Országgyűlés;törvénygyár;

2019-12-10 08:15:00

Beindul a törvénygyár

Hiába az ellenzék korábbi 15 órás obstrukciója, tiltakozása, ma várhatóan elfogadja a parlament kormánypárti többsége az országgyűlési törvény és a házszabály nagy felháborodást kiváltó módosítását.

Ha így lesz, akkor a képviselőkre az eddiginél sokkal szigorúbb büntetést szabhatnak ki például a parlamenti tiltakozó akciók miatt, ráadásul jelentősen szűkül az ellenzéki politikai mozgástér. A módosítás ugyanis úgy változtatja meg a frakcióalakítás szabályait, hogy az megnehezíti az ellenzéki összefogást a 2022-es választás előtt. Ez csak az egyik fontos törvény, amit a héten fogadhat el az Országgyűlésben a kormánypárti többség.

Szavaznak még a Médiatanácsba jelölt, kizárólag fideszes tagokról, megválasztják továbbá Handó Tünde utódát, az Országos Bírósági Hivatal új elnökét, Senyei György Barnát. Kétszáz fővel növelik az Irakban szolgáló magyar katonai kontingens létszámát. Csak összehasonlításképpen: az egész Balkánon összesen 550 magyar katona szolgál. Létrejön a Nemzeti Filmintézet és elfogadják a kormányhivatalok megreformálására, a közigazgatási eljárások reformjára vonatkozó módosításokat is.

Szerdán Zrínyi Miklós emlékévvé nyilvánítják 2020-at, és módosítják a Tb-törvény, aminek értelmében három hónap után elveszítheti valaki a jogosultságát az ingyenes egészségügyi ellátásra.