A nyugdíjminimum csapdájában

Az elmúlt napokban sokakban megütközést és keserűséget váltott ki az a hír, hogy a jövő évtől számos alacsony jövedelmű család és személy elvesztheti a normatív, térítésmenetes természetbeni közgyógyellátásra - gyógyszerkeretre, gyógyászati segédeszközökre, gyógyászati ellátásokra - való jogosultságát. Ennek az az oka, hogy a minimális bértarifák és a nyugdíjak emelkedéséből eredően az egy főre jutó jövedelem éppen átlépi az öregségi nyugdíjminimum (28500 forint) 110 százalékát (31350 forintot), egyedül élők esetében annak 150 százalékát, azaz a havi 42750 forintot, ami azonnali jogosultság-vesztést okoz.

Köztudott, hogy a legkisebb havi öregségi nyugdíj összege több mint egy évtizede nem emelkedik, és ez a – jelképesnek is tekinthető – mérték jövőre sem változik. Látva a forint árfolyam kedvezőtlen alakulását, érdemes ezt az értéket euróban is leírni: pillanatnyilag 85 euró havonta.

De nemcsak szimbólumról van szó, hanem vetítési alapról is. A teljesség igénye nélkül sorolok fel olyan speciális helyzetekben segítő, normatív pénzbeli társadalombiztosítási és családtámogatási ellátásokat, amelynek nagysága szintén direkt módon függ az öregségi nyugdíjminimum összegétől. Anyasági támogatás: az öregségi nyugdíjminimum 225 százaléka, azaz 64125 forint. Gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) és gyermeknevelés támogatás (gyet): mindkettő az öregségi nyugdíjminimum 100 százaléka, azaz 28500 forint. Szociális ellátások esetében is bázis az öregségi nyugdíjminimum: az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (EGYT) az öregségi nyugdíjminimum 95 százaléka, azaz 27075 forint; a jövedelemmel nem rendelkező időskorúak járadéka az öregségi nyugdíjminimum 85, 100 és 135 százaléka lehet. Foglalkoztatás-helyettesítési támogatás is folyósítható: ennek havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százaléka, 22800 forint.

A fentiekben azt írtam, hogy a 28500 forintos mérték szimbolikus jelentőségű számként és vetítési alapként egyaránt funkcionál, de azért ne tekintsünk el attól sem, hogy több mint 17 ezer ember esetében ennél alacsonyabb összeg – sokuknál persze csak résznyugdíjként – került megállapításra. A 28500 és 50000 forint közötti sávba eső mintegy 28 ezer személy döntő többsége viszont teljes jogú öregségi nyugdíjas, rövid szolgálati idővel és igen alacsony kereset után befizetett járulékkal.

Úgy tűnhet, hogy ennek a 30-40 ezer embernek a sorsát „egy tollvonással” könnyen rendezhetnék, és az öregségi nyugdíj havi értékét 40 ezer forint körüli értékben határozhatnák meg. Ennek hatása az államháztartásra - ha tetszik, a nyugdíjkassza egyensúlyára – nem számottevő. Viszont ebben a pillanatban felmerül annak a félmilliónál (!) is több, nyugállományban lévő embernek a jogos kérdése, akiknek nyugdíja 50 ezer forint és 100 ezer forint között van: velünk mi lesz?! Mi is dolgoztunk, mi is fizettünk, mi is kapunk akkor átlagosan 15-17 százalékos „kiigazítást”!? Ha igen, (ha azonnal megkapnák), akkor máris a „nyugdíjkassza-fúrás” minősített esetével állnánk szemben! És még nem szóltam a 100 ezer és 150 ezer forint közötti nyolcszázezer nyugdíjasról, akik bizony szintén nem dúskálnak az anyagi javakban. (Az átlagnyugdíj 135 ezer forint hazánkban).

Ezeket a számokat azért tartottam fontosnak leírni, hogy igazoljam régi meggyőződésemet: a nyugdíjrendszerbe nem lehet avatatlan kézzel „belepiszkálni", nem szabad egy elemét kiragadni, még akkor sem, ha annak mértéke – esetünkben a 28500 forint – gyalázatosan alacsony volta miatt egyenesen szégyellni való. Hiszen ehhez a torz számhoz igazodik számos ellátás, és korábbi felsorolásomból látható: 85 százalékos szorzótól egészen a 225 százalékos tényezőig terjed a skála. Ilyen körülmények között nem jön, nem jöhet is létre az érintettek számára elfogadható juttatási szisztéma és érték, hiszen már a kiindulópont – többek között az öregségi nyugdíjminimum tudatos és tartós befagyasztása miatt is – fals.

Visszatérve a normatív, természetbeni közgyógyellátásra. Átgondolt és koherens nyugdíj-, család- és szociálpolitika hiányában pillanatnyilag az tűnik a legegyszerűbb lépésnek, ha a százalékos értéket (110 illetve 150) úgy változtatják meg, hogy a mai jogosultsági szintek (31350 forint és 42750 forint) legalább olyan mértékben emelkedjenek, hogy a jelenleg támogatásban részesülők közül senki ne essen ki a rendszerből, senki ne érezze magát vesztesnek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy itt rendkívül hátrányos helyzetű családokról és egyénekről van szó; garasoskodásnak tehát semmi helye!

Természetesen az általam leírt egyszerű és rendszerszemléletűnek semmiképpen nem nevezhető javaslat csak „tűzoltásnak” minősíthető, vélhetően közép-és hosszútávon ismételten zsákutcába vezet. Mégis azt gondolom: tekintettel az érintettek nehéz sorsára, azonnal segíteni kell.

A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője