médiatanács;közigazgatási bíróság;arcfelismerő kamerák;

2019-12-10 13:00:40

Arcot szkennelhet a rendőr, újabb kilenc évre fideszes a Médiatanács

Felszámolták a közigazgatási bíróságokat is, nemzetközi nyomásra döntött így a kétharmad.

Zakatol a törvénygyár, egymást érik a kétharmados döntések a Parlamentben: mint az MTI írja, aaz Országgyűlés a Párbeszéd javaslatára egyhangúlag, 165 igen szavazattal, kétharmados többséggel módosította az alaptörvényt, kivezetve a közigazgatási bíróságokra vonatkozó szabályozást az alkotmányból.

Tegyük hozzá, a Fidesz ebbe nem az ellenzéki képviselők kedvéért, hanem a kormányt érő nemzetközi nyomás hatására ment bele.Varga Judit igazságügyi miniszter október végén jelentette be a kormány döntését arról, hogy nem vezetik be a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszert.

Megválasztották a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kilenc tagját is. A fideszes kétharmad 134 igen, 29 nem szavazat ellenében elfogadta az erről szóló határozatot – vagyis, a kormánypárt embereit bízták meg, miután az ellenzéki jelölteket korábban egytől egyik kiszórták.

A testület tagja lett kilenc évre Budai László, Hankiss Ágnes, Meszleny László és Szadai Károly.  

Mint az Index rámutat, a kétharmad megszavazta a rendőrségi törvény sci-fibe illő (amúgy a nyilvánosság elől salátatörvénybe rejtett) módosítását is. Az új rendelkezés szerint arcfelismerő szoftvert használhat az a rendőr, aki olyan igazoltatott emberrel kerül szembe, aki nem tudja azonosítani magát. Ez esetben a rendőr lefényképezheti, ujjnyomatot vehet tőle és külső testi jegyeit "észlelés és mérés alapján" rögzítheti. És ez még nem minden, mert az igazoltatáskor készített fényképet ott a helyszínen ellenőrizheti a járőr az erre rendszeresített elektronikus arcfelismerő rendszerben azért, hogy megtudja, kivel áll szemben (ergó: bebizonyosodjon a személyazonosság).  

Ha ilyen módon sem tudják azonosítani, akkor állítják elő az embert, "további adategyeztetés érdekében."