támogatás;üldözött keresztények;Hungary helps;

2019-12-05 10:33:03

Kilencmilliárdot osztogatott el eddig a kormány a Hungary Helps-program keretében

Az állami forrásból jutott iskolák, templomok felújítására, de hárommilliót kapott belőle egy mozambiki tiszteletbeli konzul is.

Összegyűjtötte és listázta a Miniszterelnökség, hogy pontosan hova, milyen célokra küldtek vagy küldenek pénzt a főként üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps program keretében. A kormány összesen 8,96 milliárd forint elosztásáról döntött – tudta meg a Népszava egy, a szerkesztőségnek elküldött dokumentumból.  (Júniusban az Átlátszó is írt a keretprogram forrásairól, de ők még csak 6 milliárd forintról számoltak be.)

Kórházak, templomok újjáépítését támogatták

Az összesítést Szél Bernadett független képviselő kérte Orbán Viktor hivatalától, ahonnan részletes, négyoldalas elszámolást kapott. A december 2-i keltezésű lista alapján a Miniszterelnökség főként egyházi fenntartású intézmények – templomok, iskolák – háború utáni helyreállítására küldte a legtöbb pénzt, a kedvezményezettek között pedig szír, iraki, nigériai keresztény egyházi szervezetek, alapítványok vannak.

A Hungary Helps legnagyobb kedvezményezettje a dokumentum szerint a szíriai Melkita Görögkatolikus Egyház, amely 1,1 milliárd forintnak megfelelő összeget kapott a damaszkuszi Riaya Iskola újjáépítésére, homszi lakások lakhatóvá tételére – és 622 milliót az Aleppó ostroma során súlyosan megrongálódott Al-Amal iskola felújítására.

Komolyabb támogatás, 644 millió forint jutott a (forrásokban közismerten nem szűkölködő) Római Katolikus Egyház nigériai, sokotói egyházmegyéjének is, hogy a forrásból Abuja településen fejlesszenek egészségügyi és kórházi infrastruktúrákat. Emellett általánosnak mondhatók az olyan 300-500 milliós donációk, amiket a kormány egyházi humanitárius misszióknak küldött a válságövezetekben lévő lakóépületek vagy templomok renoválására, kórházak felépítésére – nem egyszer együttműködve a Vatikánnal.

A háborús üldözöttek, válságövezetben élők megsegítése morális szempontból indokolható, de akadnak érdekesebb tételek is: kérdéses például, hogy miért a magyar kormány támogatja a Szeretet Forrása jordániai katolikus egyházi kórus közösségi házának felújítását – vagy, hogy miért kell 145 millió forintot küldeniük a szíriai „Mi asszonyunk a béke forrása” ciszterci kolostor bővítésére, 12 milliót pedig a markai (Jordánia) római katolikus iskola energetikai korszerűsítésére.

A felsorolásból kiderül, hogy a fülöp-szigeteki terrortámadás sérültjei és az áldozatok hozzátartozói a markai iskolánál valamivel kevesebbre, 10 millió forintos magyar kormányzati támogatásra számíthatnak, míg a nigériai áradások során dolgozó humanitárius misszió összesen 4,1 millió forintot kapott.

A mindennapi élet helyreállítása

A listán egyetlen természetes személy szerepelt kedvezményezettként: José Malungáról, Magyarország mozambiki tiszteletbeli konzuljáról van szó, 

Tegyük hozzá, a világ egyik legdurvább viharaként számon tartott több mint ezer halálos áldozattal járó, százezer házat elpusztító vagy megrongáló ciklon utáni rendezéshez hárommillió forint édeskevés lenne – becslések szerint Mozambikban 773 millió dolláros lehet az okozott anyagi kár – José Malunga mindennapi életét azonban még helyreállíthatja.

Menczer 10 millió dollárral többről beszélt

A közel 9 milliárd forintos ismertetett összeg 30 millió dollárnak felel meg – pedig Menczer Tamás külügyi államtitkár november 14-én még 40 millió dolláros Hungary Helps-donációval büszkélkedett Szél Bernadettnek egy parlamenti levélváltás során.

Szél egyébként többek között arról kérdezte volna Gulyás Gergely kancelláriaminisztert és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy mennyire hiteles az üldözött keresztények védelemezőjeként fellépni, amikor Orbán a Türk Tanácsban fekete öves keresztényüldöző államokkal lépne szövetségre – a címzettek helyett azonban Menczer válaszolt, és nem a kérdésekre. Persze, utóbbi inkább gyakorlatnak, mintsem kivételnek számít a kormány és az ellenzéki képviselők levelezésében.