Fidelitas;Fidelitas-kongresszus;Nélküled;

2019-11-30 14:15:14

Harcos beszédekkel buzdította a Fidelitast kongresszusán a kormánypárt krémje

Szijjártó bejelentett egy diplomáciai akadémiát, a többiek leginkább a fiatalokat ostorozták vagy a Nélküled című dalt dicsérték, de volt, aki saját versét mondta el.

16. tisztújító kongresszusát tartja szombaton a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas. Ennek apropóján Böröcz László, a Fidelitasban elnöklő parlamenti képviselő egyből azzal kezdte, hogy - mint arról az atv.hu beszámolt – mindenkit megnyugtatott: szerinte nem igaz, hogy a Fidesz ifjúsági szervezetébe ne lehetne belépni. Böröcz szerint „az utóbbi időben” 3000 fiatallal gyarapodott a tagság.

Tarlós István volt fővárosi főpolgármester vette át a szót tőle, aki független létére a Fidesz szélsőjobboldali radikálisoktól átvett szólamait ismételte el a közönségnek. Az Index.hu tudósítása szerint többek közt arról beszélt, hogy a mai fiatalok előtt álló egyik nagy feladat a migráció ügye, amit ő „népességcserének” nevezett – akár néhány napja Orbán Viktor a keresztényüldözésről szóló konferencián. Szerinte veszélyben van a nemzetállam. Nem felejtette el hozzátenni, hogy mind a két kihívás azzal fenyeget, hogy az identitástudat sérülhet, majd ködös utalást tett egy kontinens-szintű összeesküvésre, mi szerint Európában egy olyan „nyilvánvaló szándék” lenne valakik részéről, hogy a népesség kevert legyen. Végül a volt főpolgármester azt is megállapította, hogy a világban a hagyományos családmodellt pusztán megtűrtnek nyilvánítják, de a Fidesz jól kezeli az ügyet. Beszédét azzal zárta, hogy a fiatalokon és a Fidelitasokon múlik, hogy „olyanok legyünk, amilyenek voltunk, vagyunk és szeretnénk lenni”, ezért tartsák magukat a Fidelitas credójához és vegyenek példát mint a mai fideszesekről.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint „velünk senki sem szórakozhat”. Beszédében köszönetet mondott a Fidelitasnak, mert a szervezetből több embert is fel tudott venni a Külügyminisztériumba, a segítségükkel pedig „sikerült megújítani a magyar külpolitikát”. A miniszter bejelentette, hogy

Ennek elvégzése előfeltétele lesz annak, hogy valaki a jövőben a külügyben dolgozzon. Szijjártó azt is állította, hogy a magyar gazdaság európai összevetésben is kimagaslóan teljesít, ehhez pedig szerinte hozzájárult a magyar diplomácia is. Végül sok sikert kívánt a Fidelitas régi-új elnökének, Illés Boglárkának.

Varga Mihály pénzügyminiszter is felszólalt, szerinte tulajdonképpen nincs is szükség arra, hogy a gazdasági teljesítményt ecsetelje, olyan jó a helyzet. Aztán arról beszélt, hogy fiatalon azért lett fideszes, mert utálta a kommunistákat, kereste a jó társaságot, érdekelte a politika. Emellett nagy Erdély-járó is volt, és „manapság, amikor szintet lép a hazaárulás”, elgondolkodik, hogy milyen felelősségünk van a határon túli magyarokkal szemben. Aztán a változó világról és a technológiáról beszélt: mint mondta, tegnap Moszkvában olyan banki szoftvereket mutattak neki, amiről az ember már meg sem mondja, hogy ember vagy gép. Szavait pedig azzal zárta: „ahogy a Nélküled című dal is mondta, annyi mindent kell még elmondanom, remélem, hogy lesz rá alkalom”.

Gulyás Gergely szerint ma „konzervatívnak” és „kereszténydemokratának” lenni annyi, mint „normálisnak” lenni. „Sokszor beszélünk arról, hogy a fiatalok nem támogatják olyan mértékben a kormányt”, mint a társadalom idősebb csoportjai, ugyanakkor szerinte a Fidelitas jól végzi a dolgát – mondta még el –, mert a Medián önkormányzati választások után készített felmérése szerint a Fidesz a 30-39 év közötti korosztályban a legerősebb. Azért megjegyezte, a 18-29 évesek körében még kellene sikereke elérniük.

