Új tagokat választott az MMA közgyűlése

Publikálás dátuma
2019.12.03. 13:59

Fotó: Népszava
Tizenhét rendes taggal és szintén tizenhét új levelező taggal bővült a Magyar Művészeti Akadémia tagsága.
Új tagokat választott és tagozati díjakat adott át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése kedden, a fővárosi Pesti Vigadóban. A közgyűlésen 17 rendes taggal és szintén 17 új levelező taggal bővült az MMA tagsága. Legutóbb 2017-ben választott új tagokat a köztestület. „Meggyőződésem, hogy kiváló névsor kerül a közgyűlés elé” – hangsúlyozta a tagválasztás előtt Vashegyi György, az MMA elnöke. A közgyűlésen átadták az akadémiai tagozatok saját díjait, amelyekből évente kettő-kettőt adományozhatnak. Az MMA rendes tagjává választották Szörényi László írót és Makkai Ádám költőt, Salamin Ferenc és Radványi György építészt, Olasz Ferenc fotóművészt, Baráth Ferenc grafikusművészt, Lajta Gábor festőművészt, Gaál József képzőművészt, Tóth Klára filmkritikust és Sturcz János művészettörténészt. Rendes tag lett Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, Kóka Rozália népművész, Pártay Lilla táncművész, Lukács Sándor és Cseke Péter színművész, valamint Dobozy Borbála csembalóművész is. Levelező taggá választották Vadász Bence építészt, Máthé Tibor és Pap Ferenc operatőrt, Hefter László üvegművészt, Kontra Ferenc és Tóth László írót, Csurka Eszter képzőművészt, Sebő Ferenc előadóművészt, Kulin Ferenc irodalomtörténészt, Kucsera Tamás Gergely eszmetörténészt, Szakolczay Lajos irodalomtörténészt, Szerényi Béla népzenészt, Budainé Kósa Klára keramikust, Bereczky Csaba fafaragó népművészt, Eperjes Károly színművészt, Onczay Csaba gordonkaművészt és Paulik László hegedűművészt. Az MMA szabályai szerint rendes taggá a köztestület azon levelező tagja választható, aki a magyar művészeti életben kimagasló szellemi vagy alkotói teljesítményt tud felmutatni. A köztestület rendes tagjainak száma nem lehet több 250 főnél. Az MMA levelező tagjai olyan művészek lehetnek, akik DLA-fokozattal, vagy az alapszabályban meghatározott hazai művészeti szakmai elismeréssel rendelkeznek. A levelező tagok száma nem lehet több 50 főnél. A közgyűlés döntött arról, hogy a taglétszám bővítése érdekében az MMA javaslatot tesz a köztestületet szabályzó törvény módosítására. A közgyűlésen átadták az MMA tagozatainak 2019-es elismeréseit. Az építőművészet terén Kubicka Kucsera Klára építésztörténészt és Tóth Vilmos építészt, a film- és fotóművészet területén Ádám Gyula fotóművészt és Szekfü András filmtörténészt díjazták. Az Iparművészeti Tagozat díját Jahoda Ernő István formatervező és Rostoka László tervezőgrafikus, az MMA irodalmi díját Gazda József erdélyi magyar író és Tóth László költő, író kapta. A Képzőművészeti Tagozat elismerését Nagy Árpád Pika és Maurits Ferenc festőművész nyerte, a Művészetelméleti Tagozat Miklósi Sikes Csaba erdélyi magyar népművelőt, valamint Babus Antal irodalomtörténészt tüntette ki. Az MMA népművészeti díját Keszeg Vilmos és Harangozó Imre néprajzkutató, a színházművészeti díjat Bárány Frigyes színművész és Beke Sándor rendező kapta. A Zeneművészeti Tagozat elismerését Berczelly István operaénekes és Márkos Albert hegedűművész nyerte el. A közgyűlésen megemlékeztek az MMA legutóbbi, májusi közgyűlése óta elhunyt tagjairól, így Kocsár Miklós zeneszerzőről, Marton László színházi rendezőről, Sára Sándor és Tóth János operatőrről, rendezőről. 
Szerző
Témák
MMA közgyűlés

