2014-ben még akár elnökválasztást is nyerhetett volna Romániában Nicolae Ceauşescu, ám azóta olyan felmérés, amelyben az ő nevét is feltüntették volna, nem készült.
A történelmi személyiségek pozitív és negatív szerepét mérő kutatásokban azonban a választók jelentős része – 47,5 százalék – olyan politikusnak tartja a harminc éve, épp karácsonykor kivégzett volt diktátort, akinek pozitív szerepe volt Románia történelmében. A hozzá köthető helyek – szülőháza és az előtte álló óriási szobor, a szülőfalujába felhúzott 30 ezer férőhelyes futballstadion, vagy kivégzésének színhelye, sírja nem vált kimondottan zarándokhellyé, de mindmáig vannak nosztalgiázó hívei, akik évfordulókon ellátogatnak e színhelyekre.
Ceauşescu nemrég még a legjobb román elnöknek tartott politikusok rangsorát is vezette. Hogy az utóbbi 3-4 évben hogyan változott ez a toplista, azért nem ismert, mert erre vonatkozó nyilvános felmérés 2014 vége óta nem született. Román elemzők szerint minden bizonnyal a diktátor már nem nyerne választást, de ehhez az is hozzájárul, hogy időközben a választók is kicserélődtek, a fiatalabb generációknak nincs személyes tapasztalatuk, ők nem nosztalgiáznak az „aranykor” után, számukra ez a világ is ugyanolyan távoli és elképzelhetetlen, mint bármely parasztfelkelés vagy forradalom ideje.
A kommunista múlt nosztalgiája nem csak a románokra jellemző. Magyarországon Kádár Jánosnak, a volt jugoszláv államokban Josip Broz Titónak is máig akadnak csodálói, Ceauşescu pozitív emlékezete mégis döbbenetes, hiszen a kommunista diktátor nevével fémjelzett aranykor nem mérhető össze a vidám barakk gulyáskommunizmusával vagy Jugoszlávia különutasságával. A köztudatból valamiért mégis kitörlődött a sok nélkülözés, fázás, éhezés, a hírhedt Securitate rémuralma egyaránt, helyette a hamis biztonságérzet és a kiszámíthatóság emléke maradt csak.
Mit sírnak vissza a románok?
A nosztalgiázók emlékezetében valójában hamis kép él Ceauşescuról, a jelen kudarcai torzítják, írják át a múlt értékelését. A diktátor nevét összekapcsolják azzal az időszakkal, amikor „rendezettebb és kiszámíthatóbb volt a mindennapi élet”. Az akkori hiánygazdaság emléke mára megkopott, a jelenlegi gazdasági-pénzügyi nehézségek viszont felnagyítódtak.
A kiábrándultság döntő tényező – 1989 decemberében, a forradalom napjaiban és a győzelem utáni eufóriában sokan úgy gondolták, hogy a szabadsággal együtt a jóléti állam is azonnal megérkezik, azzal nem számoltak, hogy a gazdasági-társadalmi felzárkózás a nyugati életszínvonalhoz csak lassú és fokozatos lehet.
A Ceauşescu-éra és a diktátor személyének ilyen fokú átértékelődése kétségtelenül közösségi identitásválságot jelez, de egyben George Orwellt igazolja, aki szerint „semmi sem kiszámíthatatlanabb, mint a múlt”.
