Előfizetés

Légüres élet(játék) - (Kukorelly Endre: Cé Cé Cé Pé, avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé)

horner
Publikálás dátuma
2019.12.14. 16:33

Fotó: Draskovics Ádám
Kísértet járja be Kukorelly Endre új könyvét – a kommunizmusé, nyilván, de szorosan mellette és felette Hermész szelleme is áthatja, az isteni közvetítőé. És maga Kukorellyé is, többszörösen. Egyfelől van egy olyan érzése (csalfa emléke) az embernek, mintha mindazt, ami a Cé Cé Cé Pében van, már olvasta, legalábbis hasonlót vagy részleteiben – leginkább a TündérVölgyben vagy az Ezer és 3-ban, pandanként a Rom. A szovjetónió történetében vagy a Rom. A komonizmus történetében, netán más K-kötetekben. Tehát, mondhatni, nagyban támaszkodik, az emlékezettel játszva emlékeztet, utal korábbi Kukorelly-művekre, -történetekre. Másfelől az elbeszélő, nevezett (K), aki a regény műfajmegjelölés (és az írás és az emlékezés folyamata) miatt fiktív, erősen kötődik a szerzői név mögül játékosan kibúvó Valaki perszónájához, életeseményeihez, családja történetéhez. Egy deklasszálódott család története kilenc fejezetben elmesélve, a ’40-es évektől (a háború, az ostrom éveitől) ’89-ig – ahogy (K) látta-hallotta, tapasztalta, ahogy emlékszik arra, ahogy látta-hallotta, tapasztalta. Szondy utca, hatodik kerület, szocializmus – korábban az anyai részről Buda, Horthy Miklós út, német kultúrkör, az apai részről pedig a katonatiszti múlt. A jelen a légüres tér, a semmi, minden, amiben nem vesznek részt, amivel nem forrtak szövetségbe; csevej a(z egykori) cselédekről, a zsidókról, a kommunistákról, a csütörtöki bridzsparti közben. Minden fejezet egy-egy évtizedet jelöl, illetve az adott évtized kitüntetett évéhez (1942, 1956, 1968, 1977, 1985, 1989 stb.) köthető, melyeket tematikus szálakkal (apa háborús sérülése, a szomszéd fiúnál focimeccsnézés a tv-ben, berlini fal leomlása stb.) sző át az elbeszélő, és ezeket a szálakat előzékenyen sorszámokkal jelöli is, hogy a textúra mintázatai jól követhetőek legyenek, és a lineáris olvasás helyett akár a „lóugrásszerű” lapozgatás is játékba kerüljön – a hermeneutika, a Hermész-fókuszú görög mitológiai értelmezéstörténet a mindent megelőző 0.xx számozást követi. A családtörténet alakulásának érdekessége mellett három további, külön figyelemre méltó szövegeseményt emelnék ki most. Az első a lokál, azaz a Szondy utca és környékének felépítése, majd belakása, több évtizedes változásainak, lakóinak nyomon követése (mindenki meghalt) – ez egy nagyon erős terepasztala a regénynek. A másik építmény, ami furcsamód bizarrá lesz, az az elbeszélő: (K). Az önmagára (időben) is többszörösen reflektáló alak mintha csak valami köd(betű)felhő lenne, nem kap igazán kontúrt: bár ő beszél, ő uralja a szöveget, mégis háttérben marad, mivel egy blazírt, semmiért nem lelkesedő, mindent unó (nők, ételek), közönyös alakként létesül (vagy épp szóródik szét, lehet, ő is halott), akinek minden mindegy, semmi nem számít, mindenen kívül marad, jórészt unalom, üresség az élete. Ám(!) éppen így megtestesítője narrátorként annak, amiről beszél: a kommunizmus tapasztalt változata. Épp az a kísértet, ami nemcsak Európát, de a könyvet is bejárja – sikeresen! A(z elbeszélés) formájában kifejezett tartalom. A harmadik említendő, az egész elbeszélést átszövő (tartalmi) emlékmozzanat az elbeszélő egy iskolástárssal, Pasztuhhal (Pásztor) való semmisnek látszó, de folyamatosan előhozott (így felzaklatóan fontosnak tűnő), meghatározónak bizonyuló kapcsolatának szétterülése a szövegben – tulajdonképpen egy rejtély elhelyezése a könyvben, mely az olvasót izgatja, kíváncsiságát végig fenntartja. (A „poént” nem is lőném le.) Pasztuh egyfajta tükröződése az elbeszélőnek, sorsban, írásban egyaránt. Kukorelly Endre számos idézettel, szövegközi utalással, precíz mondatokkal, néhol versbe tördelt szövegrészekkel (K-versekkel), kommentárokkal, de mindenekelőtt egy nagyon átgondolt és pompásan kivitelezett kompozícióval megvalósított könyvvel gazdagította (fejelte meg) a saját életművét, illetve azon perspektívák lehetőségeit is, ahonnan a történelmünket szemlélhetjük – újra meg újra. Nem beszélve az (ön)megértés alakzatainak ismételten finom játékáról. (Kalligram, 2019. 301 o.)

