Akárhogy történt is, tény, hogy már a koncepción is volt mit vitatni: végülis Kossuth-szoborra szólt a pályázat, a Batthyány-kormánynak meg már a neve is mutatja, hogy a főalak abban egy volt az egyenlők között. Horvay azonban nemcsak a Kossuth-alakok specialistája, hanem Kossuth Ferenc barátja is volt, így aztán nem lehetett kétséges a győzelme. A balszerencse azonban a kivitelezéskor sem szegődött el mellőle, így a mű csak egy világháborúval később, 1927-ben került a helyére.
Negyed századig sem állt aztán ott, amikor Kossuth születésének közelgő 150. évfordulója végre ürügyet szolgáltatott a lecserélésére. Kisfaludi Strobl Zsigmond dinamikus változata a háttérben meghúzódó szocreál alakokkal jobban megfelelt a korszellemnek, a bánatos kabinetet pedig elszállították a rákoskeresztúri Új Köztemetőbe.
Dombóvár tanácselnöke, Antal István 1957-ben szerzett tudomást az emlékmű hollétéről, és nyomban ki is igényelte a Fővárosi Tanácstól. Végül 1959-ben vitték oda, egy darabig a piactéren állt, majd egy heveny tanács-párt összecsapás eredményeként átkerült a Szigeterdőbe. A szobrok restaurálására, felállítására egészen 1973-ig kellett várni.
Igen ám, de az Országház előtti tér 44-es állapotának felidézésekor a Kossuthok visszarendeződése sem volt megúszható. Mivel Dombóvár ragaszkodott a maga szobraihoz, pénz nem számít alapon újrafaragva állították fel Horvay emlékművét Pesten, 2015-ben. A fölöslegessé vált Kisfaludi-féle alakokat előbb Esztergomnak akarták ajándékozni, cserébe a Tisza-szobor ott dekkoló mellékalakjáért, majd amikor az épp Tétényi Éva vezette város köszönte, de nem kérte, odaadták őket az engedelmes Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek.
Hát így esett, hogy Kossuth és társai ma a Ludovika Campuson álldogálnak, posztamensükről lelépve a földre – épp úgy, mint a dombóvári kiserdőben levegőző Batthyány-kormány.
