Kósa: Bocsánatot kérek, ha valakit megsértettem

Publikálás dátuma
2019.12.02. 09:30

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
„A Fidelitas szombati rendezvényén elhangzott mondataimban, talán félreérthető módon, arra utaltam, hogy az ellenzéki együttműködés a holokausztban elveszített zsidó honfitársainkon korábban gúnyolódó jobbikosokra is kiterjed, őket legitimálja” – fogalmazott a Fidesz alelnöke.
– Ha szavaimmal, megfogalmazásommal akár egyetlen magyar zsidó polgártársamat is megsértettem, úgy azért tőlük bocsánatot kérek – közölte Kósa Lajos a közösségi oldalán. A Fidesz alelnöke két nappal a Fidelitas tisztújító kongresszusa után nyilvánult meg, miután az eseményen többek között arról beszélt: az őszi önkormányzati választáson a debreceni zsidók „kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni.” Kósa most hozzátette: „a Fidelitas szombati rendezvényén elhangzott mondataimban, talán félreérthető módon, arra utaltam, hogy az ellenzéki együttműködés a holokausztban elveszített zsidó honfitársainkon korábban gúnyolódó jobbikosokra is kiterjed, őket legitimálja.”
Kósa mondatain a sokszor vitázó hazai zsidó szervezetek közösen háborodtak fel. Mint arról írtunk, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke három megválaszolatlan kérdéssel reagált. – Kósa Lajos valóban nem tudja, hogy megyéjéből 1944-ben Auschwitzba deportálták a zsidókat? Tényleg nincs tisztában azzal, hogy a Hajdú-Bihar megyében élő maradékok maradékával, azaz néhány száz zsidóval nem lehetett sem megnyerni, sem elveszíteni az önkormányzati választásokat? – kérdezte Heisler. A Mazsihisz elnöke arról is érdeklődött, hogy „netán ez az antiszemita nyilatkozat a korábban az antiszemitizmussal szemben hangoztatott zéró tolerancia végét is jelenti-e.” Köves Slomó a kormányhoz húzó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Neokohn című portálon kikérte magának, hogy „a magyar politikai közélet erkölcstelenségének terhét bárki is a zsidóságra terhelje át”.
Szerző
Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Későn érkezett Budapestre az első hó, mégsem sikerült felkészülni rá - galéria

Több centi hóra ébredhettek a fővárosiak hétfő reggel, és bár az időjárás-jelentésekből lehetett tudni a sűrű fellegek közeledtéről, azok megérkezte láthatóan tökéletesen felkészületlenül érte a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), valamint mindazokat, akik az utak járhatóan tartásáért lennének felelősök. Az FKF hókotróiból például egyet sem lehetett látni az utakon reggelig. Az emberek maguk próbálkoznak valamennyire járhatóvá tenni a köztereket. A H5-ös hév pótlására küldött buszok is valahol a hóval borított utakon vesztek el.

Szerző

Megosztás
Frissítve: 2019.12.02. 10:58

Százak várták hiába a HÉV-et Óbudán

Publikálás dátuma
2019.12.02. 09:05

Fotó: Népszava
Hó és és utasrosszullét okozta a káoszt. Kommentelők szerint a rosszul lett utas állapota súlyos, újraélesztés is történt.
Utasrosszullét miatt a H5-ös HÉV a Szentlélek tér és Aquincum között egy vágányon közlekedik - adta hírül a BKK hétfő reggel 7-kor. Aztán hamar kiegészítették a tájékoztatást:
a HÉV helyett Aquincum és Batthyányi tér között pótlóbusz közlekedik. Bár a tapasztalatok szerint a járatra már egy megállóval korábban is hiába vártak.

Ez azt jelentette, hogy az egyik végállomástól 2-3 megállóra elkezdődik a pótlás, és egészen a másik végállomásig tartott. A járat állítólag 9 körül újra elindult.
Az ilyenkor egyébként is forgalmas utakat most még sűrű hó is borítja, így munkába érni hétfő reggel majdnem olyan esélytelen, mint amikor Recep Tayyip Erdogan török elnököt látta vendégül a magyar miniszterelnök Budapesten. Illusztrálják a Budapesti Közlekedési Központ közösségi oldalán tett hozzászólások:
"sehol egy pótlóbusz!!! Egy órája nem tudják megoldani a problémát"

- méltatlankodott egy utas. Egy másik azt írta 8 körül: Kaszásdűlőnél "több százan" vesztegelnek.
A kommentelők szerint a rosszul lett utas állapota súlyos, újraélesztés is történt.
Szerző
Frissítve: 2019.12.02. 09:19