Szerelembe esések Woody Allen-módra

Publikálás dátuma
2019.12.03. 12:05

Egy esős nap New Yorkban: Woody Allen új művében kínos képet fest Hollywoodról.
Agyrém. Ez a jelző jut eszembe mindarról, ami Woody Allen legújabb filmjét, az Egy esős nap New Yorkbant körülveszi. Ez volt az a film, amit az Amazon finanszírozott, de a #metoo-kampány rászállt Allenre, ezért inkább feketelistázták a produkciót. Allen ügyvédeinek több mint egy évbe került megegyezni a stúdióval, hogy legalább az Egyesült Államokon kívül terjeszthessék a filmet. Furcsa helyzet, az biztos.  Woody Allen ugyanis nem egyértelműen szörnyeteg. Korábban a bíróság kétszer is ártatlannak tartotta őt a hétéves nevelt lányával kapcsolatos molesztálási váddal szemben. És mivel színészt, stábtagot, és úgy tűnik, az égvilágon senkit sem abuzált, az a furcsa helyzet állt elő, hogy a világ filmsztárjainak egyik fele elzárkózik és elítélő nyilatkozatokat, a másik fele meg harcosan kiáll Allen mellett. Utoljára Javier Bardem védte meg Woody Allent, hangsúlyozva: felháborító, hogy nem az életművéről folyik diskurzus. Hogy Bardem mekkorát mondott! Ha megnézzük az Egy nap New Yorkban című legújabb filmjét, sokan zavarba jönnének annak ikonikusságától és kritikai hangvételétől.  A történet tipikusan alleni, sajátos dramaturgiai alapfelállással: a New York-i frusztrált, neurotikus értelmiségi neve most Gatsby (Timothée Chalamet), aki lázadni szeretne az übergazdag családja világával szemben, ezért elmegy „északra” tanulni. Szerelmes egy szintén dúsgazdag családból származó, gyönyörű szőke arizonai lányba, Ashleigh-be (Elle Fanning), aki egy nap megkapja élete nagy lehetőségét: az egyetemi lapnak ő készíthet interjút a legendás művészfilmes rendezővel, Roland Pollarddal (Liev Schreiber), persze New Yorkban. Gatsby úgy érzi, itt a lehetőség, hogy visszatérjen és Ashleigh-vel az oldalán esőben sétálós romantikával koronázza meg a közös víkendet. Innentől kezdve klasszikus tévedések vígjátéka zajlik a vásznon – amelyben Allen kínos képet fest Hollywoodról.  Az alkoholista Pollard ugyanis Ashleigh-ben látja meg az új múzsát, ezért szeretne vele lelépni Dél-Franciaországba. A rendező ezzel nincs egyedül, ugyanis állandó forgatókönyvírója, Ted Davidoff (Jude Law) szintén a szőkeségben látja a megváltást. A vonzó bulvárhős sztárszínész, Francisco Vega (Diego Luna) csak szimplán ágyba vinné az egyetemista leányzót. Időközben Gatsby összetalálkozik középiskolai szerelmének húgával, Shannnonnal (Selena Gomez) aki addig sosem tűnt fel neki – ráadásul New York-i. És igen, itt gondolni kell Allen összes New York-i filmjére és az életmű nagy pillanataira. Az Egy esős nap New Yorkban erőssége, hogy az Allen emberismeretén alapuló jellemkomikum végigkíséri a filmet. A színészek jól hozzák a szándékosan elnagyolt figurákat, és a játékukat is ehhez mérten viszik el artisztikus ripacskodásba. Woody Allen minden klisét képes visszafordítani és újrahasznosítani, és az sem véletlen, hogy Gatsby úgy beszél, mint egy koravén zsidó értelmiségi. Ashleigh egyszerű, mint a faék, sőt, talán még annál is kiábrándítóbban fejletlen személyiség. Shannon meg a maga a valószerűtlen tökéletesség megtestesülése. A három fiatal színész szolgálja a koncepciót. Hármuk közül Selena Gomez egyértelmű meglepetés – el tudja hitetni, hogy kérem szépen, itt és most érdemes belé szerelmesnek lenni. A mellékszerepeket alakító három „öreg” szintén szuper, de Liev Schreiber alakítása olyannyira szarkasztikus, hogy azon biztosan sokan felháborodnak majd Hollywoodban. Kár, hogy ezeknek a pillanatoknak nem lehetünk majd a tanúi. 

