Kósa Lajos;Breuer Péter;

2019-12-03 14:03:25

Kósa megpróbálta letiltani az élő műsort

– Én ehhez így nem járulok hozzá, most elmegyek és ne adjátok le, azt szeretném kérni – mondta a Fidesz alelnöke.

Kósa Lajos megpróbálta letiltani az élő műsort a Heti TV című televíziós adón. A Fidesz alelnökével Breuer Péter beszélgetett, aki kérdezgette a politikust a Fidelitas tisztújító kongresszusán elejtett mondatáról is. (Kósa már sajátos módon bocsánatot kért, miután azt mondta, „a zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, hogy jól is esett nekik – a nyilast megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben.”)

– Én ehhez így nem járulok hozzá, most elmegyek és ne adjátok le, azt szeretném kérni. Azt hiszem ehhez még jogom is van – mondta Kósa, ezután pedig Breuer tájékoztatta, hogy élő adásban vannak. Kósa erre megdöbbenve csak annyit reagált, hogy „De ez egy butaság ez a műsor.” Breuer egyébként arról érdeklődött, hogy „Mi van a debreceni zsidókkal? Azok az Ön emberei.” Kósa letiltási kísérlete után egyébként a műsörvezető békés hangnemre váltott és elmondta, hogy a Fidesz alelnökét – akit a barátjának tart – Debrecenben mindenki szereti.