megfoghatná, vagy legalább megpróbálhatná megfogni a megfoghatatlant. Dörmögünk, aztán belátjuk: nem kell mindent megfejteni, nem kell mindennek a végére járni. Ki tudja megfejteni a kor másik zsenijét, a még köztünk élő – az épp a színpadtól búcsúzó - Sándor Györgyöt? Ki tudja megfejteni Bődöcs Tibort, aki talán kettejük kivételes tehetségű önálló entitású „keveréke”: egyszerre plebejus bohóc és beláthatatlan intellektus. (Bődöcsön sem fog a politika. Megannyi Orbán-kritikája után a napokban - Hajdú Balázs társaságában - készített négyperces videót Gyurcsány Ferencről. Kap is rendesen, eladta magát. Pedig oktalanul kritizálják: nem paródia ez – hanem, mint kollégám, Pion István mondja – „egy élet keserűségének lírai sűrítése, elképesztő pontossággal”.) Akadnak tehát utódok – Kőhalmi Zoltán dugja még ki a fejét a stand up árjából –, akik Hofi Géza és Sándor György „hagyatékát” gazdagítják. Már megint a „hagyaték”, amely semmit sem ér a Titok nélkül. A legközelebb e Titokhoz talán a dramaturgiához valóban értő Spiró György jár: „Ez a típus nem a chaplini kisember élő és továbbélő változatainak egyike, Hofi nem kisember. Hogy kicsoda ő tulajdonképpen? Vagány? Plebejus gúnyolódó? Több ennél. Sokat megélt örök racionalista, javíthatatlan gondolkodó, egészséges vigyor, kérlelhetetlen ember” - írja 1973 februárjában, a Színházban a Mikroszkóp előadásáról (Mikroszkópusz–Pókusz). És ír még valamit: „a maszk mögött világnézet van”. Erről aztán mindenki elfeledkezik. Hiába a gyorsan működő agy, a reakció, a kifinomult rögtönzés, a fergeteges és kivételes ritmusérzék, a másodpercre kimértnek tűnő, de sokkal inkább megérzett csendek és elnyelt szavak, mondatok, amelyeket a közönség is magában kimond, hogy kitörhessen belőle a röhögés, - mint valaki írja is a kötetben, elnézést nem találom: a világnézetet nem lehet rögtönözni. Világnézet nélkül ócska a humor. 
Ne csapjanak az asztalra! A világnézet itt és most nem ideológia, még kevésbé politikai elkötelezettség. Egyszerűen „csak” az értékek és a mértékek rendszere, amellyel a világot nézzük. Hofi Géza nézett és volt tehetsége látni is. Meglátni és kimondani azt, amire aztán rácsodálkozva röhöghetett mindenki. Mindenki, aki hagyta, hogy Hofi kinyissa a szívét és az eszét. Innen a felhőtlen, a felszabadult szívből jövő mértéktelen röhögés. Mert a világ hülyesége mértéktelen, a szakadék az, amely az akár ideológiai, akár a politikai dumát a valóságtól elszakítja. Ezért aztán teljesen hiábavaló – ha tetszik az utókor hülyéinek hülyesége -, hogy a Hofi-tüneményt a kádár-aczéli kultúrpolitikai gőzkiengedő szelepeként „magyarázzák”. Ha csak az lett volna, a király bohóca, ma nem nevetne senki rajta, utólag végleg súlytalanná lenne, amit akár a rendszerváltás előtt, akár utána mondott. De nem. Ma is vele röhögünk önmagunkon. („Ma könnyebb témát találni, mert nagyon sok a mocsok… - mondta, s mondaná most is.) A hülyeség ugyanis nem csak egyéni, s sokkal nevetségesebb, ha csoportosan, társadalmi méretekben követjük el. Hofi persze maga is része volt a kádári rendszernek. Mindenki az volt, aki itt élt, amint mindannyian mindig a rendszer részei vagyunk, s abban hülyék, hogy nem tudjuk felfogni: a rendszer a mi saját termékünk. Egy társadalmi rendszerből kilépni nem lehet (hippi graffiti a hetvenes évekből: „állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni”), csak viszonyulni hozzá. Hofi lökdösődve viszonyult. Politikai mentora és „szabásza” az első időkben Komlós János – egykori ÁVH-s – volt, ízlésszabásza pedig az a Marton Frigyes, akinek a már nyomokban sem létező Rádiókabarét is köszönhetjük. Hofi mégis maga volt az autonómia. Megbízhatunk benne, ekkora autonómiát sem megvenni, sem eladni nem lehet, mert abban az aktusban megszűnne létezni, kongó érdektelenséggé válna. Hofi úgy politizált, hogy nem politizált. A világnézetét kérte számon a rendszeren, az egyén és közösség hülyeségeit, amit az a rendszer teremtett, amely az egyéni és közösségi autonómia világnézetét propagálta. „A szobor, ha jó, ha rossz, megmarad. Amit én csinálok, az véget ér aznap este” – olvassuk Hofi szavait a kötet fülszövegén. Nos, semmi sem ért véget sem aznap, sem másnap este. A szobor él.

Infó

Hofi naplója Összeállította és szerkesztette Nádori Attila és Papp Sándor Zsigmond Kossuth Kiadó, 2019.