Infó:

Egy esős nap New Yorkban Rendezte: Woody Allen Forgalmazza a Cinetel

Témák
Woody Allen

Hofi a maszk mögött

Publikálás dátuma
2019.12.03. 11:00

Naplónak nem napló, de arra tökéletes apropót szolgáltat, hogy elgondolkodjunk Hofi Géza titkán.
Testes, 240 oldalas, nagyformátumú, gyönyörűen kidolgozott – Alföldi Nyomda Zrt. - könyvet?, nem, inkább: albumot adott ki a Kossuth Kiadó a kezéből a 2002-ben, 66 éves korában elhunyt Hofi Gézáról. Címével az album – Hofi naplója – alaposan átveri a közönséget, inkább üzleti fogást sejtet. Hiszen szó sincs itt hagyományos értelemben vett naplóról, inkább – mint a kötet végén értesülünk róla – igen gazdag képanyagról, rajzokról, cetlikről, színházi plakátokról és a kortársak korabeli interjúiról, későbbi visszaemlékezéseiről, amelyek felidézik Hofi Géza alakját, módszereit, kvalitásait. Talán mind keresi a választ A Titokra, arra a varázslatra, amely magával ragadta a közönségét, amint színpadra lépett. Ha őszinték akarunk lenni, nem sokra megyünk az emlékezőkkel – kivétel Malek Miklós és a második feleség, Hofmann-né Kövér Ildikó – akinek a „naplót” köszönhetjük - őszinte és elegáns interjúja, valamint Spiró György korabeli kritikája. Persze, mindenki megfejtené a titkot, de annál többre, hogy zseni volt nem jutunk. Azt pedig eddig is tudtuk. Kár. Pedig már-már elfelejtjük a NAPLÓT, mert gyorsan ráébredünk: akárki volt is ez a kivételes tüneménye a Kádár-kor színpadra lépő sűrített hétköznapjainak, ő a naplóját nap mint nap nem az asztalfióknak írta, hanem a közönségnek. Biztosak nem lehetünk benne, de katarzist nem abban érezhetett, hogy a napló fölé görnyedve titokban felszabadult, amint kiadta magából minden valóság feletti keserűségét. Katarzist akkor érezhetett, amikor a közönséggel együtt a hétköznapok szürkeségében felmutatta: seggfejek, nem is szürkék azok, hanem hülyék. És mi mást lehet tenni a hülyeséggel, mint röhögni rajta. Mégis: a halála után csaknem két évtizeddel megfejthetné már valaki őt, megfoghatná, vagy legalább megpróbálhatná megfogni a megfoghatatlant. Dörmögünk, aztán belátjuk: nem kell mindent megfejteni, nem kell mindennek a végére járni. Ki tudja megfejteni a kor másik zsenijét, a még köztünk élő – az épp a színpadtól búcsúzó - Sándor Györgyöt? Ki tudja megfejteni Bődöcs Tibort, aki talán kettejük kivételes tehetségű önálló entitású „keveréke”: egyszerre plebejus bohóc és beláthatatlan intellektus. (Bődöcsön sem fog a politika. Megannyi Orbán-kritikája után a napokban - Hajdú Balázs társaságában - készített négyperces videót Gyurcsány Ferencről. Kap is rendesen, eladta magát. Pedig oktalanul kritizálják: nem paródia ez – hanem, mint kollégám, Pion István mondja – „egy élet keserűségének lírai sűrítése, elképesztő pontossággal”.) Akadnak tehát utódok – Kőhalmi Zoltán dugja még ki a fejét a stand up árjából –, akik Hofi Géza és Sándor György „hagyatékát” gazdagítják. Már megint a „hagyaték”, amely semmit sem ér a Titok nélkül. A legközelebb e Titokhoz talán a dramaturgiához valóban értő Spiró György jár: „Ez a típus nem a chaplini kisember élő és továbbélő változatainak egyike, Hofi nem kisember. Hogy kicsoda ő