Negyven menekülési pont - Interjú Szávai Attila íróval

Rácz I. Péter
Publikálás dátuma
2019.12.14. 16:23

Fotó: Jelencsik Péter
Nem szereti elhagyni a komfortzónáját, nincs még bátorsága ellépni a novelláktól a regény felé, ám új, hatodik novelláskötetében is a különös események, a különc figurák izgatják. Szávai Attilát, a Távoli vidékek felé című könyv szerzőjét faggattuk koncepciójáról – valamint vadászatról és vadhajtásokról.
A novelláiban rend szerint mintha megállítaná az időt, szinte életképekként, csend­életekként, mozgalmasság vagy fordulatos cselekmények nélkül ábrázol élethelyzeteket. A klasszikus poentírozást is kerüli – a szövegeiben a felmutatás gesztusa jelentésteli. Honnan e technika, dramaturgia?  Szeretem film- és fényképszerűen ábrázolni a karaktereimet és a környezetüket – rázoomolok a témára, mondhatni. Mindjárt a novellák elején pozicionálom a teret és az időt, nem mismásolok: Falunap, pont! Az olvasó így rögtön elhelyezheti a képzeletében, miről is lesz szó. Az biztos, hogy ez nem a klasszikus novellaszerkezetet és -írást követi, de én nem is bölcsészközegből érkeztem az irodalom felé, nem iskolában tanultam a novellaírást. Engem a különös, elkapott, körülöttem zajló események, különc figurák izgatnak, ezek adják az ihletet, a témát. Ahogy egymáshoz és a mikrovilágukban zajló folyamatokra reagálnak, hol bölcsen, hol ostobán. Egészen fura, ugyanakkor idilli ez a falusi, kisvárosi miliő, vagy az erdők hangulata, ahogy a novelláiban megjelennek. A nagyváros, pláne a főváros azonban soha! Olvasva azonban, nehezen tudnám megmondani, mikor játszódnak a történetek: a ’80-as, a ’90-es években, vagy éppen a jelenben, a 2010-es évek végén. Ennyire időtlen a magyar falu?  Nincs azzal különösebb baj, ha megrekednek a folyamatok vagy az emberek az időben. Egy bizonyos ideig. Íróként azonban erre fel lehet hívni a figyelmet: hogy a települések, az emberek a maguk erényeivel és hibáival évtizedekig ugyanúgy működnek. Holott működhetnének jobban is. Világi munkámat tekintve auditor is vagyok egy német cégnél, tehát meg kell lássam a rendszert, a rendszert működtető folyamatok hibáit, ugyanakkor javítási lehetőségeket is kell tudjak kínálni. Az irodalom pont ugyanerről szól, vagy kellene, hogy szóljon, ref­lektáljon a társadalomban végbemenő folyamatokra. Konkrétan Nógrád és Pest megyei vidékről beszélünk, szeretettel, elragadtatottsággal jelenik meg Penc és környéke, vagy épp a Cserhát, Vác, íróilag csak ezek a tájak érdeklik?  Az életem nagy részét eddig ezeken a földrajzi helyeken töltöttem, itt érzem otthon magam – íróilag is! A természet pedig, ahogy az a vadászattal foglalkozó novellákban is megjelenik, közel van hozzám. És a tájleírással mint írói eszközzel hogy áll? Olvashatóan élvezi, miközben sokan úgy gondolhatják, ennek a funkciója már lejárt az irodalomban, úgyis átla­pozzák…  Szeretem lírai módon ábrázolni a tájat: az egyszerű cserháti dombot például úgy, mint egy meztelen nőt a paplan alatt. Ez a vonzalom a pályakezdeti, elhagyott versírásból maradt meg. Arra azonban nagyon ügyelek, hogy ne essek túlzásokba, ezért aztán az íráskor a legtöbbször éppen a tájleírásokból húzok. Az említett vadászatok ábrázolása alapján elég bennfentesnek tűnik, maga is puskát ragad alkalmanként?  