Előfizetés

Varga Zs. Andrást választották a Velencei Bizottság alkotmánybírósági albizottságának alelnökévé

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2019.12.07. 18:59
Varga Zs. András
Fotó: Népszava
A testület működésének kialakításában vesz majd részt.
Varga Zs. András alkotmánybírót választották szombaton a Velencei Bizottság alkotmánybírósági albizottságának (Sub-commission for Constitutional Justice) alelnökévé. Varga Zs. András 2017-től a Velencei Bizottság - az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete - nemzetközi jogi albizottságának alelnöke volt. Új pozíciójáról az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: több elfoglaltsággal, több munkával jár majd, és nagyobb rálátást jelent az alkotmánybírósági vegyes tanács intézményének működésére is.
Ismertette: a Velencei Bizottságnak több albizottsága van, az alkotmánybírósági albizottságnak zömmel jelenlegi vagy korábbi alkotmánybírók, illetve legfelsőbb bírósági bírók a tagjai. Mivel az alkotmánybírósági működésre a Velencei Bizottság kiemelten figyel, létrehozott egy alkotmánybírósági vegyes tanácsot is, amelybe az Európa Tanács tagállamai úgynevezett összekötőket is küldenek. Ennek célja az alkotmánybírósági információcsere, azaz az alkotmányos párbeszéd összehangolása. A vegyes tanácsnak az összekötők mellett tagjai az alkotmánybírósági albizottság tagjai is.
Az albizottsági alelnöki posztról Varga Zs. András azt mondta: alapvetően a testület működésének kialakításában vesz majd részt. Az albizottságok készítik elő a Velencei Bizottság nagy ülésszakainak anyagait. Az ülésszakokat megelőzően az albizottságokban vitatják meg a tervezeteket, alakítják a végleges szövegeket. Megjegyezte: a Velencei Bizottság tagjai saját országuk ügyében nem járhatnak el, ez albizottsági alelnökként rá is vonatkozik.
Varga Zs. András 2013 októbere óta tagja a Velencei Bizottságnak.

Újabb Borkai-ügyet, egy fővárosi ellenzéki polgármester leleplezését ígéri az Angyal Ügyvédje blog

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.12.07. 18:20
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Drogok, prostituáltak: egy álnéven futó blog nagy leleplezést ígér a jövő év első napján, ha az állítólagos érintettek december 31-ig nem vonulnak vissza a közélettől.
Borkai Zsolt győri botrányához hasonlót ígérve indult el december 5-én egy "Angyal Ügyvédje" nevű blog. Ám itt az "Ördög Ügyvédjével" szemben
egy ellenzéki polgármester leleplezését ígéri a szerző.

A Kiss Krisztina (ál)néven blogoló szerző azt állítja, hogy egy fővárosi kerület most megválasztott ellenzéki polgármestere, valamint egy - máskor két - párttársa "drogos szexpartikon" vett részt egy VI. kerületi luxuslakásban. A Szinyei Merse utca lakás állítólag egy ellenzéki párt vezérkarában és parlamenti frakciójában ülő politikus tulajdona, aki nem tünteti azt vagyonnyilatkozatában.
Forrásként három állítólagos fiatal prostituáltra hivatkozik a szerző, akik "az általuk elmondottakat adott esetben bíróság előtt is vállalják". Azt állítják, társaságukban vélhetően kokaint is fogyasztott a két politikus. Felvételekről, fényképekről itt nem tesznek említést.
A Borkai-üggyel szemben, itt a korrupciós szál, amire a szerző utal, a jelek szerint jóval kisebb volumenű, mint a győri Audi-földek körüli állítólagos milliárdos nagyságrendű trükközés, ami miatt számos feljelentés is született. A be nem vallott lakás az egyetlen említett konkrétum.
A politikusok állítólag a blog indulása előtt röviddel a hatóságok látókörébe kerülhettek

- derül még ki a leírtakból. Egy dílerüket őrizetbe vette a rendőrség néhány nappal az idei önkormányzati választások után.
Azzal zárja az "Angyal Ügyvédje", hogy ha nem vonul vissza a közéletből a két politikus december 31-ig, akkor 2020. január elsején megnevezi őket.
Az "Angyal Ügyvédjének" megjelenéséhez némiképp hasonlít egy másik, leleplezések ígéretével házaló csoport felbukkanása is. Az "Igazság Ligája" nevet használó, magukat hekkernek nevező ismeretlenek állítólag hétfőn feltörték a Fidesz rendszerét, és azt állítják, többek közt Kubatov Gábor pártigazgató levelezését is megszerezték. A közzétett "levelek" azonban nagyon nem tűnnek hitelesnek.

Sűrű ködre figyelmeztetnek az ország nagy részén

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2019.12.07. 17:54

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Vasárnap estig hidegfront súrolja a Kárpát-medencét, de mögötte csak rövid ideig tart a hideg levegő beáramlása, később a magasban újra melegedés kezdődik.
Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésükben azt írták: sokfelé előfordulhat ködszitálás, ónos ködszitálás, itt-ott hószállingózás.
A tartós, sűrű köd miatt Budapestre, illetve Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyére adták ki a figyelmeztetést.

Vasárnap is nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, de néhol felszakadozhat a felhőzet, és a nap is kisüthet. Ónos szitálás, szitálás a ködös helyeken továbbra is lehet. Reggelig általában mérsékelt marad a légmozgás, vasárnap több helyen megélénkül a déli, délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0 és +6 fok között valószínű.

Időjárási helyzet Európában

Kontinensünk déli, délkeleti részén magasnyomás alakítja az időjárást, ezért arrafelé kevés a felhő, és csapadékról sem érkezik jelentés. Többnyire 15 fok körül alakul a csúcsérték, de a szárazföld belső részein - elsősorban a Balkánon és Közép-Európában - köd, illetve zárt alacsonyszintű felhőzet képződött, ahol -2, +5 fok közé ragadt be a hőmérséklet. Európa más részein változékonyabb az idő. Dél-Skandinávia felett ciklon örvénylik, amelynek melegfrontja Oroszország irányába húzódik, és a Balti-tenger térségébe szállít enyhe és nedves léghullámokat, ezért sokfelé esik az eső, helyenként a 10 mm-t is meghaladja a csapadék mennyisége. A ciklon hidegfrontja Németországon át az Ibériai-félszigetig figyelhető meg. Főként a front előtt van sok felhő, és vegyes halmazállapotú csapadék, mögötte gyorsan csökken a felhőzet, és hűl a levegő. Vasárnap estig ez a front súrolja a Kárpát-medencét, de mögötte csak rövid ideig tart a hideg levegő beáramlása, később a magasban újra melegedés kezdődik.