Kásler Miklós emberminiszter ezoterikus beszédet mondott. Szerinte az, hogy a történelem viszontagságai során „megmaradtunk”, annak a hagyománynak és identitásnak köszönhető, ami 1100 évvel ezelőtt alakult ki Belső-Ázsiában. Az évezredes identitás és hagyomány központi elemeiként olyan, legfeljebb néhány évszázados múltú fogalmakat említett, mint ami a szuverenitás, de megemlítette a „különleges életszemlélet és életmód” toposzokat is. Ezt emelte Kásler szerint egy spirituálisan magasabb fokra a „keresztény szabadság”. Ez utóbbi a miniszter meghatározása alapján nem lehetne más, mint a politikai liberalizmus, hiszen szerinte a fogalom azt jelenti: az ember szabadságának határa ott van, ahol a másik ember szabadsága kezdődik.

Kubatov Gábor következett, ő pedig arról beszélt hosszasan, Bayer Zsolt fideszes publicistát is idézve, hogy 1947 és 1990 között „a virsliujjú, nyloninges kommunisták” mindent tönkretettek. Szerinte a „kommunisták” visszajöttek. A Fidesz alelnöke arra biztatta a jelenlévőket, hogy ne hagyják szó nélkül, hogy ingyen BKV-t ígértek és nincs. Vélhetően Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek arra a kampányígéretére utalt, miszerint a regisztrált álláskeresők kapnak majd ingyen bérletet. Az Ismerős Arcok nevű szélsőjobboldali együttes Nélküled című dalát ő is védelmébe vette: nem szabad hagyni, hogy azt újságírók „ócsárolják”, mondta.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője köszönte a Fidelitas munkáját az elmúlt másfél év három kampányában. Szerinte az önkormányzati kampányban megjelent egyfajta „pimaszság”, „humor” is a részükről, ami „felszabadulttá” teszi a bemerevedett politikai légkört. A kormánypártok nemtelen eszközeiről, melyekkel a legutóbbi kampány során éltek, a Népszava például itt írt bővebben. Kocsis szerint azonban „a legundorítóbb és legaljasabb eszközökkel” hamarosan pont hogy a fidelitasosokat fogják támadni. Felhívta hallgatósága figyelmét arra, hogy ne saját soraikban keressék az ellenfeleket. Végül arról is beszélt, hogy a Nélküled című dal minden jóérzésű magyar szívét megdobogtatja.

Kósa Lajos beszéde ugyancsak könnyen kelthette a fenyegetettség érzését a gyanútlan hallgatóban. Szerinte megváltozott a politikai erőtér, létrejött a 2012-ben Karácsony Gergely által elképzelt „technikai koalíció” a nyilasok és antifasiszták, globalisták és antiglobalisták között. Ezzel kapcsolatban a zsidóságot többször is számonkérte:

- mondta egy alkalommal a Mérce tudósítása szerint. Majd azt is megállapította: „ezek szerint bennünket jobban utálnak, mint a globalisták az antiglobalistákat vagy a nácikat a zsidók”. Szerinte 2022-ben akkor is győzni kell, ha 1 az 1 elleni felállás lesz. Szerinte nagy győzelmet lehet aratni, de sokkal nagyobb erőfeszítéssel, mint 2019 előtt. Harcos kampányidőszak lesz, de „nem kell betojni, erősebbek vagyunk, jobbak vagyunk” – tette hozzá a Fidesz egyik alelnöke. Azt is mondta: „nekem már mindegy, a b-oldal forog, de el leszek vele”.

Novák Katalin, az Emmi családpolitikáért felelős államtitkára, aki szintén a Fidesz egyik alelnöke, egy hosszú verset olvasott fel, amit az Index.hu vélekedése szerint talán ő maga írhatott. A vers a nemzet megmaradásáról, a fiatalok gyerekvállalási dilemmáiról, illetve a Fidesz családokkal kapcsolatos értékrendjéről szólt, többek között ilyen sorokkal: „Mi nem szállunk bele a méhedbe, csak nem mondunk nemet az életre”. Külön gratulált Böröcz László távozó elnöknek születendő gyerekéhez.

Kövér László a nemzeti újraegyesítésről beszélt, szerinte minden szakpolitikának az a kérdése, hogy a nemzet építését vagy rombolását szolgálja. A Fidesz választmányi és az Országgyűlés elnöke szerint „az ellenség és az idegenség a kapuk előtt áll, és képes rárontani mindarra, ami ezer évig a nemzetet jelentette számunkra”. Ostorozta a sokat internetező mai fiatalokat és beszélt a „nemzettagadókról”, akik szerinte politikai veszélyforrásként tekintenek a családra és az egyházakra. Ezekkel az erőkkel szemben kell győznötök – biztatta újfent harcra hallgatóságát.

Végül ismét Böröcz László kapott szót, aki a Fidelitas elnöki pozíciójától búcsúzott beszédében. Utána a jelenlévők közösen meghallgatták a Nélküled című dalt.