karácsonyfa;környezetbarát;környezettudatosság;fenyőfa;

2019-12-16 10:45:51

Így zöldíthetünk a karácsonyfán

Ha nem csak a méret számít, vannak környezetbarát karácsonyfa-megoldások.

A fenyőfa típusa és nagysága mellett sokan már környezetvédelmi szempontokat is igyekeznek figyelembe venni a karácsonyfa kiválasztásakor. Miután több környezetvédelmi szervezet is azt közölte, a műfenyő rosszabb megoldás, mint az élő, az Euronews összegyűjtötte, milyen lehetőségek vannak.

Katalógusból

2014-ben indult az a kezdeményezés, amelynek célja, hogy csak azokat a fákat vágják ki, amelyeknek gazdájuk lesz. A „Ne vágj ki minden fát!” ötlete az eladatlan, és ezért kidobott fenyők védelmében született. A honlapról fénykép alapján lehet kiválasztani a fenyőfát, amelyért az átvételi pontokra kell elmenni.

Földlabdás fenyő

A rendes fenyőnél kisebb ökológiai lábnyomot hagyó földlabdás fenyő nem csak a kerttel rendelkezőknek lehet jó, de azért odafigyelésigényes megoldás. A fenyőt „használat” után el lehet ültetni olyan erdőben is, ahol fenyők is találhatók. A vásárlás előtt azonban érdemes szakemberrel konzultálni, mert a kiültetéshez a fát életben is kell tartani. Nagyon fontos például, hogy a locsolás mellett előbb a szoba, majd visszaültetés előtt pedig a kinti hőmérséklethez kell szoktatni a fenyőt. 

Félig kölcsön

Van olyan kertészet, ahol a vízkereszt előtt visszaszállított cserepes fenyő vételárának felét le lehet vásárolni. A Magyar Mezőgazdaság cikke szerint ez a módszer külföldön jóval elterjedtebb, mint nálunk. Hírességek, például Emma Thompson angol színésznő is kampányol a fenyőfák visszaültetéséért. Errre szükség is van, mert az Egyesült Királyságban évente hétmillió karácsonyfát dobnak ki, amelyek bomlásakor 100 ezer tonna üvegházhatású gáz termelődik.  

Litvániában egy botanikus kert már három éve nyújt lehetőséget cserepes fenyők kölcsönzésére. Az igény egyre nagyobb, most már novemberben elindul az érdeklődés. Többféle fenyő közül lehet válogatni, mérettől függően 12-24 euróba (4-8 ezer forint) kerül a bérlés, és ha a fenyő január közepéig sértetlenül visszajut, az összeg felét visszaadják. 

A fenyőkölcsönzés ugyan nem hoz nyereséget a kertészetnek, mégis szívesen foglalkoznak vele, mert így hozzájárulhatnak a környezet megóvásához. „Küldetésünk az edukáció, hogy beszéljünk a növények fennmaradásáról, igényeiről, sokszínűségéről, és a megóvásukról. Ezzel a lehetőséggel a környezetbarát embereket szeretnénk támogatni” – nyilatkozta Asta Klimiene, a kert igazgatója.

Szebenyi Péter környezetvédelmi influencer videót készített a zöld karácsonyfa-megoldásokról.