kalap;Fazekas Valéria;

2019-12-04 11:30:00

A kalap kiválaszt

Nem sok, hanem jó tárgyra van szükség, vallja Fazekas Valéria kalap dizájner, akinek munkáival a Ráth György-villában ismerkedhetünk.

Ez az én játékszerem, az én világom. Nem is igazán kalapokat készítek, hanem tárgyakat, amiket fel lehet venni, de nem mindre mondanám azt, hogy kalap. Kalapnak nevezzük őket, mert feltesszük a fejünkre, ám én inkább egy gondolatisággal játszom. Nem gondolom, hogy divatot csinálok, számomra ez inkább önmegvalósítás – mondta el lapunknak Fazekas Valéria kalap dizájner, akivel a Ráth György-villában rendezett, december 15-ig látogatható kiállítása apropóján találkoztunk.

A Körforgásban című kiállítás-sorozatot az Iparművészeti Múzeum indította útjára, azzal a céllal, hogy a múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején is mozgásban tartsák a gyűjteményt. A kezdeményezés keretében arra kértek kortárs alkotókat, hogy miután megismerkedtek a múzeum gyűjteményével, válasszanak ki egy-egy tárgyat, tárgycsoportot, ami inspirálja őket, és azokra reflektálva hozzanak létre saját dizájnt. Fazekas Valéria két díszedényt választott ki a gyűjteményből, amelyek több tucat kalap elkészítésére inspirálták. Mint a tervező elmondta, először meglepte a feladat, később azonban egyre inkább elmerült a munkában, egyik ötlet hozta magával a következőt.

A kalap az, ami kicsit kemény, nem varrásos technikával készül; ami puha és varrásos technikával készül, az a sapka. Az én tárgyaim a kettő között billegnek, épp azért, hogy kalap legyen, de zsebre tudjam tenni – mesélte Fazekas Valéria. Mint arról beszámolt, munkáiban két szélső pont jelenik meg: vannak, amelyek szinte nem is felvehető darabok, már-már ruhává vagy objektté válnak, és vannak olyanok is, amelyek tejesen hétköznapi módon hordhatók. Ahhoz, hogy elképzeljük, milyen élethelyzetben és öltözék kiegészítőjeként viselnénk a bemutatott munkákat, gyakran meg kell mozgatnunk a fantáziánkat.

A tervező elmondta, készít hétköznapi tárgyakat is, ám mindig a különlegességre törekszik. Azt szeretné, ha a tárgyait magyarok is viselnék, ezért olyan darabokat készít, amelyek megfizethetők. – Amikor bejön egy külföldi vevő, és csodálkozik, hogy Nyugat-Európában sokkal magasabb ára van egy-egy hasonló kvalitású terméknek, akkor mindig elmondom, itt ez a realitás. Ugyanakkor megjegyezte, nem azzal a céllal készíti munkáit, hogy azokat feltétlenül el tudja adni, sokkal inkább annak tudatában, hogy amit készít, megtalálja majd a vevőt. Abban hisz, hogy tárgyai kiválasztják az embereket. S noha manapság a vedd meg-dobd el trend hódít, ő úgy véli, egy jó tárgyat évekig lehet viselni. – A jó tervező olyan tárgyat alkot, amelyet több éven keresztül fel lehet venni. A rendszerváltást követően habzsoltuk a dolgokat, és ez a hullám még ma is tart. Szerintem azonban nem sok, hanem jó tárgy kell.

Vevőköre nagyon sokszínű, s mint elmondta, ha neves külföldi látogató tér be hozzá, az nagyobb elismerést jelent számára, mint egy-egy díj. – Azok vásárolnak nálam, akik meg akarják mutatni, kik is ők: orvosok, ügyvédek, színészek, művészek, tanárok. Akik nem feltétlenül másoknak, hanem önmaguknak akarnak megfelelni – részletezte Fazekas Valéria. S hozzátette, fontos megemlíteni, ahogy a kalap korábban a polgári lét kifejeződése volt, úgy ma is meghatározó jelentéssel bír. – Olyan különleges tárgy, ami nem kizárólag a funkcióról szól, hanem hogy jelezzük, hová tartozunk. S az is jelzés, ha adott esetben nem akarunk úgy megjelenni, mint mások, vagy nem akarjuk megmutatni, kik is vagyunk.

Infó: Körforgásban: Fazekas Valéria

Ráth György-villa

Nyitva: december 15-ig

kurátor: Horváth Judit

december 12-én 17 órától a kurátor tart tárlatvezetést, ahol Fazekas Valéria is jelen lesz.