Magyarország büszke és erős európai ország! Vagy egy másik idézet: ne engedjük meg a brüsszeli bürokratáknak, hogy a szegény országokkal fizettessék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit!
Torgyán Józsefet, akit mellesleg Orbán Viktor tett anno kormányzati tényezővé, még bohócnak minősítette a közvélemény egy komolyabb korban, amikor a kimondott szavaknak nagyobb tétjük volt. Pontosabban: volt tétjük – merthogy ma nincs, nemhogy a szavaknak, de a tetteknek sem. Amikor épp az Európai Unió intézményeivel bonyolódunk bele a sokszázadik fölösleges konfliktusba, akkor erősek vagyunk és büszkék. Ha viszont végre tennünk kellene valamit a pusztító klímaválság ellen (például azért, mert egységnyi GDP-t kétszer annyi üvegházgáz-kibocsátással állítunk elő, mint az uniós átlag, amit okkal kérnek számon rajtunk a többiek), akkor átmenetileg szegénnyé és esendővé változunk, őszintén kimondva, hogy nekünk ilyesmire nem telik.
Ellenben telik 200 milliárdos Puskás Stadionra, amelynél Európában egyedül London épített drágábban arénát, budapesti helyett londoni telek- és munkaerő-árak mellett. Meg atlétikai vb-re, tokkal-vonóval legalább 250-300 milliárdért, mert ugye büszkék vagyunk meg erősek. Sőt, önállóak is: most éppen annak tapsolunk, hogy az Európai Bizottság – egyáltalán nem függetlenül a Brüsszelben dolgozó orosz ügynökök/kijárók/lobbisták nyomásától (működő atomipara a kontinensen ugyanis már csak Oroszországnak van) – talán elszámolja a kötelező zöldítési beruházások között az atomerőmű-építést is, ami akár Paks2 elakadt szekerét is kihúzhatja a kátyúból.
A lényeg, ha jól értjük Orbánt, hogy ne az emberek fizessék meg a klímaforradalom árát. Szerencsére a Moszkvától beszerezni kívánt (és egységnyi energiatermelő kapacitásra vetítve a szél- és a naperőműveknél sokkal drágább) atomreaktorok számláját nem nekik kell állniuk. Illetve… mit is kell ilyenkor mondani? „Ha 10 millió ember nem tud megépíteni egy atomerőművet, akkor csukjuk be a boltot. Nem? Ne vicceljünk már, ez egy komoly ország!”