Nincs puskám, de a családban elég sok a vadász, hajtóként gyakran vettem már részt vadászatokon. A Nimród vadászati szaklapban pedig 2004 óta publikáltam rendszeresen novellákat. Ezért is ért sokkszerűen, hogy leváltották a több évtizede jól működő szerkesztőség egy részét, most, hogy a lapot a vadászati és természeti világkiállítás hivatalos újságjává kívánja tenni a világkiállítást szervező cég. Ám nincs veszve a dolog, mert a régi szerkesztőség új, háromhavonta megjelenő lapot indított, éppen a decemberi lapszámban jelent meg a következő vadászati témájú novellám. És a természet- és állatvédők kontra vadászok vitában hol foglal (lő)állást?  A vadgazdálkodás nem az ördögtől való, pláne, ha medvék, rókák grasszálnak az utcára kitett szemetesek környékén, vagy ha az elszaporodott vaddisznók feldúlják a veteményeseket. Ilyenkor nincs mese, ritkítani kell az állományt, mielőtt még nagyobb vadkár keletkezik. Az őzikéket könnyes szemmel sajnálóknak ezt meg kellene érteniük. Még egy kicsit a nógrádi régiónál időzve: a helyi irodalmi hagyományok ápolása mennyire működik?  Nagyon gazdag hagyományai vannak Nógrád megyének, hogy csak Madách vagy Mikszáth örökségét említsem. Két helyi irodalmi társaságnak is tagja vagyok, a balassagyarmati Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak, és a rétsági Spangár András Irodalmi Körnek (utóbbi nevezett XVII-XVIII. századi áldozópap fordította latinról magyarra Szent István Imre herceghez intézett intelmeit), évekkel ezelőtt mindkettő aktívan működött, rendszeresen összejártunk, komoly műhelymunka is folyt, melyek eredményeit aztán antológiákban örökítettünk meg. Antológiákat jelenleg már csak a Spangár kör ad ki, sajnos egy ideje elmaradnak a balassagyarmati műhelymunkák, lazult a kohézió a tagok között. A nógrádi irodalmi örökséget többek közt a Palócföld folyóirat is ápolja.
A Távoli vidékek felé 40 novellát tartalmaz, amik azonban nincsenek csoportosítva vagy ciklusokba rendezve, ennek ellenére én több esetben éreztem kapcsolódást az egyes szövegek között, akár a sorrendjükben is… Pedig ezúttal nem volt koncepció, az elmúlt 3 év termését, publikációit jórészt a megírásuk időrendjében sorakoztattam fel, ám ha az olvasó ennek ellenére valamiféle tudatosságot fedez fel belső szövegösszefüggések alapján, az öröm a szerzőnek. Bár korábban kikacsintott a dráma felé, a Hevimetál, bányaló, tehervonat című egyfelvonásos színpadi művét be is mutatták a Merlinben és kötetben is megjelent 2011-ben a JAK Füzetek sorozatban, mind ez idáig más prózai műfajjal nem kacérkodott. Vagy netán már a fiókban lapul a regény?... Amikor kezembe vettem az újonnan kinyomtatott kötetet, azt mondtam magamnak, lám, itt a 40 oka annak, miért nem írok regényt. Negyven menekülési pont, novella, mind a regény elodázására. Az élet egyéb területein sem szeretek kilépni a komfortzónámból, íróként pedig ezt a novellaírás jelenti. Egyelőre nincs bátorságom ellépni a regény felé, bár a jelenlegi élethelyzetem igazán regényes. Elképesztő negatív és pozitív karakterek, fordulatok vannak az életemben, és ezek mellett íróként nem mehet csak úgy el az ember. Érzem, hogy nem kerülhetem ki a regény megírását. +1 kérdés Glóriaillat, csillagok illata, vasárnapszag, szobaszag, és még sorolhatnám a novelláiban sűrűn előkerülő orrérzékeléseket. Honnan e szaglószervi érzékenység? Úgy látszik, ez a gyengém, az illatok természetessége, mert ezt a játékosságot, motívumot én magam is csak utólag konstatáltam, nem volt tudatos a részemről.