tulajdonképpen? Vagány? Plebejus gúnyolódó? Több ennél. Sokat megélt örök racionalista, javíthatatlan gondolkodó, egészséges vigyor, kérlelhetetlen ember” - írja 1973 februárjában, a Színházban a Mikroszkóp előadásáról (Mikroszkópusz–Pókusz). És ír még valamit: „a maszk mögött világnézet van”. Erről aztán mindenki elfeledkezik. Hiába a gyorsan működő agy, a reakció, a kifinomult rögtönzés, a fergeteges és kivételes ritmusérzék, a másodpercre kimértnek tűnő, de sokkal inkább megérzett csendek és elnyelt szavak, mondatok, amelyeket a közönség is magában kimond, hogy kitörhessen belőle a röhögés, - mint valaki írja is a kötetben, elnézést nem találom: a világnézetet nem lehet rögtönözni. Világnézet nélkül ócska a humor. 
Ne csapjanak az asztalra! A világnézet itt és most nem ideológia, még kevésbé politikai elkötelezettség. Egyszerűen „csak” az értékek és a mértékek rendszere, amellyel a világot nézzük. Hofi Géza nézett és volt tehetsége látni is. Meglátni és kimondani azt, amire aztán rácsodálkozva röhöghetett mindenki. Mindenki, aki hagyta, hogy Hofi kinyissa a szívét és az eszét. Innen a felhőtlen, a felszabadult szívből jövő mértéktelen röhögés. Mert a világ hülyesége mértéktelen, a szakadék az, amely az akár ideológiai, akár a politikai dumát a valóságtól elszakítja. Ezért aztán teljesen hiábavaló – ha tetszik az utókor hülyéinek hülyesége -, hogy a Hofi-tüneményt a kádár-aczéli kultúrpolitikai gőzkiengedő szelepeként „magyarázzák”. Ha csak az lett volna, a király bohóca, ma nem nevetne senki rajta, utólag végleg súlytalanná lenne, amit akár a rendszerváltás előtt, akár utána mondott. De nem. Ma is vele röhögünk önmagunkon. („Ma könnyebb témát találni, mert nagyon sok a mocsok… - mondta, s mondaná most is.) A hülyeség ugyanis nem csak egyéni, s sokkal nevetségesebb, ha csoportosan, társadalmi méretekben követjük el. Hofi persze maga is része volt a kádári rendszernek. Mindenki az volt, aki itt élt, amint mindannyian mindig a rendszer részei vagyunk, s abban hülyék, hogy nem tudjuk felfogni: a rendszer a mi saját termékünk. Egy társadalmi rendszerből kilépni nem lehet (hippi graffiti a hetvenes évekből: „állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni”), csak viszonyulni hozzá. Hofi lökdösődve viszonyult. Politikai mentora és „szabásza” az első időkben Komlós János – egykori ÁVH-s – volt, ízlésszabásza pedig az a Marton Frigyes, akinek a már nyomokban sem létező Rádiókabarét is köszönhetjük. Hofi mégis maga volt az autonómia. Megbízhatunk benne, ekkora autonómiát sem megvenni, sem eladni nem lehet, mert abban az aktusban megszűnne létezni, kongó érdektelenséggé válna. Hofi úgy politizált, hogy nem politizált. A világnézetét kérte számon a rendszeren, az egyén és közösség hülyeségeit, amit az a rendszer teremtett, amely az egyéni és közösségi autonómia világnézetét propagálta. „A szobor, ha jó, ha rossz, megmarad. Amit én csinálok, az véget ér aznap este” – olvassuk Hofi szavait a kötet fülszövegén. Nos, semmi sem ért véget sem aznap, sem másnap este. A szobor él.

Infó

Hofi naplója Összeállította és szerkesztette Nádori Attila és Papp Sándor Zsigmond Kossuth Kiadó, 2019.

Szerző
Témák
Hofi Géza