Marika nem küldte

Az az igazság, hogy idehaza ma egy vizeletminta leadásban nagyobb potenciál van, mint a Dumaszínház összes előadásában, beleértve azt is, amikor a kollégák anyósvicceket mesélnek, szigorúan altesti szempontból. Jelzem, anyós ebben a történetben is van, de nem tevőlegesen. 
Feleségem és édesanyja az elrendelt időpontban megjelenik a körzeti orvosi rendelőben, hogy elvégezzenek bizonyos vizsgálatokat, és közben leadják a… szóval a vizsgálati anyagot. Reggel 7-re szól a behívó, a csapat pontosan érkezik – nej, anyós, anyag, minden a helyén. Rajtuk kívül még vagy egy tucat kolléga ül a váróban, csendben, nehogy bárkit is zavarjanak. Fél óra után megjelenik Potosnyák doktor, kedvesen elnézést kér, és közli, hogy Marikának unokája született, úgyhogy szabadságon van, de hát erről körlevelet is küldött, ugye. Nem kapták meg? Tizenöt fej inti egyszerre, hogy hát sajnos… Tessenek hazamenni, majd a jövő héten, amikor Marika visszajön. 
Az enyéim nem hagyják magukat, mégis felkeltek hajnalban, nem lehetne-e mégis valahogy? Óriási mázli, hogy a Füge utcában működő rendelő ilyenkor is beveszi az anyagot, csak mondjuk, hogy Potosnyák doktor és hogy sürgős. Mi a cím? Azt nem tudja, de a Füge utca nem olyan hosszú. Addigra már én is szolgálatba helyezem magam, anyós hazatért, úgyhogy csak a szűk család indul a Füge utcába. A közepén megállunk, parkoló sehol, az eső szakad, ki menjen rendelőt keresni? Egy feleség hálás szemével nehéz vitatkozni. Kezemben a corpus delictivel a harmadik kapualjban megtalálom a rendelőt – előtte egy cipésznél és egy kézműves pékségben érdeklődöm –, egy helyes kis szuterén, benne ezerötszáz nyugdíjas és a Labor feliratú szobában egy kedves, hetvenes hölgy szakmányban veszi a vért. 
Kivárom a szemkontaktust, és mondom a varázsigét, hogy Potosnyák és sürgős. Miért ide? Marika nem tudta levenni? Marika szabadságon van. De hát sosem szokott. Unoka – mondom, és ez láthatóan hat. Akkor biztos küldött körlevelet, nem kaptuk meg? Nem. Akkor lehet, hogy nem küldte? Lehet. Rendben, majd szól. Fél óra múlva megkönyörül rajtam, kezembe nyom egy kémcsövet, ráír egy számot, ebbe töltsem át. Hol? Hát… a férfivécé előterében. Marikánál is így van, nem? Veszélyes a helyzet: a maradék ezer nyugdíjas szúrós szemmel méreget engem, a szerencse fiát, aki idő előtt önthetek. Ha most habozom, oda a lehetőség. Nem tudom, öntöttek-e már bármit vastag kabátban, széles szájú befőttes üvegből kémcsőbe, és ha igen, milyen sikerrel? Én szeretem az anyósom, de akkor és ott nagy szükség volt ennek tudatosítására. 
Halált megvető bátorsággal visszalavírozok, nyolcszáz vádló szempár között, kezemben a kémcsővel, szívemben némi nehezteléssel. Odabent még megkapom, hogy legközelebb olvassuk el, ha Marika küld valamit, és mondjam meg Potosnyák doktornak… Hogy mit, azt már nem hallottam, addigra kint áztam az esőben, várva az asszonyt, aki kitartóan körözött a háztömb körül. A tanulság: szeressétek anyósotokat és olvassátok Marika körleveleit, hogy hosszú életűek legyetek e földön. Ámen.
Szerző
Kövesdi Péter

