Da capo al fine

Nyugdíjkérdésekben mindenki mondja a magáét. A nyugdíjas társadalom szószólói évek óta sorolják, hány ponton tol ki a rendszer az idős emberekkel, a kormány meg – mintha semmi sem jutna el hozzá a kifogásokból – hozsannázik, mert minden évben ad valamekkora emelést, s szerintük ezzel megőrzik az ellátások reálértékét.

Úgy van ez, hogy először minden tiltakozás és minden hozsannázás kiakasztja a másik oldalon állókat, megmozdítja a közvéleményt, de mivel nem történik semmi - a nyugdíjas szervezetek nem akarnak, nem tudnak drasztikusabb eszközökhöz nyúlni a tiltakozó közleményeknél, a kormány meg nem akar felhagyni azzal a jól bevált módszerrel, hogy az infláció tervezésével játszadozva rövidíti meg a nyugdíjasokat -, a végeredmény a nagy nulla.

A legtöbb idős ember jövőre is rosszul jár, de lenyeli, hogy a kormány a minden normális előrejelzésben legalább 3,5 százalékosnak várt 2020-as infláció ellenére januártól csak 2,8 százalékkal növeli az ellátását, Orbán Viktor pedig jövő októberben megint beül a neki válogatott Idősek Tanácsába, és lesz oly jóságos, hogy bejelenti: a magyar kormány hihetetlen teljesítményének köszönhetően karácsony előtt kifizetik a különbözetet, odaadják ajándékként azt, ami januártól járt volna a nyugdíjasoknak.

És igen, jövő ilyenkor megint számolgathat a sajtó, hányan kapnak 800 forint emelést, és hányan sok tízezret, mert akkor is baj van a miniszteriális urak és hölgyek fülével, amikor azt mondják az idősszervezetek és szakértőik, hogy vissza kellene hozni a járulék- és nyugdíjplafont, egy összeg fölött át kellene adni a terepet a magánpénztáraknak, mert eljöhet a pillanat, amikor az egyre több milliós ellátás lesz a kisnyugdíjak kifizetésének akadálya. A döntéshozók akkor is vígan süketek maradhatnak, hisz ez a veszély nem őket fenyegeti majd.