Szávai Attila

 A Vácon, 1978-ban született novellistának a Távoli vidékek felé a 6. kötete. Harmadik és ötödik novelláskötetét (Optikai tuning; Huszonkettő) e-book formájában is kiadták. A szerző nem tudja palástolni rosszallását, hogy míg a könyvek áfája jelentősen csökkent, az e-bookoké továbbra is 27 százalék. Oktatási megbízottként, auditorként dolgozik egy német multicégnél Vácott; családjával egy kis közeli faluban, Pencen él. Szenvedélyesen gyűjti a karórákat.

Berta Ádám: A Videoton Color Star tv-k tényleg robbannak?

Berta Ádám
Publikálás dátuma
2019.12.14. 15:22

Fotó: Adományozó: GÁRDOS GYÖRGY / Fortepan
Holnap veszek egy ilyen készüléket. Olvastam néhány cikket róla, lakástüzet okozott meg robbant. Mennyi ennek a valóságalapja? 1) persze, mit gondoltál? Ha a tetejére szórsz egy kis puskaport, akkor még (és most kapaszkodj meg!!) a Sony Bravia LED tv-k is robbannak. 2) Több valóságalapja van, mint annak, hogy ilyet veszel. 3) Volt olyan széria, ami robbant, de nem volt tömeges dolog. Egy időben nem volt elég orosz elektronikai alkatrész, Nyugat-Európából rendeltek, a német kondik viszont nem voltak olyan strapabíróak mint az orosz társaik, hiába egyezett meg a kapacitásuk, a nagyobb terhelést meg nem bírták és kipukkantak. 4) A német cuccok elég szarok. De csak azok robbantak, az eredeti orosz nem. 5) Pár kondi pukkanása nem keltett volna akkora figyelmet. Én kigyulladásra emlékszem. Attól meg felrobbant a képcső, na annak már volt pánikkeltő hatása. De ez csak 2-3 eset volt, nem általános. 6) még hogy a Szovjet változat nem robbant?? az robbant a legjobban! (amúgy nem robbant, csak egyszerűen felgyulladt) 7) De azok nem Videoton tv-k voltak,hanem egy bizonyos orosz színes tv volt ilyen. A 60-as években létezett, akkora volt, mint egy kétajtós szekrény. Olajkondenzátorok voltak benne, és volt néhány gyenge kondi, amiből kifolyt az olaj, az meg ugye meg tudott gyulladni valami forró anyagon, hiszen bírt melegedni egy ilyen régi masina. Nem robbant fel, de okozott pár lakástüzet, de nem volt általános, történt pár ilyen eset, azt fújta fel a sajtó. 8) Elég fura dolgokat írtok. A Color Star gyakorlatilag doboz nélkül a Szovjetunióból érkezett, és itt berakták a kaszniba. És igen, némelyik kigyulladt. 9) Na, akkor tegyük tisztába: csak azok robbantak vagy gyulladtak fel, amelyekben az eredeti szelén feszültségsokszorozót német szilícium alapanyagúra cserélték, mely a jobb hatásfoka miatt megemelte a nagyfeszültséget, amit a szigetelések már nem bírtak el. Tehát nem konstrukciós hiba, hanem az alkatrészhiányból adódó nem szakszerű javítás volt az ok. Mellesleg a Szovjetunióból káva nélkül érkeztek, itt dobozolták be őket, megkapták a minividi tunerét, aztán mehetett a boltokba. Az eredeti szovjet változat a „Raduga” nevet viselte. 10) Én úgy tudom hogy a képcső fölött volt egy elég vacak panel, ami megolvadt, lecsöppent a csőre és az robbanásszerűen égett, ill. ismertem azt is, hogy lengyel, ill. Philips alkatrészekkel is készült a két változat… 11) Nem egészen, az egy bizonyos orosz színes tévé volt régebben. Olajkondenzátorok voltak benne. Ha az egyikből folyt az olaj, vagy nem bírta a strapát és durrant, akkor pont telibe tudta kapni a képcsövet, és ha az felrobbant, tudott rombolni. Colorstarból 1-2 robbanásos eset volt, ahogy valaki feljebb már írta, sufnituningos, szakszerűtlen javítások miatt. Ezt fújta fel a sajtó. A válaszíró 88%-ban hasznos válaszokat ad. 12) Tibiapu nevű felhasználó válasza: Ennek a tv-nek a „gyártásán”, szétszedésén és összeszerelésén dolgoztam egy rövid ideig műszerésztanonc koromban. Konténerben érkezett, 4 oldalú nyers pozdorjalap dobozban, összeszerelve „RUBIN 714B” Szovjet TN a Fehérvári Videoton Tv üzemének első emeletére, pneumatikus csavarhúzókkal szétkaptuk, négy moduláris sínen voltak az elektronikák, a síneket is kicsavaroztuk, a dobozt az emeletről egy szemeteskonténerbe dobáltuk. A képernyő átkerült a Videoton kávába, amiben már bent volt a magyar hangszóró és állomáshangoló egység, hangerő, ki-bekapcsoló. Eztán átkerült a 4 szovjet sín, bele a modulok, a kábeleket újra összedugtuk, kiforrasztottunk egy tekercset, beraktunk egy kondenzátort, és ment a hangolórészlegre, ahol a műszerészek behangolták, és a végén rátették a magyar hátlapot. Hát így készült az első magyar színestévé. 13) Videcolor (Alba Color) volt az első magyar színes tv.