Pitypang

Aligha találhattak volna alkalmasabb időpontot „Elnöki köszönet”-ük megírására azok a magyar bírósági vezetők, akik az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nagy hatalmú elnökének december 1-től hatályos alkotmánybíróvá választása kapcsán közleményben fejezték ki hálájukat a hivatal éléről távozónak. 
A nyilatkozatot jegyző ítélőtáblai és törvényszéki elnököket, akiket mind a színről most lelépő Handó Tünde nevezett ki, a múlt héten Répássy Árpád OBH-elnökhelyettes felrendelte a fővárosba. Enyhe, szinte langyos szél fújt, sütött a nap, s ahogy a bírósági vezetők kinéztek az ablakon, mit láttak: kinyílott a pitypang! 
Amúgy is virágos jókedvük volt, s ezt még Handó távozása sem ronthatta el, hiszen kiderült: a kormány által többször megígért, de eddig nem teljesített bírói béremelés fő kedvezményezettjei ők lesznek. A hála túlcsordult szívükben: „A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódott, amelynek írásában jelentős szerepel vetted ki a részed. (...) Nem lehetünk elég hálásak azért, ahogy a bírósági szervezetet a hagyományaiban rejlő értékek megőrzésével és ápolásával átvezetted a 21. századba. (...) Soha el nem múló tudást, érzést kaptunk Tőled bírói hivatásról, bírói függetlenségről pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról, melyet ezúton is hálásan köszönünk.”
Ha voltak is gondok a bíróságok körül, Handónak hála, megoldódtak. A bíróságok jelszava: keresd a jót. Lám, a bírók megfogadták a Kerényi Imre által a Magyar Krónika reménybeli szerzőinek javasoltakat: „Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. (...) Csökkent a rezsim. Megírom.”
Kinyílott a pitypang, megírták. Kár, hogy a hétfői fagy és a havazás erről mit sem tudott.
Szerző
Simon Zoltán

Űrutazás, mi?

Szijjártó Péter külügyminiszter büszkén jelentette be, hogy újra magyar űrhajóst küldünk a csillagok közé. Szép vállalás ez, de a magyarok többsége alighanem kevesebbel is beérné: azzal például, hogy a vonata időben elinduljon, mondjuk Esztergomból, és érjen is oda a távoli Budapestre, még akkor is, ha esik a hó. 
Ehhez képest tegnap kiderült: a havas Magyarországon reálisabb vállalásnak tetszik embert küldeni az űrbe, mint abszolválni ötven-hatvan kilométernyi vonatutat. Erre utaltak a pályaudvarról ki sem futó szerelvényekről, a kijelzőkön sorjázó késik-feliratokról készült fotók, meg azok az apokaliptikus hangulatú képek, amelyeken a fagyott váltók, sínek mellett baktató utasokat látni.
A havazás persze másutt is megnehezíti a közlekedést, de ezúttal kiderült az, amit máskor csak sejtünk: a MÁV is felelős azért, hogy öt-tíz centi hó miatt menetrendszerűen összeomlik a vasúti közlekedés. „A Nyugati pályaudvaron egy váltó és kitérő vágány tervezett éjszakai karbantartását nem fejezték be időben. Emiatt három vágányról nem tudnak indulni és érkezni a vonatok” – írta hétfő reggel a Mávinform. Arról már nem eset szó, hogy miért nem sikerült időben befejezni a munkát. Ember nem volt elég? Pénzhiány lépett fel? A kalapács romlott el? Mindezek után ráadásul kétségeink támadhatnak, hogy ha az ország egyik legnagyobb pályaudvarán nem tudnak időben végezni a váltók, vágányok karbantartásával, akkor mi lehet a többi állomáson. Mindeközben hallgatásba burkolózik a MÁV-vezérigazgató, aki szívesen tölti szabadságát adriai luxusjachtok fedélzetén, kormányközeli vállalkozók társaságában: nem rendel el vizsgálatot, nem kér bocsánatot, és nem követel több pénzt cégének a kétkezi munkások tisztességes fizetésére, új emberek felvételére. 
Ami pedig az űrutazást illeti: javasolnánk, hogy véletlenül se vonaton küldjék a magyar űrhajós-tanoncokat az orosz csillagvárosba, mert esetleg még Rákoskeresztúrnál el talál bukni a misszió.
Szerző
Boda András