Szerző
Témák
Hofi Géza

A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM Csoport

Publikálás dátuma
2019.12.02. 10:55

Fotó: MVM
A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői immáron tizenkettedik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. A 2019. november 21-én a MÜPA Üvegtermében megrendezett díjátadón tíz hazai tehetségnek adta át elismerését az MVM Zrt.
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fiatalok külön, önálló díjazásáról először 2007-ben döntöttek a Prima Primissima életre hívói. Azok, akik a jók között is a legjobbnak bizonyulnak, minden évben elnyerhetik a Junior Prima díjat. Az intézmények, egyetemek, iskolák, szakmai szervezetek és a kuratórium a felterjesztésekből az MVM Zrt. a zene kategória tíz legjobbját támogatja. A magyar zeneművészet kiválóságaiból álló zsűri döntése alapján idén a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájában két zongoraművész, Balázs Elemér György és Szokolay Ádám Zsolt vehette át díjait. A mindössze tizenkilenc éves Balázs Elemér György hivatalosan hatévesen kezdte zongoratanulmányait, kicsivel előtte már saját darabokat komponált. jelenleg a Zeneakadémia első éves hallgatója, Dráfi Kálmán növendéke. Szokolay Ádám Zsolt négyéves korában kezdett zongorázni édesanyja irányításával, majd nyolcévesen felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára. 2015-től a New York-i Bard College konzervatóriumában Peter Serkinnél tanult, 2018-tól pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója Weimarban, ahol Grigory Gruzman osztályában tanul. 
A díjazottak között szerepelt Cseh Péter jazz-gitárművész is, aki jelenleg a Zeneakadémia jazzgitár szakos hallgatója. Tízéves kora óta tanul zenét. A komolyzene mellett a könnyűzene is régóta érdekli, így szinte a kezdetektől elektromos gitáron is játszik. Csőke Flóra gordonkaművész tehetségét is elismerte a zsűri. A fiatal művész már nyolcévesen harmadik helyezett lett az Országos Friss Antal Gordonkaversenyen. 2013-ban pedig felvételt nyert a Zeneakadémia előkészítő szakára, ahol Déri György csellóművész volt a tanára. Dobszay Péter karmester is bekerült a tíz díjazott közé. A fiatal tehetség korosztályának az egyik legfoglalkoztatottabb karmestere és legsokoldalúbb muzsikusa, a Dohány utcai Zsinagóga és a gazdagréti Szent Angyalok-templom első orgonistája. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen orgonistaként és karmesterként diplomázott, számos orgonakurzus mellett részt vett Eötvös Péter karmesterkurzusán is. Jenei Erzsébet hárfaművész tehetséget is díjazták. A fiatal zeneművész a Farkas Ferenc Zeneiskolában kezdett hárfázni nyolcéves korában, tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Batta Judit tanítványaként. 2014-ben pedig felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre Vigh Andrea és Razvaljajeva Anasztázia osztályába. Egyetemi évei alatt a Brüsszeli Királyi Zeneakadémián is tanult. A díjazottak között két hegedűművészt is elismert a zsűri, Korossy-Khayll Csongort és Tóth Kristófot. Korossy-Khayll Csongor nyolcévesen kezdett hegedülni Érden Részegh Benedeknél, majd Ácsné Szily Évához került Budapestre. Tizenhárom évesen vették fel a Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályába, ahol Perényi Eszter és Banda Ádám, később Kokas Katalin és Kelemen Barnabás keze alatt tanult. Egyetemi tanulmányait Szenthelyi Miklósnál kezdte meg. Jelenleg pedig a Zeneakadémia harmadéves hallgatója, tanára Kokas Katalin, kamara tanárai Kováts Péter és Gulyás Márta. Tóth Kristóf a zenei tanulmányait négyévesen kezdte Soltész Ildikó tanárnőnél. Tizennégy évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára Kokas Katalin osztályába. 2017 és 2019 között pedig Szenthelyi Miklós osztályában tanult. Megyimórecz Ildikó operaénekes is bekerült a tíz díjazott közé. A fiatal énekes a Pécsi Művészeti Gimnáziumban tett érettségije után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének tanszakára nyert felvételt Marton Évához. Az ő mentoráltjaként szerezte kitüntetéses opera-énekművész diplomáját idén tavasszal. A rangos elismerést Scheuring Kata fuvolaművész is elnyerte, aki gimnáziumi érettségijét követően 2011-ben nyert felvételt a Zeneakadémiára. Egyetemi évei alatt számos nemzetközi versenyen dobogós helyezést ért el, illetve kamarazenészként is sikeresen szerepelt versenyeken. A fejenként kétmillió forint támogatással járó díjat Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója és dr. Vigh Andrea Liszt- és Prima-díjas hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, a zsűri
elnöke adták át a fiatal tehetségeknek. „Nem véletlen, hogy a Junior Prima Díj az MVM Csoport számára az egyik legfontosabb társadalmi ügy. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt bő évtizedben már több mint száz kiemelkedő fiatal zeneművésznek nyújthattuk át ezt az elismerést. A fiatal művészek támogatása egy kivételes befektetés, hiszen ők jelentik szellemi életünk megújuló energiaforrásait” – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Junior Prima Díj zsűrijének tagjai a magyar zeneművészet szaktekintélyei közül kerültek ki. A zsűri elnöke dr. Vigh Andrea Liszt- és Prima-díjas hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A testület tagja volt Marton Éva Prima Primissima-, Kossuth- és Szent István Rend-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, Vásáry Tamás Kossuth- és Szent István Rend-díjas zongoraművész, karmester, a Nemzet Művésze, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója, Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékének vezetője, Fekete Gyula Erkel-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének vezetője, Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének vezetője, Fülei Balázs Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanszékének vezetője, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Liszt-, Prima- és Junior Prima-díjas, Érdemes Művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, Jakobi László gordonkaművész, Cziffra Életműdíjas hangversenyrendező, Szentpáli Roland tubaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tubatanára, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tubása, valamint Fazekas Gergely zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense.
Szerző